2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egyelőre helyszín nélkül a tervezett ortodox templom

Csütörtökön szóvá tettük, hogy aláírásgyűjtés indult a marosvásárhelyi Kárpátok sétányon megépítendő ortodox templom ügyében. A kezdeményezők két helyszínt szemeltek ki: a volt Május 1. strand előtti teret, illetve az óvoda és a Darina üzletkomplexum mögötti zöldövezetet.

Csütörtökön szóvá tettük, hogy aláírásgyűjtés indult a marosvásárhelyi Kárpátok sétányon megépítendő ortodox templom ügyében. A kezdeményezők két helyszínt szemeltek ki: a volt Május 1. strand előtti teret, illetve az óvoda és a Darina üzletkomplexum mögötti zöldövezetet.

Az illetékes szervektől megtudtuk, hogy egyelőre mindkét területre más létesítményt terveztek. Arról korábban is írtunk, hogy a városvezetőség előkészítette az új Maros-híd tervét, amely a strand területén haladna, így a jelenlegi park is az út tervezett nyomvonalán van. A másik helyszínnel kapcsolatosan Moldovan Florian, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal közterületkezelő osztályának vezetője elmondta, valóban elbontották a korábbi – korszerűtlen bútorzattal felszerelt – játszóteret, ide azonban sport- és szabadidőparkot terveznek, olyat, amilyet a Procardiával közösen létrehoztak a Kövesdombon, illetve a Somostetőn is. Az elképzelés szerint nemcsak ezzel, hanem más hasonló tevékenységű egyesületekkel közösen szabadidős sporttevékenységeknek (gördeszka, görkorcsolya stb.) szánt pályákat építenének ki, hiszen a telek végében már rendbe tették a sportpályát. A munkálatokat valószínűleg tavasszal kezdik el, addig egyeztetik az elképzelést az érdekelt civil szervezetek képviselőivel, és természetesen a költségvetésben is „tételt” kell szorítani ennek a beruházásnak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató