2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Múlt péntek délután a marosvásárhelyi Bernády Ház adott otthont az RMDSZ Nőszervezete által kezdeményezett Női Akadémia II. évadjának. 

Fotó: Szer Pálosy Piroska


Múlt péntek délután a marosvásárhelyi Bernády Ház adott otthont az RMDSZ Nőszervezete által kezdeményezett Női Akadémia II. évadjának. A meghívott Gergely Edó író, életmód-tanácsadó volt, aki élettársával a kolozsvári Gandhi Spirituális Központ vezetője.
 
Karácsony Erdei Etel, az RMDSZ marosvásárhelyi Nőszervezetének elnöke, a női akadémia alelnöke megnyitóbeszédében ismertette a tavaly indult, főleg nőknek szóló előadások szerepét, melyek az orvosi témakörök mellett az életmódra, fi-ataloknak szóló karrierépítésre, kulturális előadás-sorozatokra összpontosítanak. Mint elhangzott, tanfolyamokat szándékoznak indítani pályázatírás, menedzsment terén, a fiatalok szakszerű önéletrajzírást sajátíthatnak majd el, illetve folytatni szeretnék a Szülők iskoláját is. Csép Éva Andrea, a megyei Nőszervezet elnöke elmondta, a másfél éve elindított akadémia a szervezet munkájának kiemelkedő eredményeként a nők sokkal kezdeményezőbbé váltak. A Teázzunk a dokival!, illetve Vidékre megy a doki előadás-sorozattal is a nőket foglalkoztató kérdések feltérképezését, megválaszolását célozzák. 
Az Előbb és utóbb címet viselő előadás témája a párkapcsolat volt, a következő kérdésköröket érintve: Mit hordoz a párkapcsolat mélységeiben? Mitől rosszak vagy jók a válságok? Hogyan hordoz a szeretet a legmélyebb válságban is, illetve miképp szolgálja fejlődésünket a párkapcsolat, avagy miként alakul át a szexualitás a párkapcsolatban? 
A boldogságát mindenki maga alakítja
Amint az olthévízi születésű Gergely Edó életmód-tanácsadó felvezetőjében elmondta, a harmincas éveiben  ébredt rá arra, hogy a szenvedései okát önmagában keresse. Mint mondta, mihelyt megszűnik a kifelé vádaskodás, elkezdődik a belső nagytakarítás, ami akár élethosszig is eltarthat. Legfontosabb felismerni, hogy nem a másiktól, hanem önmagunktól függ a boldogságunk, boldogulásunk.
Az előadás során a jelenlévők hallhattak a női kreatív energiával való gazdálkodásról, arról, hogy sok kapcsolatban a férfi is érezheti azt, hogy ketrecbe zárt oroszlánként kell élnie. Ugyanakkor a nőnek, ha kemény akar lenni, férfiasnak érzi magát és akként is nyilvánul meg, egy idő után hiányérzete támadhat, ugyanis a nőiessége nem kap kellő megerősítést. Mint jelezte, a párkapcsolati válságról, amit maga is átélt, szívesebben beszél, mint a szexről, ugyanis soha nem volt akkora provokáció párkapcsolatban élni, mint manapság, amikor semmi sem támogatja azt, hogy két ember együtt maradjon. 
A konfliktusok megoldásának kulcsát mindenekelőtt önmagunkban kell keresni, és ha nincs más kiút, az újrakezdéshez le kell nullázni a kapcsolatot, és tiszta lapokkal újrakezdeni. „Nem várhatjuk, hogy mások tegyenek boldoggá. Ha nem áll ki az ember önmagáért, kezdődik a bűnbakkeresés, de ugyanakkor felteheti mindenki önmagának a kérdést, hogy amit ő nyújt a másiknak, az maximális-e?  – boncolgatta a témát az előadó.
A nő nem tud férfiként érezni
 A párkapcsolatban átélt szenvedésnek is megvan a gyümölcse – hangzott el  a továbbiakban. A nők számára rejtély marad az, hogy miként érez, gondolkodik a férfi. Ahelyett azonban, hogy a nő folyamatosan próbálná megfejteni a férfi gondolkodásmódját, talán ésszerűbb elfogadni azt, hogy misztériummal él. Együtt élve sokat megtanulhatunk önmagunkról is, egy társsal ugyanis könnyebben megélhetők a vágyak. Merjük a másiknak kimondani, ha nem tudunk kapcsolódni, hisz akárcsak a tükörben szemlélve, eltávolodva jobban,  a valós méreteiben tisztábban látjuk egymás értékeit. Az ellentétek csak ideig-óráig vonzzák egymást, ez hosszabb távon ugyanis energiaelszívó ereje miatt lehet káros – mondta az életmód-tanácsadó, majd a jelen lévő asszonyok és lányok spontán hozzászólásokkal egészítették ki  az elhangzottakat.
„Negyven éve élek házasságban, és elmondhatom, hogy bizony naponta adódnak problémák, amiket meg kell oldani, de amire nincs recept, mert mindenki másképp oldja meg a gondokat. A negyven év minden egyes napja egy-egy nagy lecke”. „Harmincöt éve élek együtt a férjemmel. Vannak nők, akik minden percben maguk mellett szeretnék a férjüket, mások a hajóskapitány típusút kedvelik. Mindenki maga kell a saját boldogságát megteremtse.” „Nem vagyok családalapítás- és válásellenes, de ha olyan jellegű az elidegenedés, akkor a válás mellett voksolok, mintsem hogy rossz házasságban nőjenek fel a gyerekek.” 
„Konfliktusmentes házasság nincsen. Ha gyermek született, azért volt, ha hitelt vettünk fel, azért… Minden időszaknak más-más játszmái vannak, azokat kell megoldani.” „Ha kitartunk egymás mellett és fejlődünk, mindkét fél áldozatot is hoz a maga során, pár év múlva azonban mindaz, amiért előtte küzdöttünk, meghozza gyümölcsét.” 
„Legtöbben azért negyven év házasság után jönnek rá, hogy egymásra vannak utalva.” „Én megtaláltam a lelki társam. Igaz, sokat kellett alkalmazkodjon utánam…”  „A jó házasság titka: engedd a másikat a saját útját is járni.”
A pénteki előadáson a legváltozatosabb kategóriát és életkort képviselő nők gyűltek össze a Bernády Ház előadótermében, ahol kötetlen beszélgetés keretében előítéletektől mentesen, oldott hangulatban oszthatták meg tapasztalataikat az idősebb korosztály tagjai fiatalabb társaikkal, de az ifjabb nemzedék képviselőinek is volt hozzáfűznivalójuk akár élettapasztalat, akár olvasmányaik, illetve tanulmányaik alapján. Ez is egy útja annak, hogy a hasonló rendezvénysorozatok az élet iskolájává, a nők önmagukat, egymást fejlesztő akadémiájává váljanak. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató