Veress András, a Népújság hűséges olvasója keresett meg a napokban azzal, hogy a Márton Áron püspökkel kapcsolatos emlékeit szeretné megosztani velünk és az olvasókkal.
Azzal kezdte élménybeszámolóját, hogy 1955–1961 között a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológia növendéke volt. Hat év elvégzése után absolvatoriumot kapott, vagyis egy igazolást, hogy elvégzett hat év teológiát.
– Június végén a pappá szentelést az állam nem engedélyezte, szabadságra küldték a végzősöket. Pár hónap múlva hívtak vissza, a felszentelésre. Akkor már nem mentem vissza, levélben jelentettem be Márton Áronnak, hogy visszalépek. A püspök úr válaszolt nekem – mutatja a levelet. – Kedves fiammal kezdődik, és végződik a dátummal, valamint Márton Áron püspök aláírásával. Megírta, hogy sajnálja, hogy nem mentem vissza, de úgy gondolja, a világi életben is szükség van becsületes katolikus emberre.
Márton Áronnal kapcsolatosan azt szeretném elmondani – folytatta –, hogy Gyulafehérváron volt a teológia, beleértve a jászvásárit is. Ezért a püspök úr utasítására a tanítás latin nyelven folyt.
Azokban az években a püspök úr már kényszerlakhelyen volt, sokszor még a teológiára sem jött át. Én kétszer vizsgáztam nála, egyszer filozófiából, egyszer erkölcstanból.
Amikor moráléból vizsgáztunk, áthívott bennünket a kertbe, és ott vizsgáztunk. Egyszer csak megjelent az állami kiküldött. Amikor a püspök úr meglátta a kiküldöttet, azt mondta, fiaim, a vizsgát felfüggesztjük. Egyszerűen nem fogadta el az állami ellenőrzést a teológia udvarában. Ez ragadott meg nagyon engem. Később pedig az ötödik-hatodik évben sokat asszisztáltam neki, én voltam a fő ceremóniamestere a püspöki miséknek.
– Mondta, hogy 1955-ben iratkozott be a teológiára. Pap akart lenni, vagy a szülei küldték?
– Gyergyószentmiklóson jártam gimnáziumba. Amikor befejeztem, egyszerűen nem volt ahova mennem, édesapám ajánlotta a teológiát, odamentem. Szárhegyen születtem, Gyergyószentmiklósra gyalog jártam be az iskolába. A teológia elvégzése után tanár szerettem volna lenni, de akkor még latintanárt nem alkalmaztak sehol, így a pénzügyi szakterületen helyezkedtem el.
– Ez meg hogy lehetett?
– Közben elvégeztem egy könyvelési képzést Vásárhelyen, így lettem könyvelő. Azóta itt élek Marosvásárhelyen. A feleségem meghalt, egyedül élek. Sokáig méhészkedtem is, a méhészegyesületnek voltam az elnöke egy ideig, dolgoztam a mezőgazdasági igazgatóságon is.
– Hogy jutott eszébe, hogy Márton Áronról beszéljen?
– A Népújságban olvastam a marosszentgyörgyi szoboravatásról, gondoltam, egy rövid cikkben én is elmondom a vele kapcsolatos élményemet.
– Emberként milyennek ismerte meg Márton Áront?
– Olyan szúrós tekintete volt, hogy valósággal átvilágította az embert, mégis nagyon barátságos volt. Amikor először vizsgáztam nála, elég jól feleltem. Megkérdezte, fiam, te tanultál latint? Akkor mondtam, hogy nem, csak megtanultam a leckét. Tudniillik Gyergyóban a hosszú gyalogút miatt keveset tanultam. A teológián nem volt más dolgom, csak a tanulás, hát tanultam. Végig jeles voltam.
– Mondta, hogy kijárta a hat évet. Aztán mégis otthagyta a teológiát…
– Az utolsó években volt a kollégiumban egy irodalmi kör. Az irodalmi körre egy pap vigyázott fel. Egy alkalommal, amikor Ady vallásos verseiről volt szó, hozzászóltam, de a tanár letiltott, hogy hogy lehet egy ilyen emberről beszélni. Többé nem szólalhattam fel, de köteleztek, hogy részt vegyek az irodalmi körön.
– Ez váltotta ki az elhatározást, hogy nem tér vissza a teológiára?
– Az utolsó évben sok vitám volt, és akkor az, aki felvigyázta az irodalmi kör tevékenységét, behívatott magához, és azt mondta: nem gondolja, hogy én is alá kell írjam a felszentelési javaslatot? Akkor döntöttem el, hogy nem megyek vissza.
Egy évben kétszer írtunk dolgozatot. A nevet leragasztottuk, az osztályozás: elfogadott, jó vagy haladás volt. Tudniillik volt egy folyóiratunk, amit kézzel írtunk, a neve Haladás volt. Akit haladással értékeltek, az lemásolta a dolgozatát a lapba. Az is probléma volt, hogy irodalmárkodtam, szerettem az irodalmat, a verseket, innen is volt az ellentét. A kollégáim mondták, menjek Kolozsvárra, iratkozzam be a böcsészetre. Azonban hat év után, pénz és támogatás nélkül ez nem volt lehetséges. Ilyen egy elrontott élet.
– Elrontott? Nem szerette a könyvelést?
– De igen. Nyolcvanéves vagyok, most is könyvelek.
– Hogy egyeztethető össze a könyvelés a költői hajlammal?
– Van öt verseskötetem, ezeket mind a saját költségemen adtam ki a bukaresti Litera kiadónál. Írtam az Utunknak is. A rendszerváltás után jelent meg a Hazatérés, a második kötetem címe Csengőkóró, a harmadik Évelő álmok. A szavak fények című könyvem most jelent meg.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
