2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

 A zuhogó eső ellenére is négy megyei településen 3700-an mentek el mécsest gyújtani a Gyulafehérvári Caritas Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű adománygyűjtő akciójára pénteken. 


 A zuhogó eső ellenére is négy megyei településen 3700-an mentek el mécsest gyújtani a Gyulafehérvári Caritas Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű adománygyűjtő akciójára pénteken. 
Marosvásárhelyen, a Színház téren sátrak álltak, alattuk a mécsesek és a persely. Idősek, fiatalok az ernyőt lehúzva léptek a sátor alá, egyenesen a perselyhez sietve. Volt, aki bedobta a pénzt, s ment is tovább. Volt, aki meggyújtotta a mécsesét, és pár percet időzött a sátor alatt. A gyertyagyújtás az eső miatt nem sikerült olyan látványosra és bensőségesre, mint az előző években, amikor mécsesek százai sorakoztak a téren, s minden mécses csillagként ragyogott a sötétben. A Caritas szolgálatosai a Színház térről a Deus Providebit Házba irányították az adakozókat, mondván, hogy ott teával, jó szóval, köszönettel várják azokat, akik úgy gondolták, hogy érdemes kimozdulni és mécsest gyújtani a szegényekért. Itt már egész más hangulat fogadott, gyerekekkel, fiatalokkal telt meg az előcsarnok, a Reménység együttes dalai csendültek fel. Közben a Caritas képviselői mikrofonhoz lépve köszönték meg a jelenlétet. 
– Ismét megmutattuk, fontos számunkra a közösségünk, és érdekel bennünket a szegény emberek sorsa. Köszönjük, hogy eljöttek – mondta Molnár József, a Caritas sajtófelelőse. 
– Köszönjük azoknak, akiket nem bátortalanított el az eső. Örvendek, hogy nagyon sok fiatalt látok, ez azt jelenti, hogy önkéntesként vagy az akcióba bekapcsolódóként vannak jelen. Azt jelenti, hogy van jövője ennek az akciónak. Egy egyházművészeti kiállítás kellős közepébe csöppentünk, s ahogy nézzük itt a különböző települések nagyon régi, impozáns templomait, freskóit, belegondolunk, hogy annak idején, amikor ezek épültek, mennyire szegény, mennyire minimális technikai és anyagi hátérrel rendelkező közösségek váltották valóra az álmukat, építették fel ezeket a csodálatos épületeket. Tulajdonképpen ez történik ma is. A szolidaritás és a segítségnyújtás ehhez hasonló, magasztos és nehéz munka, ugyanis azt tapasztaljuk, hogy az emberek egyre szegényebbek, egyre többen vannak olyanok, akik leszakadoznak, és egyre gyengébb anyagi lehetőséggel rendelkeznek. Mégis az emberek egy része segít a rosszabb körülmények között élőknek fordítják. Fel kell éleszteni az együttérzést, és hangsúlyozni kell ennek a fontosságát – mondta Ludescher László, a Caritas szociális ágazatának vezetője. 
A nélkülözők, szegények és idősek számára eddig 24.720 lej gyűlt össze a Gyulafehérvári Egyházmegye 16 településén. Két településen a rossz időjárás miatt elhalasztották a gyűjtést. Ha az eső nem szól bele, sokkal többen mozdulnak ki otthonaikból, s az összeg is jelentősebb lett volna. Marosvásárhelyen 2804 lej, Marosszentgyörgyön 633, Szovátán 3188, míg Erdőszentgyörgyön 946 lej került a perselybe.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató