2022. augusztus 9., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szépen zöldellnek az illatos egynyári üröm (Artemisia annua) palánták dr. Dán József nyugalmazott jeddi állatorvos kertjében. Többször is beszámoltunk arról, hogy a gyógynövény segített daganatos betegeknek a gyógyulásban, amint azt a visszajelzések az elmúlt évek során igazolták. A tapasztalat mellett tudományos kutatások bizonyítják a növény jótékony hatását. Hatóanyaga, az artemisinin a malária ellenszere, aminek felfedezéséért Ju-ju Tu kínai farmakológus asszonyt orvostudományi Nobel-díjjal tüntették ki. 

Már korábbi írásainkban beszámoltunk arról, hogy az artemisinin a maláriával fertőzött, magas vasigényű fiatal sejtekben programozott sejthalált indít be, és egy peroxidációs folyamat során elpusztítja őket. Ha a daganatsejtek vastartalma is magas, amit külső vasbevitellel lehet fokozni, az egynyári üröm hatóanyaga megöli a daganatos sejteket, sőt hatni tud a központi idegrendszerben előforduló fertőzésekre is, és emésztési problémákban is segít. 250 körüli összetevőjéből, ellentétben a többi ürömfajtával, az illatos üröm nem tartalmaz egyetlen mérgező hatóanyagot sem.

Aki úgy gondolja, hogy kipróbálja a növény gyógyító hatását, mehet a palántákért, és tanácsokat is kaphat a növény gondozásáról és felhasználásáról. Akinek nincsen kertje, annak Dán József helyet, öntözési lehetőséget biztosít, hogy a növényeket felnevelje.

Elérhetősége: tel. 0744-870-490.