2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Marosvásárhelyi Református Kollégium 2017 szeptemberétől részt vesz

az Európai Unió által támogatott Erasmus+ programban. A Schengen. 2.0 Leben in Europa ohne Grenzen címet viselő projekt a bevált módszerek megosztását támogató stratégiai partnerség öt ország, Németország, Lengyelország, Magyarország, Franciaország, valamint Románia iskolái között.

A magyarországi, illetve lengyelországi projekttalálkozó után, 2018. november 5–10. között Németországban, Orscholzban találkoztak a résztvevők. A Református Kollégiumot négy diák (Ábrám Zsuzsa X. osztályos tanuló, Nagy Ágota, Simon Dorottya, valamint Urbán Rudolf XI. osztályos tanulók), valamint három tanár (Benedek Zsolt iskolaigazgató, Kolozsvári Szilárd történelem szakos tanár, Sikó Judit némettanár) képviselte.

Az egyhetes találkozón a résztvevők górcső alá vették a regionális és európai munkaerőpiacot. A találkozó célja az volt, hogy konkrét segítséget nyújtson a fiataloknak jó munkahelyet találni. 

Milyen elvárásokat támaszt a társadalom, politika, tanügy ma és a jövőben a végzősökkel szemben? Hogyan készíti fel az iskola a diákokat a pályaválasztásra? Milyen esélyeket biztosít a határtalan munkaerőpiac? Milyen szakmai perspektívákat nyújt a regionális és az európai munkaerőpiac?

Ezekre a kérdésekre keresték a diákok a választ az előadások, beszámolók, workshopok, a konferencia, illetve az üzemlátogatás során.


Nem véletlenül került terítékre éppen Németországban a szakmai képzés. Ott nagy hagyománya van a képzésnek, s a duális képzés Németország egyik exportslágerének számít. A duális képzés idején összehangolják a felsőoktatás és a vállalatok igényeit. Az elméleti oktatás szakiskolákban, a gyakorlati képzés üzemekben, vállalatoknál történik.

Az orscholzi Gemeinschaftsschule 7. osztálytól már széles körben készíti fel a diákokat a szakmai életre, hisz vallják, hogy a pályaválasztásnak az iskolában kell elkezdődnie. 

Jó volt megtapasztalni és tudatosítani a diákokban, hogy a pályaválasztásnak nem utolsó évben, érettségi előtt kell megtörténnie. A diáknak ismernie kell elsősorban a saját képességeit, erősségeit, gyengéit, ismernie kell az adott szakma elvárásait, valamint a társadalom igényeit is ahhoz, hogy majd később sikeres legyen a munkaerőpiacon. Mindezekben az oktatásnak, politikának és gazdaságnak össze kellene fognia, és olyan iskolai programokat, képzéseket biztosítania, mely által a fiatalok felismerik értékeiket és kamatoztatni tudják a megfelelő szakmában.

Trier városának, valamint az Európai Parlament üléstermének meglátogatása élménydússá tette a találkozót.

2019. április 1–5. között a Református Kollégium lesz a negyedik találkozó házigazdája. Addig is maradnak a szép emlékek, élmények, újonnan kötött barátságok.

Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató