2024. october 28., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megkoszorúzták Bernády György sírját és szobrát

Népes marosvásárhelyi diáksereg rótta le tiszteletét a 160 éve született városépítő polgármester, Bernády György sírjánál és köztéri szobránál a 26. Bernády Napok hagyományos péntek délelőtti rendezvényén. 

A református temetőben, majd a szobornál koszorúzni egybegyűlt hivatalosságokat és fiatalokat Borbély László, a rendezvénysorozatot szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte. 

– Ti vagytok a jövő – üzente a kuratóriumi elnök a hajdani polgármester szellemiségét ápoló ifjaknak, arra biztatva őket, hogy tudjanak meg minél többet az egykori városvezetőről, és a példáját követve makacsul küzdjenek az álmaikért. Borbély László örömmel újságolta, hogy az idei Bernády Napokra meghirdetett sportversenyekre és kincskereső vetélkedőre több mint 200 fiatal jelentkezett, és a résztvevők között kilenc csapat román diák is volt (a díjazottakra hétfői lapszámunkban térünk ki).

A Bernády téren elhangzott köszöntőjekor Borbély László Jáni Rozália kertészmérnököt, a szobor körüli park átalakítására tavaly kiírt pályázat nyertesét, a munkálat kivitelezőjét is maga mellé szólította. Jáni Rozália naponta kijár a térre, és gondját viseli a növényeknek, egyebek mellett a sárga rózsáknak, amelyek a városépítő kedvenc virágai voltak – hallhattuk a kuratóriumi elnöktől, aki a továbbiakban hangsúlyozta: a városunk is olyan, mint egy park, amit rendszeresen gondozni kell. Ennek kapcsán Borbély Tőkés Sándornak, a városi virágkertészet illetékesének is köszönetet mondott a lelkiismeretes munkáért.

A kuratóriumi elnök a továbbiakban felidézte a húsz évvel ezelőtti szoboravatót, amelyen akkora tömegben vett részt Marosvásárhely magyarsága, hogy annak méretét csak az 1990-es könyves-gyertyás tüntetés haladta meg. 

– Együtt énekeltük, hogy miénk itt a tér. De nem csak a miénk – hangsúlyozta Borbély László, arra buzdítva a város minden lakóját, hogy fogjanak össze, gondolkodjanak együtt, és legyenek büszkék arra, hogy marosvásárhelyiek.

Az ünnepi beszédet koszorúzás követte. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriuma, a városvezetés és a városi kertészet, a szovátai Bernády György Közművelődési Egyesület, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület illetékesei, valamint a Marosvásárhelyi Református Kollégium és a Dr. Bernády György Általános Iskola diákjai tisztelegtek a városépítő szobra előtt.

Fotó: Nagy Tibor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató