2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Eljárást indított az EB a hipermarkettörvény miatt

  • 2017-02-16 17:05:02

  • MTI

Az EB felszólította Romániát, hogy két hónapon belül módosítsa azokat a nemzeti jogszabályokat, amelyek Brüsszel szerint sértik az áruk szabad áramlásának uniós alapelvét.

Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság (EB) Románia ellen, azt kifogásolva, hogy egy rövidesen hatályba lépő törvény szerint a nagyobb forgalmú üzletláncoknak helyi termelőktől kell beszerezniük a friss élelmiszerek több mint felét – közölte az Agerpres hírügynökség szerdán.
Az EB felszólította Romániát, hogy két hónapon belül módosítsa azokat a nemzeti jogszabályokat, amelyek Brüsszel szerint sértik az áruk szabad áramlásának uniós alapelvét.
Tavaly júliusban hirdették ki és idén januárban kellett volna hatályba léptetni azt a törvényt, amely több román élelmiszer forgalmazására kötelezi a hipermarketeket. A kormánynak az eltelt fél évben ki kellett volna dolgoznia a törvény alkalmazási módszertanát, ez azonban egyelőre nem történt meg.
Az élelmiszerek forgalmazását szabályozó törvény új változata szerint a kétmillió eurónál magasabb éves árbevételt elérő üzletláncokat arra kötelezik, hogy a friss termékeik 51 százalékát úgynevezett rövid beszerzési láncon keresztül vásárolják meg.
A törvénymódosítás kezdeményezői ezzel azt akarják elérni, hogy a hipermarketek helyi termelőktől vásárolják meg az általuk forgalmazott hús, tojás, zöldség, gyümölcs, méz, valamint tej- és péktermékek több mint felét.
A törvény arra is kötelezte a nagy üzletláncokat, hogy a húsárun tüntessék fel a származási országot, a feldolgozott hústermékeken pedig a Romániából származó nyersanyag arányát. Az előírásokat megszegő hipermarketekre 100 ezertől 150 ezer lejig terjedő bírságot róhatnak ki.
Az EB szerint a román jogszabály korlátozza a kiskereskedők termékkínálatra vonatkozó üzleti döntéseit, ami ellentétes az EU működéséről szóló szerződés 49., a letelepedés szabadságára vonatkozó cikkelyével. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató