Elcsángósodott lengyelek Fehéroroszországban

(Folytatás február 25-i lapszámunkból)

Nemzeti identitászavar

Az információs központban kedves arcú, mosolygós, kissé dundi lány fogad. Nemcsak látszólag örvend, hanem ki is nyilvánítja, hogy legutóbb a koronavírus-járvány előtt járt errefelé angolul beszélő turista. Miközben kikészít néhány szórólapot és egy könyvecskét Grodno régióról, néhány tanáccsal is szolgál, készségesen válaszolgat. Elmeséli a közelben levő lutheránus templom történetét, amely az egyedüli evangélikus istenháza az egész országban. Az elmaradottabb keleti végek felvirágoztatása, a mezőgazdaságot kibővítő iparosodás meggyökereztetése érdekében épült ki a Haradnica városrész. Ekkor sajátos hollandos típusú házak épültek, amelyek már a múlt emlékei, az egyetlen megmaradt korabeli épület ma a városi múzeumnak nyújt otthon. Egyúttal manufaktúrák létrehozatalára volt szükség, amiért német mesteremberek telepedtek a városba, és számukra jött létre egy tavernából az evangélikus templom. A beszélgetés során bevallottam, hogy én magam is protestáns vagyok, majd rákérdeztem a turisztikai iroda alkalmazottjának a vallására. Kiderült, hogy római katolikus, azaz a magam következtetése szerint az ősei egészen bizonyosan lengyelek voltak. Amikor viszont diplomatikusan rátértem az itt élő lengyelekre, Báthory személyére, elővette a mifelénk is jól ismert „kártyát”. Arról kezdett győzködni, hogy 1588-ban a Lengyel-Litván Nemzetközösség törvénykönyve nem lengyelül, nem litvánul íródott, hanem fehérorosz nyelven. Két évvel Báthory István halálát követően. Teljes képtelenség, de hallgattam, és nyeltem egy nagyot. Felőlem magyarul is íródhatott volna, némi székely akcentussal. Legyen neki igaza. Mert „boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.”

Vitába elegyedés helyett megkérdeztem, hogy a belaruszok mit tudnak Báthory Istvánról, hogyan értékelik a személyiségét. Ezt a kérdést többször feltettem grodnói tartózkodásom idején, és igyekeztem összhangba hozni a válaszokat. Előzően, a Báthory kávézóban a kiszolgálónő nem tudott angolul, de kérdésem valahogy megértette, és csak ennyit válaszolt: král (király). Ezúttal is elmondatott, hogy Báthory az alattvalói szeretett királya volt, mivel Rettegett Iván legyőzésével és az orosz uralom – átmeneti – megszüntetésével függetlenebben és szabadabban élhettek a belaruszok, mint az orosz elnyomás alatt. Hasonló választ kaptam a későbbiekben is, ami megerősítette a lengyel király kedvező megítélését. És milyen furcsa: a mindössze tíz éven át uralkodó lengyel–litván(–magyar) államférfi halála után négyszáz évvel a szovjet elnyomástól igyekezett függetlenedni a Fehérorosz Köztársaság. Azt szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát. Csakhogy ebben a viszonylagos függetlenedésben már nem bukkan fel egy újkori Ściapan Batura. 

Amúgy a fehéroroszok kisebbségként éltek Báthory országában, akárcsak az orosz fennhatóság alatt. Mégis sokkal szívesebben emlékeznek Báthory idejére, bár ma már igencsak orosz befolyással bíró saját államban élnek. Eszembe jut a történet, amikor a nyolcvanas években a visói hegyekben megkérdeztem az élete alkonyán járó ruszin férfit, hogy milyen az élet arrafelé? Amikor megtudta, hogy magyar vagyok, őszintén válaszolt. Vesztenivaló nélkül, hiszen ő kisebbség volt a „kicsi magyar” időben és az azt követő román világban egyaránt. Azt mondta, hogy „a magyarok belevalóbbak voltak”.

Az Erasmus-iroda egyik friss alkalmazottja, Xenia már nyíltan bevallotta lengyel származását anyai ágon. Ő maga nem beszél ugyan lengyelül, és hithű ortodoxnak sem tartja magát, édesanyja évről évre kétszer ünnepli a húsvétot. Akárcsak mifelénk a vegyes házasságban élők, sőt már annál jóval többen, Erdélyben az összlakosság jelentős része. Errefelé ilyen nagy „összeborulás” nincs ugyan, de közel fél évszázados ideológiai elnyomást követően beköszöntött a szabad vallásgyakorlás ideje, a templomkapukat újra kitáró istenháza küszöbe átlépésének lehetősége. Már aki él vele, akiben nem véglegesítődtek a régi reflexek. Új kihívás az egyház számára a többnyire a vallásgyakorlás tiltásában felnevelkedett, ateizálódott, ám a nyugati szabadság egyháztól eltávolító életvitelét még nem tapasztaló belarusz(iai) hívők számára.

Amint azt a csángókéval párhuzamba állítható sors visszatükrözi, a római katolikus vallás gyakorlásán túl az anyanyelv használata már elsorvad. A szovjet uralom kezdetén, 1948-ban betiltottak minden lengyel iskolát a Belarusz Szovjet Szocialista Köztársaságban. Négy évtizeden át egyáltalán nem lehetett lengyelül tanulni a lengyel szülők gyermekeinek. Eközben a más szovjet tagköztársaságban élő lengyel kisebbség helyzete valamelyest kedvezőbb volt: az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban két iskolában lengyelül zajlott az oktatás, a Litván Szovjet Szocialista Köztársaságban pedig százat megközelítő iskolában működhetett anyanyelvi oktatás a lengyel gyermekek számára. El kellett érkeznie a peresztrojkának, hogy 1988-ban Gorbacsov két lengyel iskola létrejöttét engedélyezze, az egyiket Grodnóban, a másikat Vaukavysk településen. Itt a lengyel nyelv használata, irodalmi és kulturális ismeretek elsajátítása, az identitás megőrzése az alapcél. 

Politikai szélmalomharc

A fehéroroszországi lengyelek el(fehér)oroszosítása a viszonylagos nyitás óta is állami cél, miközben Grodno kerületben a jelenlegi statisztikák szerint minden ötödik személy lengyel (származású), ami egyáltalán nem elhanyagolható arány. Nem könnyű a kisebbségi érdekképviselet egy olyan országban, amely nem éppen a demokrácia kiteljesedéséről közismert, hanem éppen ellenkezőleg. Két időszakos lengyel lap jelenik meg (Glos znad Niemna, Magazyn Polski), nincs lengyel nyelvű rádiós vagy televíziós megjelenítés, és két kisebbségi szervezet működik. A lengyel közösségre nézve nagymértékben érvényes az „oszd meg, és uralkodj!” cinikus elv, ugyanis a hatóságok által el nem ismert lengyel szervezetből kivált egy új szervezetre való, amelyet elismer a belarusz hatóság, mivel lojálisabb hozzá. Ami pedig az oktatást illeti, miközben az állam igyekszik csökkenteni a lengyelül tanított órák számát, a független lengyel szervezet azok megtartásáért harcol. Nehéz küzdelem, már-már szélmalomharc. 2015-ben például a hatóság megszüntette az utolsó lengyelül beszélő óvodai csoportot. Amúgy a realitások talajáról tekintve az oroszosodási folyamatra, az nem kimondottan ideológiai, hanem sokkal inkább gazdasági indíttatású. Így mégsem olyan magas az elvándorlás, és beszűkül a külföldi (lengyelországi) munkavállalás.

2021 márciusában a be nem jegyzett lengyel szervezet (Belarusziai Lengyelek Szövetsége) elnökét, Anzhelika Borist 15 napra letartóztatták, miután a hatóságok a szervezet által működtetett, Báthory Istvánról elnevezett iskolában a tanterv és a használt térképek felől kutakodtak, és azt is nyomozták, hogy miért ünneplik meg a lengyel nemzeti ünnepeket. Nemsokára egy helyi újságírónál tartottak házkutatást, majd nacionalista és vallási felbujtás miatt indítottak vádat ellene. A fentiek hatására a testvérváros, Byalistok felfüggesztette grodnói kapcsolatait mindaddig, amíg lengyel iskolák és szervezetek „megkülönböztetett hatósági viszonyulásban” részesülnek. Lengyelországi értelmiségiek, sőt a litvániai lengyelek is tiltakoztak az emberi jogok megsértése ellen.

Grodnóban egyébként több lengyel nyelviskola működik. Az egyik egy egészen korszerű épületben található a börtönnel szemben; valamikor jezsuita központ, majd ferences zárda volt. Mondhatni: az egyház védő közelségét élvezi, egy lengyel költőnő nevét viseli. Mégis a kapus meglepődik, amikor betoppanok, és mogorván, elutasítóan viselkedik. Nem szeretnék provokatívnak tűnni, ezért nem érdeklődöm az iskola működése iránt, hiszen ők is egyfajta lelki megfélemlítésben élnek, akárcsak mi magunk hosszú évtizedekkel ezelőtt. Gyanús lehetek, hiszen igencsak ritkán fordul be az iskola kapuján olyan személy, akivel csak angolul lehet szót érteni. Miközben a fehérorosz hatóság azt szeretné kijelenteni: lengyelek nincsenek, csak római katolikusok.

A nyelviskolában megszerzem a szükséges információt arról, hogy Grodnóban lengyel konzulátus működik. Az egyedüli hely, ahol a lengyel sast övező piros-fehér lobogót szabadon lengeti a szél. Az inkább iskolára emlékeztető hosszú, emeletes épület két irányból is megközelíthető. Állítólag az emeleten valóban a lengyel iskola működik, amely Báthory nevét viseli, ezt olvastam valahol a neten, de – a visszautazás szorítása miatt – rövid helyszíni szemlém idején erre való jelet nem tapasztaltam. Politikai szélmalomharc enyhe szélfuvallata. A konzulátus előtt kéttucatnyi ember álldogál, de tőlük sem „merek” érdeklődni. Azaz nem szeretném esetlegesen „bajba keverni” őket. Hiszen én elmegyek, ők maradnak. Végleg vagy addig, amíg ők is elmennek.