Együtt voltunk, de nem elegen

Együtt voltunk mindazok, akiknek lelkében visszacsengett Kriza János versének jól ismert sora, hogy „Erdővidék az én hazám”. Tizenkilenc évvel ezelőtt a városunkban élő erődvidékiek elhatározták, hogy legyen az évnek egy napja, amikor emlékeink visszaszállnak gyökereinkhez, hogy erősítsék a szálakat, melyek mint megtartó erők, mindig is jelen voltak életünkben. Ezért gyűltünk össze szeptember 24-én az Orion étteremben, és ha nem is teljes létszámmal, de lelkesen ünnepeltünk és meg is hatódtunk, hiszen a visszaemlékezések szép szavai közénk varázsolták Erdővidék lelkét, hangulatát. Találkozásunk egyik érdeme, hogy spontán alakult, olyan emberek kezdeményezése, akiknek szívügyük volt a szülőföldhöz való ragaszkodás. A csoport legfiatalabb tagja, Berszán Vilmos mérnök vállalta fel a szervezést, sikeresen, mert mindenki jól érezte magát. Kötetlen beszélgetéseinkben felbukkantak a régi, többnyire gyermeki és ifjúkori emlékek, melyek mosolyt csaltak az arcokra, de egyben könnyeket is a szemekbe. Egyik csoporttársunk, dr. Deák István erdőmérnök bemutatta megjelent új, A vadmadarak vadászata című könyvét. Érdekes írásait színes képek illusztrálják. Gratulálunk neki és örvendünk sikerének. Még elhangzott két, számunkra sokatmondó vers is: Erdővidék az én hazám, és Mesél a sétabot. 

Az Orion vendéglő finom falatai és a szíves vendéglátás még bensőségesebbé tették összejövetelünket. Halló, kedves erdővidékiek, akik nem jöttetek el, sajnálhatjátok, de reméljük, hogy egy év múlva veletek is találkozhatunk egy nagy baráti ölelésre, ha Isten is úgy akarja. Bár igaz, hogy csoportunk két alapító tagja, Ráduly Béla és Deák István úgy mondták, ha netán valamikor csak ketten lesznek, akkor is megtartják az erdővidékiek találkozóját. 

Úgy legyen!

Radványi Hajnal