2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elutasította az emberi jogi bíróság Năstase beadványát

Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Adrian Năstase volt miniszterelnök keresetét, aki „megalázó bánásmódért” szeretett volna kártérítést a román államtól.

Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Adrian Năstase volt miniszterelnök keresetét, aki „megalázó bánásmódért” szeretett volna kártérítést a román államtól – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség. A szociáldemokrata politikus szerint igazságtalanul bántak vele, az ellene 2012-ben hozott ítélet és ügyének sajtónyilvánossága tönkretette szakmai és politikai karrierjét, ellehetetlenítette családi életét. Mindez olyan megalázó volt számára, hogy a pszichés szenvedés elől öngyilkosságba próbált menekülni – írta keresetében. Năstasét először 2012 júniusában, hatalommal való üzérkedésért ítélték letöltendő börtönbüntetésre: ekkor próbált öngyilkosságot elkövetni. Másodszor idén januárban, egy másik korrupciós ügy miatt került börtönbe. Eddig összesen másfél évet ült börtönben. Augusztusban helyezték feltételesen szabadlábra.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató