2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Előadások és pünkösdi bál a Magányosok Klubjában

  • 2014-07-07 15:38:00

Nyáron a legtöbb helyen holtszezon van, de a Magányosok Klubjában zajlik az élet.

Nyáron a legtöbb helyen holtszezon van, de a Magányosok Klubjában zajlik az élet. Kopacz Imola vezető pszichológus irányelve a közösség tagjai testi-lelki egyensúlyának fenntartása. Ezt a célt szolgálták az utóbbi időszak előadásai és egyéb rendezvényei is.

Dr. Bérczes Judit tudományos kutató, orvos szakszerű előadásával lélekben erősített és hasznos tanácsokkal látott el. Előadását három nagy személyiség – Szent-Györgyi Albert, Teller Ede és Márai Sándor – életkorának említésével indította. Mindhárman szép kort éltek meg, és időskorukban is maradandó értékeket teremtettek. Az előadás gyakorlati példákkal igazolta a mottójában megfogalmazott – „Gyenge létemre vagyok erős” – szép József Attila-i gondolatot. Az előadó a kutató pontosságával vázolta fel, hogy milyen okból és hogyan jelentkezik életünkben a biológiai és szellemi elgyengülés, a továbbiakban pedig azokat a lelki kapaszkodókat sorolta fel, melyeknek segítségével felismerhetjük erőforrásainkat. Ezeket az erőforrásokat tudatosítanunk kell magunkban, meg kell ismernünk, és használnunk kell őket. Az előadó arra biztatott, hogy legyünk jókedvűek, nevessünk bátran, akár önmagunkon is. Ezt a jó tanácsot nagyon is megszívleltük, ezt bizonyítja nemrég megtartott pünkösdi bálunk is, amelynek fénypontja a pünkösdi király megválasztása volt. Mivel közösségünkben többségben hölgyek vannak, csak királynőt választhattunk, s hogy a nőuralmat még inkább megerősítsük, nem egyet, hanem egyszerre kettőt. Imola „súlyos” kérdéseire Varga Irénke és Szabó Marika adta a legjobb feleleteket. Így a Szabó Anna-Mária által készített ékes korona őket illette meg. Udvarhölgyet is állíttattunk melléjük Jakab Ilonka személyében. Az eskü letétele után a királynők átvették a bál irányítását, de Imola továbbra is ott állt a háttérben, mint ahogy a valós életben is mindig vannak az eseményeket hátulról mozgató, lelkiismeretesen felvigyázó személyek. A nap végén Szilágyi Sándor zenekara újból biztatott, hogy „nemcsak a húszéveseké a világ”.

Kopacz Imola nemcsak vezetője a Magányosok Klubjának, de olykor előadóként is szerepel. Legutóbb két előadást hallhattunk tőle, a közösségi élet szabályairól és a személyiség kialakulásáról értekezett. Hasonlóan színvonalas előadást tartott Kisgyörgy Júlia magyar szakos tanár, aki a 85 éves Kányádi Sándor költői és emberi arcát hozta közelebb hozzánk.

Végezetül a magányosok közössége mindazoknak, akik sorainkat olvassák, napsütéses, vidám nyarat kíván! 

Radványi Hajnal 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató