2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elhunyt Simon Peresz

  • 2016-09-28 16:24:05

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Simon Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli államelnök és miniszterelnök – közölte szerda hajnalban az izraeli hivatalos hírügynökség.

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Simon Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli államelnök és miniszterelnök – közölte szerda hajnalban az izraeli hivatalos hírügynökség.
Pereszt két hete, szeptember 13-án agyvérzés miatt a Tel-Aviv melletti Siba kórházba szállították. A politikus ekkor még eszméleténél volt, de később állapota rosszabbra fordulása miatt mesterséges kómába helyezték, és lélegeztetőgépre került.
Simon Peresz személyével jelentős történelmi alak távozott az élők sorából, ő volt az Izrael Államot alapító politikusok generációjának utolsó tagja, egyúttal a palesztin autonómiára alapozó 1993-as oslói békemegállapodások egyik fő létrehozója. A megállapodásokhoz vezető izraeli–palesztin béketárgyalásokért, amelyekben külügyminiszterként vett részt, 1994-ben Jichák Rabin izraeli miniszterelnökkel és Jasszer Arafat palesztin elnökkel együtt megkapta a Nobel-békedíjat.
Peresz a kelet-lengyelországi (ma Fehéroroszországhoz tartozó) Wiszniewben született. Ötvenöt évi politikusi pályafutás után vonult nyugdíjba 2014-ben, miután hét év után leköszönt államelnöki hivatalából. Azóta sem pihent: az arabok és zsidók közti megbékélés ügyét szolgáló Peresz Békeközpont sorsát egyengette.
Pénteken a Herzl-hegyen temetik el, búcsúztatása általános vélemény szerint a meggyilkolt Rabin 1995-ös temetéséhez lesz hasonló. Barack Obama amerikai elnök telefonon részvétét nyilvánította a családnak, és bejelentette, hogy személyesen kíván részt venni a szertartáson. A világ számos más vezető politikusa is jelezte részvételi szándékát – jelentette az izraeli katonai rádió.
Izraelben az elsők közt politikai ellenfele, Benjámin Netanjahu miniszterelnök nyilvánított részvétet Simon Peresz családjának. Peresz elérte célját, népe szolgálatát – mondta a kormány délelőtti rendkívüli gyászülésén. Kijelentette, hogy a köztük lévő nézetkülönbségek ellenére az idő előrehaladtával egyre jobban tisztelte és szerette őt.
A helyi médiában a politikai oldaltól függetlenül méltatják „Izrael utolsó alapító atyjának” életművét a politikusok és más közéleti szereplők. Reuven Rivlin államelnök ukrajnai utazását megszakítva visszatért Izraelbe.
Számos külföldi politikus egybehangzóan méltatta Peresznek a béke melletti elkötelezettségét.
„Kihunyt egy láng, de a remény, amelyet nekünk adott, örökké élni fog. Simon Peresz Izraelnek, a zsidó népnek, az igazságnak, a békének és annak a meggyőződésnek a katonája volt, miszerint végig földi életünkben és az emberiségre hagyandó örökségünkben hűségesek tudunk lenni legjobb énünkhöz. Ez a hite rendíthetetlen erkölcsi erejéből és legyőzhetetlen optimizmusából fakadt. Kevés olyan ember van, aki képes megváltoztatni az emberiség történelmét, barátom, Simon ilyen ember volt. Köszönet a barátságodért és a példamutatásért, amelyet vezetőként adtál” – írta Barack Obama amerikai elnök közleményében.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató