Elment a vidék nagy akadémikusa
2013-07-19 12:40:52
- Székely Ferenc
Életének 69. évében, 2013. június 30-án elhunyt Görömbei András Kossuth-díjas irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem tanára, a bécsi és a helsinki egyetemek vendégprofesszora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Hitel c. irodalmi, művészeti és társadalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese.
Életének 69. évében, 2013. június 30-án elhunyt Görömbei András Kossuth-díjas irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem tanára, a bécsi és a helsinki egyetemek vendégprofesszora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Hitel c. irodalmi, művészeti és társadalmi folyóirat főszerkesztő-helyettese.
1945. február 5-én született a magyarországi Polgáron, amelynek később, akárcsak Debrecennek, díszpolgára lesz. Középiskolai tanulmányait a győri bencés gimnáziumban végzi, majd Debrecenben szerez magyar szakos tanári diplomát 1968-ban. Rajongásig szerette Debrecent, a Hajdúság fővárosát, ahová egész felnőttkora kötötte.
Három nagyobb témakört kutatott behatóbban: a 20. századi magyar lírát, a népirodalmat és a határon túli magyar irodalmat. Mindhárom kutatási témából több könyvet (monográfiát, irodalomtörténetet, tanulmánykötetet) és 600-nál több tanulmányt, esszét, kritikát publikált.
Fontosabb munkái: „Ki viszi át?...” (Esszék, tanulmányok, Bp.,1986); Sütő András. Monográfia. (Bp.,1986); Nagy László költészete. (Bp.,1992; ua: Debrecen, 2005); Kisebbségi magyar irodalmak, 1945–2000. (Debrecen, 2001); Csoóri Sándor. Monográfia. (Pozsony, 2003); Nagy Gáspár. Monográfia. (Pozsony, 2004).
Összesen tizenkét díjat és kitüntetést kapott élete során, az utolsót, a Magyar Örökség Díjat, halála előtt egy héttel vehette át, amelyet Márkus Béla irodalomtörténész laudált.
***
Görömbei Andrással kétszer találkoztam élete során. Először a pusztakamarási Sütő-megemlékezésen, 2007. június 17-én, és Sopronban, 2011. szeptember 30-án, a Sütő-szobor avatása alkalmával. Egy rendkívül tiszteletre méltó, melegszívű, embertársaihoz a legnagyobb alázattal és szerénységgel közeledő, talpig úriembert ismertem meg személyében. Morális tartása és hatalmas tudása a magyar irodalom legnagyobbjai közé emelte.
Mind Pusztakamaráson, mind Sopronban (itt nagyon látszottak rajta a fáradtság jelei, de vállalta a beszédet) kellő tartással, kiváló retorikával vonta magára a figyelmet, nagy emberekhez illő beszédkészséggel emlékezett Sütő Andrásról mint a határon túli magyar irodalom egyik kiváló művelőjéről. Talán nincs is a kortárs magyar irodalomnak még egy ilyen kaliberű egyénisége, aki ennyire mélyre ásta volna magát a Sütő-életmű tárgyszerű kutatásában, az egyetemes humánum oldaláról való megközelítésében. (Egy zárójel erejéig: 2007-ben Pusztakamaráson – mások véleményére is hallgatva –, őt kértem fel, hogy elsőként emlékezzék Sütő Andrásra. Beszéde döbbenetesen hatott mind a jelenlévőkre, mind az utána következő felszólalókra.)
Tudtuk, hogy hosszan tartó betegséggel küszködik, de arra nem gondoltunk, hogy a hetedik ikszet, amely minden ember életében oly fontos mérföldkő, nem éri meg. Biztos vagyok benne, hogy ő is másként gondolta! Másként, mert különben nem ígérte volna, jó három évvel korábban, 65. életévének fordulóján: várjunk még egy kicsit az interjúkérdésekkel, majd a következő kerek évforduló okán – ha az Úr is úgy akarja – elküldi a válaszokat.
Ez a beszélgetés, a születésnapi interjú immár végleg elmaradt. Elsősorban az EMBERT, az írót, a kisebbségi létben küszködő pályatársakról és műveikről készült tanulmányok szerzőjét szándékoztam közelebb hozni az olvasóhoz, a szakma művelőihez.
2007 őszén egy vaskos kötetet hozott a posta: Csillag a máglyán. In memoriam Sütő András. (Nap Kiadó, Bp., 2007), amelyet saját maga tett fel a debreceni távszolgáltatónál. A belső lapra ezt írta: Székely Ferencnek baráti szeretettel ajánlja a szerkesztő: Görömbei András. Debrecen, 2007. nov.12.
2013. július 16-án, kedden a budapesti Farkasréti temetőben egy szál virággal rótták le kegyeletüket a gyászolók.
Ezt tesszük mi is szívünkben, olvasói, tisztelői, határon innen és túl.
