2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elkezdődtek a Dózsa előadás lovaspróbái

  • 2014-07-16 16:02:36

Elkezdődtek a Székely Dózsa György című táncjáték lovaspróbái a Sepsiszentgyörgy közelében lévő Benedekmezőn. 

Elkezdődtek a Székely Dózsa György című táncjáték lovaspróbái a Sepsiszentgyörgy közelében lévő Benedekmezőn. A Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Vadon Egyesület és a Barabás Lovarda 14 lovasa csatlakozik a Magyar Nemzeti Táncegyütteshez, hogy az 500 éves Dózsa-évforduló alkalmából bemutatandó előadást még inkább alkalomhoz illővé tegyék. Az előadás szombat este fél tíztől látható majd a Székely Vágtán.
Első és egyetlen alkalommal lesz lovas változatban is látható a budapesti táncszínház Székely Dózsa György című előadása – tájékoztatott Sztakics Éva Judit, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a Székely Vágta főszervezője a keddi, Benedekmezőn tartott sajtótájékoztatón. „14 fiatal lovas vállalta a feladatot, hogy a hagyományokhoz híven idén is legyenek lovasjelenetek a Székely Vágta szombat esti előadásán. Nagy kihívás és nagy feladat ez számukra, hiszen a lovakat nehéz a zenéhez, a fényhez és a táncosokhoz szoktatni, ráadásul többnyire kiskorú fiatalokról van szó, akik önmaguk irányítják lovaikat, és nekik kell megbirkózni azzal a feladattal, hogy lovukat kordában tartsák” – tette hozzá a főszervező. Az ifjú lovasok hétfőn, kedden és szerdán Benedekmezőn gyakorolják a lovas koreográfiát, Zakariás Zalán rendező koordinálásával, csütörtöktől pedig már az előadás helyszínéül szolgáló Óriáspince-tetőn próbálnak, ahol csatlakoznak hozzájuk a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai is. Pénteken lesz a nyilvános főpróbája a táncjátéknak, szombaton a bemutatója, vasárnap pedig az esőnap, ha az időjárás mégis beleszólna a szombati előadásba. A Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas rendező-koreográfus által megálmodott Székely Dózsa György című darab a magyar kormány ajándéka. 
Zakariás Zalán Vágta-rendező szerint az előadás lovas része 
„monumentális elemekből álló forgatag” lesz, nagyon látványos, és kiválóan illik a táncjáték zenéjéhez. Zakariás Zalán és Zsuráfszky Zoltán egyeztetése nyomán született meg a lovasjelenetek forgatókönyve, Zakariás szerint nem lesz könnyű dolguk a Pince-tetőn. A Székely Dózsa György című darabot egy részben mutatják be, időtartama másfél-két óra.
Fő cél a hangulatteremtés
Nagy József, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a Székely Vágtán immár önálló programpontként megjelenő egyes-, kettes- és négyesfogathajtó-versenyre tért ki, kiemelve, hogy a Pince-tetőn kialakított tér most már alkalmas lesz arra, hogy a későbbiekben akár nemzetközi fogathajtó versenyeket lásson vendégül, ez az egyik fő célkitűzése ennek a programnak. A Székely Vágtán szervezett versenyen tizenöt fogatos indul, és lesz fogatszépségverseny is. 
Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója szerint a Dózsa-évfordulóra való tekintettel a Székely Vágta szervezőiként fontosnak tartották, hogy megteremtsék a kor hangulatát. „Bár a középkort nem lehet visszahozni, dr. Szekeres Attila heraldikus és Grubisics Csaga arculattervező munkája révén a Vágta-tér üzenni fog, egy kicsit visszavisz Dózsa György korába” – hangsúlyozta Demeter.
Pászka Lehel világrekord-kísérlete 
Július 20., vasárnap, 15.00
A Székely Vágta egyik kiemelkedő programja minden bizonnyal Pászka Lehel rekordkísérlete lesz. A lovasíjász kantár és nyereg nélküli lovon, vágtában, 40 másodperc alatt próbál megtenni egy kört a versenypályán, ahol a pálya szélén azonos távolságra, 60 cm átmérőjű, a földtől 1,5 méterre elhelyezett, szám szerint 14 céltábla helyezkedik el, amelyekre íjjal és nyíllal ad le célzott lövéseket.
Izlandi lovak a Székely Vágtán
Július 19., szombat, 14.00
A Hargita megyei Ivóból érkezik hét izlandi ló a lovaseseményre szombaton 13.00 és 13.30 óra között. A lovasok szerdán, július 16-án indulnak Ivóból, és Kápolnásfalu, Szeltersz, Kirujsarka, Kongófa, Farkasmező, Kormos völgye, Erdőfüle, Magyarhermány, Kisbacon, Nagybacon, Szárazajta, Zalánpataka, Árkos, Gidófalva útvonalon érkeznek meg az Óráspince-tetőre.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató