A Görgény vára alatt kialakult Görgényszentimre a középkortól a 19. századig mezőváros volt, országos vásárokkal, a 17. század közepétől az akkor huszonkét falut számláló görgényi uradalom székhelye. 1876-től Maros-Torda vármegyéhez tartozott, az 1850-es években járási székhely volt.
Először 1329-ben említették Gurghyn, majd 1350-ben Georgyn, 1453-ban Zenthemreh és Sub Castro Gergen, 1594-ben Zentimreh, 1629-ben Georgeny Szent Imrehre alakban.
1570 után a fejedelmek papírmalmot építtettek a Görgény vizére. A műhelyt 1673-ban I. Apafi Mihály újjáépítette, de a 17. század végére ismét elpusztult. 1754–1756-ban Bornemisza Ignác állította helyre, és különböző haszonbérlők mellett 1872-ig működött.
Rudolf trónörökös görgényi vadászatai alkalmával sokszor szállt meg a várban. Az első évi vadászata 1881-ben eredménytelen volt, a második is egy évvel később. Erről dr. Fekete Albert talált dokumentumot, melyet Az erdélyi kertművészet című munkájában említ: „… pedig mennyire óhajtottuk, bár akadna a mi medvéink között valamelyes okos, önfeláldozó állat…”.
Rudolf trónörököst – a harmadik alkalommal – itt avatta medvevadásszá gróf Teleki Samu, aki a vadászatokat irányította.
A liget
A 19–20. század fordulóján országszerte meginduló Erzsébet-liget-létesítési mozgalomba Görgényszentimre is bekapcsolódott: tölgyfákkal körülvett kis kőasztal állít emléket a királynénak.
Ugyancsak, Fekete Albert tesz említést arról, hogy az 1940–1944 között végzett katonai felmérés jól mutatja a kert szerkezetét. Az útrendszer főbb vonalaiban megegyezik a harmadik katonai felmérésben láthatóval, a tóra vezető tengely azonban már hiányzik.
A kertbe a 18–19. század fordulóján dísznövényeket, ritka fa- és cserjefajtákat telepítettek.
A kert pompáját azonban a Bornemiszák már nem élvezhették, ugyanis 1835-ben a bérleti idő lejárt, és a kincstár visszaigényelte a birtokot. Ebben az időben Erdély figyelme Anglia felé irányult. A nemesi családok gyermekei gyakran mentek tanulmányútra a szigetországba, és ez hozzájárult ahhoz, hogy divatba jött az angolpark.
A kúriapark és a katonai felmérések
A kert korabeli képét Székely Ferenc helybéli lelkész 1871-ben írt településtörténeti monográfiájából ismerjük:
„…víz tükrök, szökőkutak, művészien alkotott sziklák, kaszkádok, ermitageok sat. sat. A mytologia minden rangú és rendű istensége képviseltette magát. Itt-ott egy béna sfinx egy ritka pongyolába bújt faun, silen és najad megcsonkítva bár, egy csalitban rejtőzködik szemérmesen még most is, Flóra asszonyság egész virágzó gyermekhaddal volt körülvéve…”
A második katonai felmérésben is szó van a kertről. A Várhegytől nyugatra jól kivehető egy szabad vonalvezetésű utakkal feltárt angolpark, melyen felfedezhető egy kör alakú motívum a mai tó helyén, azonban nem egyértelmű, hogy ez a tavat, illetve a szigetet jelzi.
Az 1836-ban elhunyt Bornemisza Leopold tájképi kertjének kialakítását tehát az 1820–1830-as évekre tehetjük, ami több jelentős erdélyi kert építési idejével esik egybe.
A görgényszentimrei kert kialakítása Kovács Zsolt szerint összefüggésben lehet Anton Böhm bécsi kertész 1800. évi alkalmazásával is.
Leírásokból kiderül, hogy 1848 novemberében a környező falvak lakossága megrohamozta a kastélyt.
Kirabolták a kápolnát, összetörték a kastély berendezését, nem kímélve a reneszánsz kályhákat és az ablakokat sem. A károkat summázó lajstromból megtudjuk, hogy a kastély keleti szárnyához „biliárd ház” is tartozott.
A szabadságharc lejártával a Bornemiszák gyorsan helyreállították és újból berendezték az épületet. 1870-ben a birtok visszakerült a kincstár tulajdonába. Az 1880-as évek elején újból felújították a kastélyt és a gazdasági épületeket.
A III. katonai felmérés térképlapján már egyértelműen elkülönül egymástól a park út- és vízhálózata.
A tó közepén látható egy sziget, déli irányában pedig egy forrás. A tavat a Görgény-patak vizéből töltötték fel egy csatornán keresztül.
A belső udvar alaprajza a katonai térképen nem vehető ki.
Egy fennmaradt ábrázolás azonban megőrizte az udvar 19. század végi állapotát, melyen gondozott kert tárul elénk, kör alakú virággruppjaival és magas törzsű rózsáival már a szecesszió hangulatát vetítve előre.
Az L alaprajzú, emeletes kastély az udvart keletről és északnyugatról határolja. A nyugati szárnyon megtalálható a tornyos, ellipszis alaprajzú házikápolna és a tornácos külső lépcsőfeljáró. A fő falak a 17. századi állapotokat őrzik, az épület magjaként tehát ma is megvan I. Rákóczi György egykori udvarháza háromszögoromzatos reneszánsz ablakkereteivel.
Az erdészeti iskola 1969-ben új épületbe költözött, tanárlakásoknak és múzeumnak adott helyet a kastély, 2008 óta a megye tulajdona.
Az emeleti helyiségekben gróf Teleki Samu Afrika-kutató és vadász Sáromberkéről áthozott trófeái voltak láthatók, ezeknek a maradványai az új épületben vannak. Az épületek állapota kielégítő.
A park 1893 óta a dendrológiai oktatást szolgálja, viszonylag jól karbantartott, mondhatni Erdély egyik legépebben megőrzött kastélyparkja. Az értékes növényállomány zavartalanul fejlődhetett, a faóriások zárt lombkoronaszintet alkotnak. Egy 1971-es közlés szerint a parkban az egzotikus fafélék huszonkilenc családja és majdnem száz fája lelhető fel.
Az Erzsébet-asztal ma is áll
Fekete Albert arra is rávilágít, hogy a park szálerdő jellegű, tájképi parknak nem mondható. Az összefüggő gyepes területek, a szoliter fák és cserjék teljességgel hiányoznak belőle.
Térszerkezetére már nem jellemző az angolparkok harmonikus tértömeg-kompozíciója.
Az út- és vízhálózat azonban főbb vonalaiban őrzi a régi szerkezetet. A tó a szigettel az eredeti helyén megtalálható, és vize a Görgény-patakból kapja az utánpótlást.
A többi árok és a forrás medre azonban száraz. Négy, fából épült, különböző időszakokból származó pavilon található a kert különböző pontjain, az egyik a tó szigetén.
A főépület melletti pavilon eredeti kőalapzatán áll ma is. A szobrokból többnyire csak töredékek maradtak meg, a belső udvarban vannak kiállítva.
Az 1848-as esztendő emlékét egy sírkő őrzi, a világháborúét pedig egy lövészárok, mely aljnövényzettel van benőve. A tölgyekkel körülvett Erzsébet-asztal ma is áll.
A leírásokból kiderül, hogy látványbeli konfliktust csak néhány elem okoz: a melléképületek elhanyagoltsága, a tó vizét szabályozó zsilipház épülete, a kert sarkában felhalmozott építési törmelék nem illeszkedik a kert képébe.
A park mögötti meredek hegyoldalon még itt-ott megtalálhatók a Rákóczi-vár egykori falai: egy pince maradványa és a kazamatás bástya romja, valamint egy 18. századi kápolna helyére 1877-ben épített új kápolna.
Amit Görgényszentimréről még tudni kell
Görgényszentimre lakossága a reformáció idején református vallásra tért. 1641-től évszázadokon át református egyházmegye székhelye is volt. Iskolájáról 1709-ből való az első adat. Egyháza 1766-ban 136 férfit és 159 asszonyt számlált. 1668 és 1672 között örmények települtek be. 1715-ben itt tartották az örmény klérus és a laikusok püspökválasztó gyűlését.
1735 után Bornemisza Ignác csíki székely darabont családokat telepített le a helység északi-északkeleti peremén. Az így létrejött településrészt Székelyvárosnak, a korábbi települést Alszegnek nevezték el.
A székelyeknek külön bírájuk volt, és megtartották katolikus vallásukat. Plébániájukat és iskolájukat 1810-ben alapították. Székelyváros és Alszeg közigazgatása csak 1865-ben egyesült.
Az egyetlen Székelyföldön kívüli település volt, amelynek lakói komolyan foglalkoztak borvíz-kereskedelemmel.
A faluban élő magyarok száma az elvándorlás és a vidéken többségben élő románságba való asszimiláció miatt erősen lecsökkent.
Magyar nyelvű oktatás az 1987-1988-as tanév óta nincs a településen.
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöknek; dr. Kálmán Attila tanár, történésznek; a képeket Demján László műemlékvédő építész küldte be szerkesztőségünkbe.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
