2019. július 15., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Panaszkodnak a környéken lakók

A Rozmaring utcai éjjeli menedékhely elköltöztetését tervezi a marosvásárhelyi önkormányzat, ugyanis a környéken lakók részéről számos panasz érkezett az ott kószáló hajléktalanokra. Mivel a menhely szabályzata tiltja a szeszesital-fogyasztást, a közeli, szépen rendbe tett parkban isznak, ott alszanak, hangoskodnak, a környéken lakó szülők nem merik a játszótérre vinni gyerekeiket. A menedékhely elköltöztetésére vonatkozó határozattervezet várhatóan az áprilisi soros ülésen kerül a városi tanács asztalára. 

Varró Huba, az RMDSZ meggyesfalvi körzetének elnöke lapunk megkeresésére elmondta, több ízben jelezték az önkormányzatnak, hogy már-már tarthatatlan a helyzet, ugyanis a Rozmaring utcai szociális központtal szembeni, rendezett parkot és játszóteret szinte birtokba vették a hajléktalanok. Az éjjeli menedékhely házirendjéhez, amely tiltja az alkoholfogyasztást, nem hajlandók alkalmazkodni, ezért inkább a szabadban, a közeli parkban húzzák meg magukat. Varró Huba szerint a padokon vagy alattuk alszanak, ott végzik el a kis- és nagydolgukat, hangoskodnak, törött üvegeket hagynak maguk után. Emiatt a környéken lakók, a kisgyermekes családok messze elkerülik a parkot, hiába a szépen felújított játszótér, a szülők nem merik odavinni a gyerekeiket. A körzeti elnök hozzátette, nem messze van egy, már nem működő piac, annak a környékén tanyáznak a hajléktalanok. A lakóknak keserű szájízzel kell nap mint nap mindezt végignézniük, ezért nagyon remélik, hogy megvalósul a hajléktalanszálló elköltöztetése. – Félreértés ne essék, nem megszüntetni szeretnénk a hajléktalanszállót, csupán elköltöztetni egy olyan helyre, ahol nem zavarja a lakosságot – mutatott rá a körzeti elnök. 


Szavait a marosvásárhelyi tanács elé kerülő határozattervezetben foglaltak is megerősítik, ennek értelmében a 2015–2018 közötti időszakban mind a menhelyre, mind pedig a polgármesteri hivatalhoz számos panasz érkezett a Rozmaring utcai szociális központ környékén lévő tömbházak lakói részéről a hajléktalanok viselkedésére. Az ottlakóknak napközben, és éjszaka is végig kell hallgatniuk, ahogyan az ittasan, illetve tudatmódosító szerek hatása alatt álló hajléktalanok randalíroznak, és zajonganak. Emiatt született a kezdeményezés, hogy költöztessék a város szélére a hajléktalanszállót. 

A városvezetés egy ingatlant vásárolna erre a célran, a Vasile Lupu utcában, oda költöztetnék az éjjeli menedékhelyet. A 970 négyzetméteres, egyszintes épület pincével, beépíthető padlásrésszel rendelkezik, jelenlegi tulajdonosa hozzávetőlegesen százezer euróért kínálja eladásra. A tetőzet kivételével az épület teljes felújításra szorul. Az ingatlanvásárlásról, valamint az éjjeli menedékhely elköltöztetéséről várhatóan az áprilisi tanácsülésen döntenek. 

Ugyanakkor a marosvásárhelyi önkormányzat nappali melegedő kialakítását is tervezi, ugyanis a szabályzat értelmében a hajléktalanoknak reggel el kell hagyniuk a menedékhelyet, így napközben az utcán vannak. A Vasile Lupu utcai épülettől nem messze van a városnak egy ingatlana, ami megfelelne nappali melegedőnek, ahol napközben fedél alatt, melegben lennének a hajléktalanok. 

A hajléktalankérdés nemcsak a meggyesfalvi negyedben, hanem városszinten gondot jelent, szinte mindenik lakónegyedben jelen vannak, néha két-három fős csoportokba verődve, erősen ittasan, egy-két kutya kíséretében hangoskodnak a szeméttárolók környékén, padokon, tömbházak melletti zöldövezetben. A lakók pedig, ha riasztják is a rendőrséget, és az be is viszi az otthontalanokat a menedékhelyre, akaratuk ellenére nem lehet ott tartani őket, így általában pár óra múlva ismét az utcán vannak.