2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mángoldkrémleves

Öt dkg vajban és egy evőkanál olajban egy kisebb fej apróra vágott hagymát – ízlés szerint sózva – megfonnyasztok (nem pirítom). Fél kg megtisztított mángoldlevelet nagyobb darabokra vágok, egy nagyobb krumplit meghámozok, kockára vágok, négy cikk fokhagymát egészben hozzáadok, ízlés szerint megborsozom, kevés szerecsendióval fűszerezem, aztán feltöltöm annyi vízzel, hogy a zöldségeket ellepje. Lefedem, és puhára főzök mindent, majd botmixerrel pürésítem. Egy dl vízzel hígítom, majd két dl növényi tejszínnel vagy rizstejszínnel összefőzöm. A tetejét tejszínnel és aromás balzsamecetkrémmel díszítem. Pirított magvakkal és pirítóssal fogyasztjuk. A mángoldot helyettesíthetjük cékla- és spenótlevéllel.


Tepsis krémes krumpli

Egy kg krumplit héjában főni teszek, a krumplik tetejére elhelyezek 10 tojást, és együtt puhára főzöm őket. A vízbe mindig teszek sót és pár csepp ecetet. Miután picit hűlt, megtisztítom a krumplit és a tojásokat, majd tetszés szerint feldarabolom. Egy tálba teszem, hozzáadok egy dl zsíros tejfölt, két dl tejszínt, egy kisebb fej hagymát apróra vágva (lehet póréhagyma is), egy doboz natúr sajtkrémet (200 g), kevés, apróra vágott kaprot, kevés reszelt citromhéjat, megsózom, borsozom, alaposan összekeverem. Egy tepsibe teszem, a tetejére ementáli vagy gouda sajtot reszelek, majd kb. 15 perc alatt összesütöm. Friss házi ajvárral fogyasztottuk.


Tejfölös almatorta

A tésztához szükséges: 200 g vaj, 8 dkg mák, 20 dkg darált vajaskeksz. A vajat megolvasztom, a többi hozzávalót belekeverem, majd a kivajazott formába nyomkodom. Három-négy darab nagyobb, illatos almát meghámozok. Középen kiemelem a torzsát, vagy jó hegyes késsel körbemetszem. Az almát felszeletelem, hogy szép korongokat kapjak, és a szeleteket ráhelyezem a lapra. Ízlés szerint megszórom fahéjjal, citromhéjjal. Egy kg 30 százalékos zsírtartalmú tejfölt 15 dkg porcukorral, öt tojással, két evőkanál étkezési keményítővel összekeverek, és ráöntöm az almára. 180 fokon 35–40 percig sütöm. Miután kihűlt, négy evőkanál cukrot karamellizálok, diónyi vajat, kevés kakaót adok hozzá, és rácsorgatom tetszés szerint a tortára.


Vörös áfonyás gojidzsem

A goji nem kényes, minden évben bő terméssel ajándékoz meg bennünket. 2,5 kg vörös áfonyát és 60 dkg frissen szedett gojibogyót használtam a dzsem készítéséhez. A gyümölcsökre 2 darab citrom levét facsartam, majd 1,7 kg cukorral, 2 dl mézzel, 2 kis tasak vaníliás cukorral kb. 50 percig főztem. Két csapott evőkanál pektint négy evőkanál cukorral összekevertem. Legvégén hozzáadtam, majd addig kavargattam, amíg rottyant egyet, aztán elzártam alatta a tüzet. Ha nincs pektin, nyugodtan használhatunk két tasak dzsemfixet (3:1), szintén cukorral összekeverve adjuk a főtt gyümölcsmasszához. Miután üvegekbe töltöttem, légmentesítem, száraz dunsztba teszem, és mehet is a kamra polcára. Sütemények, palacsinták, főtt húsok, sültek elegáns kísérője.

Jó étvágyat kívánok!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató