2022. augusztus 9., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Köménymagleves krumpligombóccal





Kevés olajon 3 evőkanál köménymagot átforgatunk, pici pirospaprikát, egy kanál lisztet teszünk hozzá, majd lassan felengedjük kb. 1,5 l vízzel. Minegy 20 percig főzzük, közben vigyázzunk, hogy a habja ne fusson ki. Én nagyon szeretem a köménymag intenzív ízét, így darált köménymagot is teszek a levesbe, kb. egy púpozott kávéskanálnyit. Három krumplit meghámozunk, és kockára vágva sós vízben megfőzünk. Miután megfőtt, megtörjük, és 3 tojást, 1 kanál lisztet, 1 csokor apróra vágott petrezselyemzöldet, pici sót, darált borsot adunk hozzá, összegyúrjuk, és gombócokat formázunk belőle. Sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és a leveshez adjuk. Legvégül 4 evőkanál tejszínt is hozzákeverünk. A levesbe összevagdalt spárgát, zöldbabot is tehetünk, ezt is a legvégén adjuk hozzá (kb. egy maréknyit). Különlegesebb, finomabb lesz a levesünk.

Lemon curd, avagy angol citromkrém





Három nagyobb biocitromot megmosunk, lereszeljük, majd kifacsarjuk a levüket. Hozzáadunk 18 dkg cukrot, 3 nagyobb tojást, és vízgőz fölött habverővel addig keverjük, amíg kezd besűrűsödni. Félrevesszük, hozzáadunk 20 dkg jó minőségű lágy vajat és a citrom lereszelt héját. Jól kikeverjük, majd üvegekbe töltjük és lehűtjük. Hűtőben két hétig is eláll. Pitékhez, tejberizzsel, palacsintával fogyasztjuk. Croissant, kalácsot is megkenhetünk vele, és tortákhoz is jó.

Ízletes csokitorta





Nyolc tojásból piskótát sütünk. Nyolc tojás sárgáját 4 evőkanál olajjal, 12 evőkanál cukorral kikeverjük, 1 citrom reszelt héját 3 kis tasak vaníliás cukorral, csipetnyi sóval belekeverünk. 12 evőkanál lisztet, fél tasak sütőport a tojássárgás masszához adunk. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzákeverjük ezt is. 180 fokon 30 perc alatt készre sütjük, kihűtjük, majd felvágjuk a piskótát. Három lapra lesz szükségünk. 

A piskótalapokat meglocsoljuk bármilyen üdítővel vagy rumos-cukros vízzel. 

Az első lapra nagyon vékonyan meggylekvárt kenünk, majd erre jön a csokikrém. 

Csokikrém: 200 g 70%-os étcsokit gőz fölött felolvasztunk, hozzáadunk 5 dkg vajat, és kb. 15 perc alatt selymesre keverjük. Két dl habtejszínt felverünk egy evőkanál porcukorral. A langyos csokihoz 3 tojássárgát keverünk, majd legvégül 3 tojásfehérjét 1 evőkanál cukorral kemény habbá verünk. Először a tojásfehérjét adjuk az alig langyos csokihoz, majd a tejszínt. Hűtőbe tesszük. 

25 dkg vajat 3 evőkanál holland kakaóval, 18 dkg porcukorral habosra keverünk. 35 dkg mascarponét 18 dkg porcukorral, 3 evőkanál holland kakaóval, 3 tasak vaníliával jól kikeverünk, és egy tábla felolvasztott tejcsokoládét adunk hozzá. A három krémet összekeverjük. Tetszés szerint díszítjük.

Jó étvágyat kívánok!