2025. március 4., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kertésznapok Nyárádszeredában

*Kertészeti kisgépek, eszközök is akadnak a vásárban  ( Fotó: Gligor Róbert László)


Szombaton, március 1-jén zajlott Nyárádszeredában a hagyományos tavaszi kertésznap. A zord idő ellenére is élénk volt az érdeklődés, ami azt mutatja, hogy a vidék gazdái és a lakosság még mindig igényt tart erre a piaci kínálatra.


A reggeli ködös, borús idő miatt a korai órákban kevesebb volt a termelő, a kereskedő és a vásárló a nyárádszeredai művelődési ház klubjában, előterében és az épület előtt; a Bocskai István Alapítvány részéről Szakács Etelka szervező 21 standról számolt be a tavalyi 28-cal szemben, hozzátéve a bölcs paraszti mondást, miszerint „a reggeli vendég nem tart estig”, így a vásárlók nem ijednek meg az időtől, és nemsokára megjelennek. Így is történt, másfél óra múlva már 27 termelő, kiállító kínálta termékét vagy szolgáltatását, és az érdeklődők, vásárlók száma is jóval nagyobb volt. 

Az épület előtti téren nyárádszeredai virágkertészek kínálták termékeiket, a cikláment 25, a jácintot 10-12, a primulát 10-15 lejért. A Fehér megyei Csombordról érkező, évente visszajáró termelők ezúttal is számos gyümölcscsemetét, dugványt és rózsatövet kínáltak, egy kisebb székelytompai kertészet is hasonló termékekkel érkezett, míg egy helyi szaküzlet kertészeti kisgépeket, eszközöket, növényvédő szereket hozott ki, egyik sarokban egy kistermelő sokféle apró kövirózsái előtt is meg lehetett állni gyönyörködni. Az épület előterében a helyi és környékbeli termelők és kézművesek kaptak helyet, így lehetett számos gipsz- és viaszfigurát vásárolni ajándékba, vagy éppen mézespogácsát, de akár mézet és méhészeti termékeket, tej- és csokoládékrémeket, Csípán-pálinkát, díszgyertyákat, ékszereket, szőtteseket, horgolt tárgyakat, díszeket, sőt már húsvéti tojásdíszeket is, egy standnál pedig lekvárokat, befőttet, zakuszkát, savanyúságot, paradicsomlevet is vásárolhattak a háziasszonyok. 

A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete falugazdászai szakirodalmat kínáltak, egy székelytompai hölgy kézműves samponokat, szappanokat, olajokat, kenőcsöket, míg az épület klubtermében néhány gyümölcsfacsemete és bogyósgyümölcs-dugvány mellett a magbörze kapott helyet, ahol hazai és magyarországi kerti magvak, kiskerti virágok szebbnél szebb és jobbnál jobb fajtáit kínálták a vásárlóknak; dughagymát úgyszintén vásárolhattak azok, akik csakhamar kerti munkához szeretnének látni.

Sokan már a reggeli órákban bevásároltak gyümölcscsemetékből és rózsatövekből. A kendői Kátai András tavaly is innen szerezte be ezeket, bevált a szaporítóanyag, ezért idén is próbálkozik. Szerinte szükség van erre a vásárra, a vidék lakossága eljön ide. Az ilencfalvi Sipos Judit szombaton egyrészt árusként érkezett a vásárba, alsó-nyárádmenti gyökérzöldségeket, hagymát, fokhagymát és hagymamagot is árult. Vásárolt is: a kertészetben szükséges magvak egy részét itt szokta beszerezni, más részét szakcégektől vagy az interneten rendeli meg. Minden évben jelen van a kertészvásárban, ugyanis 1996-ban az első évfolyamon végzett a nyárádszeredai kertészeti főiskolán, azóta itt szokott találkozni a volt évfolyamtársakkal, és valahogy úgy érzi, kötelessége is itt lennie, mert ide tartozik.

A nyárádszeredai Szentmártoni Károly is úgy véli: szükség van erre a vásárra, mert a nyárádmentiek számítanak rá, úgy időzítik a munkáikat, hogy eljöhessenek ide, ahol megvásárolják a szükséges magvakat, ezenkívül találkoznak, elbeszélgetnek egymással. Véleménye szerint egy későbbi időpontra kellene áttenni a vásárt, mert a fagyok miatt most még nem lehet csemetéket ültetni, sőt a csemetetermesztők is panaszkodnak, hogy nem tudták kiásni és a vásárba elhozni árujukat. Szentmártoni Károly méhészként is jelen van a vásárban, törzsárusnak számít. Az utóbbi években jó tapasztalatai voltak itt, bár a tavaly valamivel gyengébb volt a vásárlókedv; remélte, hogy ezúttal többen lesznek, és megérte eljönni ide. 

Megalakulása óta a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete a kertészvásár másik szervezője. Amíg Nyárádszeredában működött a budapesti Szent István Egyetem kertészmérnöki kara, addig a Bocskai alapítvány szervezte a kertészvásárokat, de miután itt megszűnt a képzés, a kertészvásár is megtorpant, viszont az SZGE felkarolta, hogy a megújult alapítvánnyal együtt tovább folytassák. Fontos, hogy  a vásárba olyan termelőket, árusokat, kiállítókat hozzanak, akik képesek biztosítani a háztáji gazdaságokban szükséges szaporítóanyagot. 

Az is fontos, hogy a kertészképzés befejezése után a végzősök nagy többsége itthon maradt, és a szakmában vagy valamely rokon ágazatban dolgozik. Ez a vásár számukra is találkozási hely. Az időpont hátránya, hogy ezzel a vásárral egy időben más agrárjellegű rendezvények is vannak (például Csíkmadarason vagy Balavásáron), de amíg van érdeklődés, addig megszervezik a tavaszi kertészvásárt – részletezte lapunknak Szabó Árpád mérnök, az SZGE alelnöke.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató