Első alkalommal jelentek meg magyarul Rudolf Höss emlékiratai

Első alkalommal jelentek meg magyar nyelven Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok emlékiratai, amelyeket 1947-es lengyelországi kivégzése előtt, a börtöncellájában írt.

A Jaffa Kiadó gondozásában megjelent kötet szaklektora, Szécsényi András történész az MTI-nek elmondta: a feljegyzések elsősorban „pszichológiai okokból” fontosak, hiszen az elkövetői oldalról ez a leghitelesebb forrás, amely képes bemutatni, hogy miként gondolkozott, milyen mozgatórugói voltak egy olyan náci hivatalnoknak, SS-tisztnek, aki aktívan dolgozott a tömeggyilkosság végrehajtásáért.

A kötet Vági Zoltán és Kádár Gábor történészek által jegyzett utószava szerint az auschwitzi komplexum parancsnokaként Rudolf Höss a magyar történelem legnagyobb tömeggyilkosa volt, 300-345 ezer magyar állampolgár elpusztítását irányította. Ennek ellenére önvallomása még sosem jelent meg magyarul, holott a német kiadás már 1958-ban napvilágot látott.

„Auschwitz-Birkenau a magyar történelem szerves része, még ha az egyik legtragikusabb része is. A holokauszt Magyarországon a mai napig érzelmeket, vitákat vált ki, nem került nyugvópontra. Ha e genocídium mozgatórugói feltárásához bármivel is hozzájárul a kötet, már megérte kiadni” – fogalmazott Szécsényi András, aki szerint a magyar holokausztkutatás kevés narratív forrást (naplókat, visszaemlékezéseket) használ fel körültekintő módon. A magyar kiadás ezen a téren is ösztönzőleg hathat, valamint használható lesz az egyetemi szakoktatásban is.

A történész hangsúlyozta: a magyar az eredeti német kiadást követve csupán Rudolf Höss feljegyzéseinek történeti szempontból legfontosabb részeit adja közre. Azonban így is kiviláglik a szövegből, hogy a náci tiszt igyekezett mentegetni magát menthetetlen szerepe és felelőssége alól. Számos helyen nyilvánvalóan erősen torzít, ezért nagy szükség volt gazdag jegyzetapparátussal, elő- és utószavakkal megjelentetni az Auschwitz parancsnoka voltam. Rudolf Höss emlékiratai című kötetet, amely így a náci haláltábor igazi arcát, és a lágerparancsnok valódi életútját tárja fel az olvasó előtt.

A feljegyzéseket Martin Broszat (1926-1989) adta közre és látta el bevezető tanulmánnyal. A német történész bevezetője szerint Höss emlékiratai kifejezetten cáfolják azt a leegyszerűsített elképzelést, amely szerint a tömeggyilkosság szükségképpen ördögi szadizmussal, állati brutalitással lenne párosítható. Ellenkezőleg: Rudolf Höss memoárja egy olyan meglehetősen átlagos, olykor szentimentális, tekintélytisztelő és kritikátlan, mindenekelőtt pedig rendszerető és kötelességtudó ember, „álszent nyárspolgár” portréját rajzolja meg, aki mellesleg teljesen érzéketlen volt a meggyilkoltak szenvedésével szemben.

Ugyanakkor Kádár Gábor és Vági Zoltán történészek utószavukban kiemelik, hogy Höss, bármennyire is igyekszik vissza- emlékezéseiben bizonygatni feddhetetlenségét, a hatalmával több ízben biztosan visszaélő, a megsemmisítés célján túlmutató kegyetlenséget nem csupán eltűrő, de döntéseivel több bizonyított esetben is bátorító lágerparancsnok volt, aki a saját javára nyerészkedett a legyilkolt zsidók ingóságaiból.

Mint fogalmaznak, Höss nem egy tipikus, 20. századi „gyilkos bürokrata” volt, mint például Adolf Eichmann, életútjának szerves része a közvetlen erőszak. Tizennégy évesen önként lépett be a német birodalmi hadseregbe, harcolt a Közel-Keleten és a kegyetlenségükről hírhedt német szabadcsapatok tagjaként a Baltikumban is, az első világháború után pedig egy náci halálosztag vezetőjeként vett részt egy francia kollaborációval vádolt német vidéki tanár brutális meggyilkolásában.

Szécsényi András úgy fogalmazott: az SS velejéig korrupt hierarchiájában nem volt elég a kötelességteljesítés, ahhoz, hogy valaki magas pozícióhoz jusson, szükséges volt a hatalommal való visszaélés, az erőszakosság. Rudolf Höss is ilyen volt, egy erőszakos hivatalnok, torzult lelkivilággal.

Höss mellett számos példa létezik erre a náci tiszttípusra, magyar szempontból a legismertebb Kurt Becher személye, aki precíz hivatalnokként 1944-ben Magyarországon brutális kegyetlenséggel megszervezte a zsidó vagyonok német kézre jutását, jókora szeletet saját magának rakott el, és ebből a háború utáni Nyugat-Németországban gazdagon élt tovább – fűzte hozzá.