2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Életének 92. évében elhunyt Király Károly erdélyi politikus – tudatta a család csütörtökön az MTI-vel. Hosszú politikai pályafutása kezdeteként Király Károly 1945-ben csatlakozott a kommunista ifjúsági mozgalomhoz. 1957 és 1965 között a Magyar Autonóm Tartomány Ifjú Munkás Szövetségének a titkára, majd 1968-tól 1972-ig Kovászna megye kommunista pártbizottságának első titkára volt. Az egyre inkább magyarellenessé és diktatórikussá váló pártpolitika elleni tiltakozása jeléül 1972-ben lemondott állami és párttisztségeiről. Ezt követően politikai kegyvesztett lett, karánsebesi, majd marosvásárhelyi gyárak vezetésével bízták meg. A kommunista diktatúra utolsó évtizedeiben több beadványban tiltakozott a magyarság jogfosztása ellen. Az 1989-es rendszerváltozás után részt vett az RMDSZ megalapításában, és a Nemzeti Megmentési Front tanácsának az alelnökévé választották. Hibának tartotta, hogy az RMDSZ nem az autonómia igényének a bejelentésével lépett színre az új romániai politikában. 1990 májusában a szenátus alelnöke lett. A parlament tagjai közül egyedüliként nem vett részt 1991-ben az új alkotmány megszavazásán, az alaptörvény kisebbségellenes passzusai miatt, ezért megfosztották szenátori mandátumától. Az erdélyi magyarság jogai és önrendelkezése érdekében folytatott küzdelme elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehette át 2015 novemberében. Az elismerést Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke adta át a Parlamentben. (MTI)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató