2019. március 26., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az ünnepek alatt és után sok gazdi esik kísértésbe

a házi kedvence zseniális kunyizásától, amelynek következménye, ha engedünk, hosszú távon ártalmas lehet. A kutyák, akárcsak az ember, a mértéktelen evés miatt könnyen elhízhatnak, és amellett, hogy ez az egészségüknek sem tesz jót, a várható élettartamuk is csökkenhet. A szakembert a megfelelő táplálásról, az ipari tápok, a nyers diéta vagy főzött házi koszt előnyeiről és hátrányairól kérdeztük.

– Fontos-e az állatok változatos étrendjét kialakítani? – kérdeztük dr. Pálosi Csabát.

– Az ember és a kutya számára mást-mást jelent a változatos étrend. Amíg mi, emberek szeretünk változatosan étkezni, addig a kutyákat nem zavarja, ha huzamosabb ideig ugyanazt az ételt vagy tápot kapják. Az unalmas étkezés nagymesterei azonban a macskák, ők akár évekig ugyanazt fogyasztják, és ha nem kapják meg, akkor inkább nem esznek. A kutyák között is vannak válogatósak – erről leginkább a gazdi tehet –, és vannak olyanok, amelyek mindent behabzsolnak, ami az útjukba kerül, sokszor még azt is, ami nem élelmiszer. 

– Milyen érvek szólnak az ipari táp mellett?

– A mai kutyatápgyártásnak még százévnyi története sincs, viszont a kutyafaj történetében még soha nem volt megfigyelhető olyan rohamos egészségkárosodási folyamat, mint az utóbbi 60-80 évben. A biológusok, genetikusok és állatorvosok szerint a kutyák genetikailag még mindig a domesztikáció kezdeti, több ezer évvel ezelőtti étkezési szokásaira és táplálék-összetevőire vannak kódolva. Fogazatuk, nyál- és gyomorsav-összetételük és mennyiségük, a gyomruk és az emésztőcsatornájuk valójában még mindig az egykori élelmezés szerint működik egészségesen. A mai gazdik, a termékek reklámjaitól zsongó fejjel, hajlamosak elfelejteni, hogy a kutyáik ősei a vadonban éltek. Vadásztak, főként nyers hússal, nyers növényekkel táplálkoztak, és ennek megfelelően fejlődött ki az emésztőrendszerük. 

– A mesterséges színezékeknek milyen hatása van?

– Közismert tény, hogy a jelenleg kereskedelemben kapható állateledelek túlnyomó része mesterséges aromákat, színezékeket, adalékanyagokat, tartósítószereket és különféle vegyi anyagokat tartalmaz. Ezek nagy részét az állatok szervezete nem tudja kellőképpen feldolgozni, és az immunrendszerükre is negatív hatással vannak. Azt az egyszerű statisztikai tényt pedig a tápgyártásban érdekeltek nem fogadják el, hogy amíg termékeikkel nem jelentek meg ekkora mennyiségben, addig nem volt a kutyák között ennyi degeneratív betegség és bőrprobléma. 

– Melyik táplálási mód a legajánlottabb?

– A gazdik is megosztottak. Egyesek a kényelmükért csak száraz táppal etetnek, és többnyire az olcsó tápot választják, azonban minél olcsóbb a táp, annál több gabonát tartalmaz. Mások a konzervtápot részesítik előnyben, a harmadik csoport a házi sütés-főzésből megmaradt maradékkal etet, megint mások a nyers etetésre esküsznek (BARF), tehát nehéz eligazodni a gazdik szemszögéből. A mi „toplistánk” első helyezettje a piacon vásárolt összetevőkből házilag elkészített táp, melyben a fehérje/zsír/rost/nyomelemek és vitaminok megfelelő arányban vannak jelen. Második helyen a szuperprémium kategóriába tartozó nedves és száraz táp tartozik, melyeknek magas az állati eredetű fehérjetartalma, vitaminokkal és nyomelemekkel kiegészítve. A sorrendben harmadik helyen a konyháról megmaradt étel van (természetesen nem a vegán vagy vegetariánus konyha), ugyanis nem szabad megfeledkezni arról, hogy húsevők rendjéről van szó. A gazdasági megfontolásból választott olcsó száraz kutyatáp és konzerv a negyedik helyre sorolható. Ez utóbbinak alacsony a tápértéke, olcsó összetevőkből áll és szegényes a vitamintartalma is. 

– Mit vegyen figyelembe a gazdi a táplálás során?

– Bármelyiket is választja, mindenképpen figyelembe kell venni az állat korát (növekedés-gyorsaságát), azt, hogy kis vagy nagy testű-e, fiziológiai állapotát (vemhes, szoptató anya, kölykök száma), a tartási körülményeket (kinti vagy benti), a napi fizikai aktivitást, mert minél mozgékonyabb, annál több energiára van szüksége, de fontos az évszak függvényében is táplálni (télen a pluszenergia a hőháztartás egyensúlyban tartását segíti). Mivel a lista első helyezettje, a házilag elkészített táp a legidőigényesebb, ezért a környezetünkben élők főleg a konyháról megmaradt ételt és olcsó, száraz kutyatápot, illetve konzervet vásárolnak. A szuperprémium kategóriába tartozó nedves és száraz tápot a felelősebb gazdik vásárolják kedvenceiknek, ez azonban a nagy testűek esetében anyagi megterhelést jelenthet. Ha már mindenképp a házi kosztra, illetve az olcsóbb gyári tápokra esik a választás, akkor az állatorvosok által javasolt étrend-kiegészítő vitaminokat és nyomelemeket is adni kell.

– Egyesek a nyers étrendet népszerűsítik, követendő út lehetne?

– Bár a nyers étrendnek (BARF-diéta) vannak előnyei, sajnos komoly kockázatokkal is jár, mivel a csontok elakadhatnak az emésztőrendszerben. Az arány a nyers diétánál a 40% csontos hús, 30% zöldség-gyümölcs, 30% nyers hús. A prey, a ragadozó modellű táplálás növényi összetevők nélkül 80% nyers húst, 10% csontot és 10% belsőséget tartalmaz. Hátrányuk, hogy a csontszilánkok a vastagbélben székrekedést okozhatnak, életveszélyes állapotot is előidézhetnek, esetenként pedig komoly állat-egészségügyi beavatkozást igényelnek. A csont nélkül etetett hús miatt rossz ásványianyag-arányok alakulhatnak ki a szervezetben, a nyers zsiger nagy mennyiségű etetése vitamin-túladagolást okozhat. Például a nyers máj fogyasztása A-vitamin-túladagolást eredményezhet, amelynek tünete a csontos felrakódás a csigolyákon és ízületekben, amely fájdalomhoz és az ízületek csökkent mozgáspályájához vezethet. A nyers hússal egyidejűleg pedig baktériummal, vírussal, parazitával fertőződhet a házi kedvenc. Ezek között van olyan is, mely nemcsak a háziállatra, hanem az emberre is komoly fertőzésforrást jelenthet. Ugyanakkor eddig egyetlen tudományos bizonyíték sem támasztotta alá azt, hogy a nyers étrend egészségesebb lenne a házi kedvencek számára, mint az előre gyártott vagy főzött eleség.

Fotó: Sz. Pálosy Piroska