Énmesétől a pattanásos királyfiig

Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus Mesepszichológia. Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban című művében kézen fogja és egymás fénykörébe tereli a mesemondók, meseolvasók varázserejével felruházott felnőtteket és a mágikus korukat mesékben megélő gyerekeket.

A budapesti könyvbemutatón

A „mintha-világ” csodaerdejében tájékozódni vágyó szülők számára hasznos, hiánypótló könyvet mutattak be hétfő délután a marosvásárhelyi Zanza kávézóban. Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus Mesepszichológia. Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban című művében kézen fogja és egymás fénykörébe tereli a mesemondók, meseolvasók varázserejével felruházott felnőtteket és a mágikus korukat mesékben megélő gyerekeket. A szerzővel, akinek ez az első önálló kötete, a bemutató előtt beszélgettünk.

– Mesélj az előzményekről.

– Ez a könyv két nagy téma összefonódásából keletkezett. A mesepszichológia már évek óta érdekel. Pszichológia szakos hallgatóként ebből írtam az államvizsga-dolgozatomat, kisiskolások által írt meséket elemeztem. Azért volt számomra érdekes ez a terület, mert 8-9 éves korban találkozik a valóság és a fantázia, tehát a meséről való beállítódásról a gyerek átvált a realitásra való irányulásra. Olyan meséket írtak a gyerekek, amelyekben például a királylány Maggi tyúkhúslevest főzött az apukájának, a király elment a szomszédba kölcsönkérni pénzt fizetésig, a királyfi pattanásos volt. 1237 gyerek által írt mesét elemeztem, ez egy országos reprezentatív minta volt. Később doktori disszertációmban sem távolodtam el túlságosan a témától, a fogalmazási képesség fejlődését vizsgáltam, de szintén a gyerekmesékben. Mikor az államvizsga-dolgozatomat írtam, még nem volt igazán népszerű ez a téma. Egyesek azt mondták, hogy túl gyerekes, és ha ebből államvizsgázom, nem kapok megfelelő értékelést. A mai napig hálás vagyok magamnak, hogy mégis fel mertem vállalni. Megtanultam a tartalomelemzést, statisztikákat tudtam végezni, számosítani tudtam az eredményeket, és ez, illetve a témám újszerűsége nagyon tetszett az értékelőbizottságnak, tízest kaptam. Ez volt az egyik szál az életemben, ami így külön működött. Másrészt elkezdtem tréningekkel foglalkozni, különböző cégeknek, szervezeteknek tartottam érzelmi intelligenciatréningeket. Az érzelmi intelligenciának van egy öttényezős felépítése: ide tartoznak az önmagunkhoz, illetve a másokhoz fűződő érzelmeink, a konfliktus- , illetve problémamegoldás, a stresszmenedzsment, végül pedig az általános hangulati skálák, amilyen a boldogság, az optimizmus. A tréningek előtt és után is méréseket végeztem, és megállapítottam, hogy a résztvevők önmagukkal szembeni érzelmeinek a területén nagyon kicsi a változás. Minden más tényező fejlődött, ez viszont nem. Ekkor kezdett összeállni a puzzle a fejemben. Megértettem, hogy végül is ez az, amit kora gyermekkorban alapozunk meg, később jóval nagyobb erőfeszítésre van szükség. Rádöbbentem, mennyire fontos, hogy a szülők tudják, mit tehetnek azért, hogy óvodás, illetve kisiskolás gyerekük biztonságos érzelmi alappal induljon. Egy olyan hamuban sült pogácsa ez, amit a szülő útravalóul adhat a gyerekének. Ez a két téma – a mesepszichológia, illetve az érzelmi intelligencia fejlesztése – fonódik össze ebben a könyvben.

– Gyerekkorodban bizonyára feltarisznyáltak ezzel a „pogácsával”.

– Édesanyám rengeteget mesélt nekem, úgy gondolom, hogy a népmeséknek nagyon sokat köszönhetek a személyiségfejlődésemet illetően.

Gyermekkoromtól bennem van ez a népmesei optimizmus, el merek indulni akkor is, ha tudom, hogy lesznek csalódások, kudarcok útközben, hiszen azt is tudom, hogy váratlan lehetőségek is lesznek, és nem kell ismernem az utam minden állomását ahhoz, hogy megtegyem az első lépéseket, merem hinni, hogy sikerülhet. A környezetemben gyakran tapasztalom, hogy az „úgysem lehet, minek megpróbálni”-szerű önbeteljesítő jóslatok teljesülnek. Pedig a népmese hőse, a legkisebb legény sosem gondolkozik azon a nagyszobában, hogy most induljon-e útnak vagy nem, mert esetleg találkozhat a sárkánnyal, egyszerűen el mer indulni. Ezt a fajta hitet gyermekkoromból, a népmesék világából hozom magammal. Az a gyerek, aki egy ilyen útravalóval indul, annak egy olyan erőforrása lesz élete során, amelyből a legnehezebb helyzetekben is meríthet. A mese az érzelmi intelligencia egyik legfontosabb fejlesztő eszköze, de csak az egyik eszköze, ugyanolyan fontos az anya–gyerek kötődésnek a megalapozása. Mint tudjuk, a mese a belső képalkotásban is segít, ez később nagyon fontos a kreativitás szempontjából, illetve a gyermek ebben a korban a feszültségeit, szorongásait is a belső képalkotás során dolgozza fel. A gyerekek fekete-fehéren látják a világot, sokszor nem értik érzéseik ambivalenciáját, de a negatív érzéseiket a mesékbe belevetíthetik. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mesélés során minőségi időt tölt a szülő a gyermekével, ez egy olyan rítus is lehet, amely lezárja a napot. Ilyenkor anya és gyermeke egymás mellett vannak, odafigyelnek egymásra, megvalósul a testközelség, megteremtődik egy szoros érzelmi kapcsolat. A mesék világa egy „mintha-világ”, amelybe a szülő és a gyermek együtt kirándul. Sajnos, most már megjelentek egyperces esti meséket tartalmazó mesekönyvek, egyesek számára a mese egy kipipálandó feladattá vált. Az érzelmi intelligencia fejlesztése ilyen kontextusban nem történhet meg. A mesével egy hatalmas erőforrás van a kezünkben, amely a gyerekünket egész életútján elkíséri, de ehhez nemcsak önmagában a mese kell, hanem az egész kontextus. A szülőknek ismerniük kell a gyerekkori fejlődéslélektani jellegzetességeket, tudniuk kell azt, hogy melyik mese milyen életkorhoz illik.

– Hány éves kortól jó mesélni és mit?

– A mesehallgatási, illetve későbbi olvasói magatartás kialakítása az anya–gyermek kapcsolat kezdetén indul. Már születés előtt kilenc hónappal jó megkezdeni ezt a nevelést. Az egészen kicsi gyereknek még nem meséket kell olvasni, hanem különféle mondókákat, verseket, az elmúlt napot kellene újramesélni neki. Ezután, 3–4 éves korban következnek az egyszerűbb állatmesék, láncmesék, és 4–5 éves korban lehet leghamarabb tündérmeséket mondani, mert ekkor alakul ki a gyerekben a kettős tudat, beleéli magát a mesébe, de nem téveszti össze magát a mesehőssel. Háromévesen ezektől a meséktől még szorong, mert nem tudja a valóságot, illetve a fantáziát elkülöníteni. Az igazi mesekorszak 8-9 éves korig tart.

– Hogyan épül fel a könyv?

– Egy elméleti résszel kezdődik. Olvasmányosan, saját élményeimmel, konkrét példákkal illusztrálva írok a gyermek gondolkozási jellemzőiről, arról, hogy mennyire fontos, hogy komolyan vegyük a gyereket. Claparéde hasonlatával élve: „Mint ahogy az ebihal sem egy tökéletlen béka, hanem elégséges önmagának, pontosan úgy a gyerek nem egy kicsinyített felnőtt, hanem egy tökéletes lény, akinek minőségileg teljesen más a gondolkozása.” Egy szülőnek azt kell megérteni, hogy miért olyan fontos a gyereknek a mágikus gondolkozása, és miért reálisak a szorongásai, miért nem szabad azokat bagatellizálni. Írok a lassú mesemondásról, a Mesélj másként mozgalomról, a mesekorszakokról, a hősökkel való azonosulási folyamat, illetve az életmese fontosságáról. Van egy nagy fejezet az érzelmi intelligenciáról is. A harmadik fejezetben következnek a saját meséim. Ennek a tíz mesének gyerekkori gyökerei vannak, saját emlékeimből kerestem vissza az élményeket, szorongásokat, félelmeket, a testvérféltékenység átélését, a kötődéseket. A bennem lévő felnőtt faggatta a bennem lévő gyereket, egy kicsit visszamentem abba az életkorba. A főszereplő, Lilla végül is én vagyok, és van neki egy képzeletbeli társa, barátja, Tündérbogyó, aki a feltétel nélküli elfogadás jelképe. Ezeket a meséket nem úgy kell elképzelni, hogy egyfajta gyógyító vagy fejlesztő mesék, csupán abból áll az egész, hogy Tündérbogyó elfogadja Lilla minden érzését, Lilla kifejezheti neki a szorongását, dühét, csalódottságát, mert ezeket Tündérbogyó nem veszi semmibe, elismeri őket, és a gyerek gondolkozásának megfelelő szinten reagál. Tapasztalataim szerint éppen ezen a területen észlelhető a legnagyobb hiányosság. Sokszor előfordul, hogy a szülők nem ismerik el a gyerek negatív érzéseit, azzal vigasztalják, hogy „mire katona leszel…” vagy „nem is fáj”, illetve csak a pozitív érzéseket fogadják el. Gyakran, mikor a gyerek hisztizik, azzal intézik el, hogy „menj be a szobádba, és majd, amikor megnyugszol, tárgyalunk”. Kíváncsi lennék arra, hogy egy felnőtt hogyan reagálna egy ennyire „empatikus” válaszra. Egy gyerek könnyebben megnyugszik, ha azt mondják neki, „tudom, ez most nagyon fáj, nagyon dühös, nagyon csalódott vagy”. A szülőnek meg kell tanítani a gyermekét az érzelmek kifejezésére, de nem kognitívan, hanem pontosan azáltal, hogy ennek megfelelően él, ki meri az érzéseit fejezni. A hitelesség pontosan ott kezdődik, hogy ki merem mondani, hogy „igen, ma szomorú vagyok”. A teljes érzelmi skálát meg kellene élnünk, ahelyett, hogy jó, illetve rossz érzések szerint kategorizálnánk őket.

– Remek illusztrációk támasztják alá a könyv üzenetét.

– Moldován Mária marosvásárhelyi képzőművész illusztrálta a könyvem. A mi találkozásunk úgy kezdődött, hogy egy tréninget vezettem, és egy gyakorlat során megkérdeztem a résztvevőktől, hogy mi az álmuk, melyek a terveik. Fél füllel hallottam, hogy Mária azt mondta, szeretne illusztrálni egy mesekönyvet. Ez két évvel ezelőtt történt, amikor még szó sem volt arról, hogy megjelenik ez a mű. Elkezdtünk beszélgetni a könyvről, Mária vázlatokat készített, aztán függőben maradt az egész. Ősszel keresett meg a Kulcslyuk Kiadó azzal, hogy erre a témára lenne igény. Azt ajánlották, hogy ezt az egész mesekönyves dolgot kapcsoljam össze az elméleti résszel, hogy legyen egy „dupla fenekű börönd”, benne egy kis elmélettel, egy kis gyakorlattal, hasznos útmutatóként a szülőnek, amit bármikor kézbe vehet. Mária egy érdekes technikával dolgozik, több rétegben viszi fel az olajfestéket, ezek az áttetsző rétegek csodálatossá teszik az illusztrációit. Olyan, mintha belőlem rajzolta volna meg az egészet. Kettőnk találkozása egy igazi találkozás volt, nála jobbat keresve sem találtam volna.

– Milyen volt a könyv fogadtatása?

– Nem számítottam ekkora érdeklődésre. Egy héttel a megjelenés után újra kellett nyomtatni a könyvet, elvitték az 5 ezer példányt, a Bookline román sikerlistáján a második, a magyaron a harmadik helyen van, és a Libri sikerlistáján is harmadik. A sikerlistáknál viszont sokkal többet jelent az a rengeteg levél, amit a könyv megjelenése óta kaptam szülőktől, baba–mama kluboktól. Arról is értesültem, hogy a pedagógusok tizenötösével rendelik a könyvet. Mintha hirtelen egy varázsmese közepén találtam volna magam. Ha a szülőket érdekli ez a téma, ha odafigyelnek rá, biztos, hogy jobb lesz a világ. Csak mernünk kell lassítani.

– Az első könyvbemutató Pesten volt.

– Igen, az Uránia Filmszínházban. Számomra nagyon fontos volt, hogy ez alkalommal Vekerdy Tamással, illetve Kerekes Valériával, a Gondolkodj egészségesen program szakértőjével beszélgettünk. Végtelenül sokat jelentett nekem, hogy Müller Péter is gratulált. Volt bennem egy kezdeti szorongás, hogy hogyan fogadja ezt a könyvet a magyarországi közönség. Az a szeretet, amit tőlük kaptam, a legcsodálatosabb tündérmesét is felülmúlta. Amikor pedig Nemes Takách Kata színésznő felolvasott a meséimből, teljesen elérzékenyültem.

– Marosvásárhelyről merre indultok?

– Szegeden, Pesten, majd Csíkszeredában tartunk bemutatót. A marosvásárhelyi közönség a Kossuth utcai Kulcslyuk Könyvesboltban vásárolhatja meg a könyvet.