2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Elnézést kérünk a videóbíró és a segéd-videóbíró hibájáért, akik nem jól jelölték meg az utolsó előtti védőt. Mindkettejüket felfüggesztettük” – áll a Központi Játékvezetői Testület közleményében a Jászvásári CSM Politehnica – Sepsi OSK mérkőzés kapcsán. Ezzel azonban aligha tették jóvá a hibát, amellyel megfosztották a sepsiszentgyörgyi alakulatot egy bajnoki ponttól. A meccs alapján nem  tudjuk, hogy Ciobotariu játékosai megérdemelték volna-e ezt a pontot, ám egy ilyen mély válságban lévő csapat esetében, amely a hatodik mérkőzését veszítette el, rendkívül fontos lélektani támaszt nyújthatott volna.

Nem ez volt a játékvezetők egyetlen furcsa döntése. Tényként állapíthatjuk meg, hogy közvetlenül a jászvásári gól előtt szabálytalankodtak Aganović ellen. Chivulete mutatta is, hogy látta, de előnyszabályt alkalmaz. Közvetlenül ezután Matei az ellenfélnek passzolta a labdát, a bíró pedig nem fújta vissza az esetet. Az ellentámadás felkészületlenül kapta a szentgyörgyi védelmet, és Luis Phelipe betalált. Szintén tény, hogy a 90+9. percben a játékvezető szabadrúgást ítélt az OSK-nak, közvetlenül a tizenhatos vonalától, miután Varga belefejelt a labdába, az elkésett védő pedig a szentgyörgyi csatár fejét találta csak el. Az ütközés következtében a jászvásári játékost ápolni kellett. Aztán amikor felállt, Chivulete hirtelen megváltoztatta a döntését – és a szabadrúgást megfordította. Ez lett volna az utolsó esély az egyenlítésre…

Amúgy pedig: már láttuk ez a filmet. Nagy lendülettel kezdett az OSK, lerohanta a házigazdákat, mi több, a 3. percben Ștefănescut elkaszálták az alapvonal mellett, így büntetőhöz is jutott, Matei azonban a keresztlécet találta telibe. Tíz perc után pedig lassan elfogyott az OSK, az első jászvásári helyzetet Buș hagyta ki a 14. percben, aztán Niczuly csak nehezen tudott kiöklözni egy ötösre érkező beadást. A 35. percben Roman 16 méterről leadott lövését az OSK kapusa szögletre tolta, a 45. percben pedig ugyanő bombázott rá 14-ről, Niczuly hatalmas reflexére volt szükség. Mindezek pedig azért, mert a szentgyörgyiek képtelenek voltak két-három passznál többre, folyamatosan az ellenfélnek adták a labdát, védelemben rengeteget bizonytalankodtak.

A szünetben beállt Luis Phelipe révén pedig még veszélyesebbé vált a Politehnica, és a 48. percben, miután elcsípték Matei labdáját a középpályán, kipasszolták az OSK védelmét, s Phelipe üresen kapta a tizenhatos baloldalán, tíz méterről pedig könnyen ellőtte Niczuly mellett, a hálóba (1-0). Jászvásár az 50. percben Buș révén növelhette volna az előnyét, de csúnyán fölé lőtte a tizenegyes pontra érkező beadást. 

Aztán a hazai együttes visszavonulót fújt, és kezdett veszélyesebbé válni az OSK is. Az 58. percben Matei, aki állítólag technikás játékos, az ötös sarkán egyedül képtelen volt telibe találni a labdát, a 67. percben pedig Aganović „borotválta meg” a játékszert tíz méterről. A 71. percben Ștefănescu 19 méteres  szabadrúgása súrolta a keresztlécet, míg a 76. percben Alimi megpattanó lövését szelídítette meg Ailenei. Aztán jött a 81. perc: egy bal partvonal mellől előreívelt labdába Debeljuh piszkált bele, az megpattant Ispason, és a hálóban kötött ki. A gólt először megadta a bíró, aztán nekifogtak ellenőrizni a videószobában. Húztak egy vonalat a Debeljuh melletti védő vállán, s teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy a vonal áthalad egy távolabb található védő lábai között, aki játékban tartotta a csatárt. Ezt a hibát pedig azzal tetézték, hogy ellenőriztették a bíróval a felvételt, ami lesnél egyáltalán nem szokás, hiszen itt a számítógép mutatja ki, tényszerűen, hogy az volt vagy sem. Feltéve, ha a vonalat a megfelelő helyre húzzák, és nem egy védő két lába közé...

Miután az ellenőrzés öt percig tartott, és közben a középkezdésre vártak a játékosok, a döntés akkora lélektani csapást jelentett, amiből az OSK már nem tudott felállni. Egy esély lehetett volna még, a korábban említett szabadrúgás, amelyet aztán visszavont a bíró...

Ma este a Botosáni FC elleni mérkőzés következik, öt idegenbeli találkozó után otthon. Az eredmény függvényében pedig kedden akár Liviu Ciobotariu leváltásáról is dönthetnek.


A televíziós közvetítésből kiragadott felvétel

Fotó: DigiSport

Jegyzőkönyv

Szuperliga, a 7. fordulóból elmaradt mérkőzésen: Jászvásári CSM Politehnica – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1-0 (0-0).

Jászvásár, Emil Alexandrescu Stadion. Vezette: Florin Chivulete (Bukarest) – Sebastian Gheorghe (Suceava), Andrei Constantinescu (Bukarest). Tartalék: Valentin Porumbel (Oltenița). Ellenőr: Vasile Bratu (Slobozia). Videóbíró: Bogdan Dumitrache (Bukarest). Segéd-videóbíró: Marius Marchidanu (Brăila).

CSM Politehnica: Ailenei – Katanec, Ilie, Ispas (90+2. Gheorghiță), Martac (74. Itu), Roman (90+2. Jatoba), Bodeianu, Marchioni, Ștefanovici, Ciobanu (46. Luis Phelipe), Buș (90+6. Harrison).

Sepsi OSK: Niczuly – Ion Gheorghe, Bălașa, Ňinaj, Fl. Ștefan, Rodriguez (61. Debeljuh), Rența, Aganović (73. Varga), Matei (61. Alimi), Ștefănescu, Šafranko (61. Rondón).

Gólszerző: Luis Phelipe (48.).

Sárga lap: Ailenei (90+9.), Bordeianu (90+7.), illetve Matei (10.), Bălașa (53.), Ion Gheorghe (90+1.).

Eredményjelző

* Szuperliga, 7. forduló:  Jászvásári CSM Politehnica – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1-0; 13. forduló: Aradi UTA – Bukaresti Rapid 1923 2-2, Nagyszebeni Hermannstadt – Bukaresti Dinamo 1948 4-0, Konstancai FCV Farul – Kolozsvári FCU 1-1.

* 2. liga, 10. forduló: Karácsonkői Ceahlăul – Sellemberki CSC 1599 0-0, Újszentesi CSC – CSM Alexandria 2-0, FK Csíkszereda – Dési Unirea 1-0, Bukaresti Progresul 1944 Spartac – Bukaresti Metaloglobus 0-1, Resicabányai CS Muncitoresc – CS Tunari 1-1, Unirea 04 Slobozia – Bukaresti CSA Steaua 1-0. Az élcsoport: 1. Slobozia 24 pont/10 mérkőzés, 2. Sellemberk 21/10, 3. Újszentes 18/10 (16-10), 4. Bodzavásár 18/9 (16-11).

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató