Egydumájú Sümi Laji és az üldözője

• 2011-08-10 14:48:17

• Bölöni Domokos

Egy nő üldöz a szerelmével, rebegi Sümi Laji. Ez a nő, kérem szépen, már az óvodában kinézett magának, és azóta sem szabadulok tőle. Nem tudom, hogyan csinálja, de folyton egymásba ütközünk. Nincs nap, hogy ne találkoznánk.

Egy nő üldöz a szerelmével, rebegi Sümi Laji. Ez a nő, kérem szépen, már az óvodában kinézett magának, és azóta sem szabadulok tőle. Nem tudom, hogyan csinálja, de folyton egymásba ütközünk. Nincs nap, hogy ne találkoznánk. Néha már az az érzésem, hogy valósággal belém van költözve.

Ez a nő.

Sümi Laji egyedül ül és beszél a kábelkocsmában. Néha letekintek a képernyőről, hadd ne érezze magát olyannyira árván.

A képernyőn sokféle funkcióm van. Főleg klipeket játszok, félig csurdé nőkkel. Nincsenek gondjaim a meztelenséggel, mert láthatatlan vagyok – de azokat a szerencsétleneket nagyon tudom sajnálni, akik csak úgy lerogynak egy asztalkához a nyomorúságos, bár megengedem, nagyon finom kis kávéjukkal, na persze van, aki konyakkal, vodkával, evvel-avval is megvegyíti... Mindenesetre csaknem mind rágyújtanak, ebben rendkívül időszerűtlenek, egyszer véletlenül rákattintottam egy roppant hatalmas hemiszférájú liturgiás hölgy tüdejére, és elámultam: így néz ki majd ötmilliárd év múlva a bolygónk.

Sümi Laji másnak is beszél, ha meghallgatják, a kábelkocsmában. Nemigen szeretik hallgatni, mert úgymond egydumájú ember. Mindig csak ugyanazt darálja. Hogy őt mennyire üldözik, no nem általában a nők, mert az érdekes és izgalmas volna, hanem mindig csak egy, azaz egyetlen nő.

Ki a fenét érdekel egyetlen nő? Pláné, ha a szerencsétlen Sümi Lajit üldözi.

Kecseszkecskés botjára támaszkodik, kávézás közben is. Hát Laji az ilyen? A képernyőről szabadeurópázom a sorsüldözött szerencsétlent. Ez a nő, aki már az óvodában elkezdte őt kinézni magának, az iskolában sem fért el tőle: folyton-folyvást lemásolta a házi feladatait, megoldotta helyette a nehéz matekpéldákat, homokízű tízóraiját hajlandó volt megenni, sőt a tanci helyett ő végezte el a kötelező családlátogatásokat is – úgyhogy a szülők csakhamar megismerkedtek, a két család azóta rendszeresen összejár, nincs nap, hogy föl ne hívnák egymást... Satöbbi, satöbbi.

Ez a nő, jajongja Sümi Laji, ez tönkrevágta a karrieremet, megölte az ambícióimat, taccsra tette minden épkézláb emberi vágyamat!... Gyereket is szült, nem is egyet, ó, uram, istenem, vájd ki a szememet!

A képernyőről nem beszélhetek hozzá, mivelhogy éppen Madonna produkálja magát. Sümi Laji fél szemmel jumurdzsákolja, biztosan jobb csaj, mint a nő, akire panaszkodik.

Ez a nő, ez a nő... Ez vette el a szüzességem, még hetedikes korunkban... Ez érettségizett helyettem, amikor tízesre másolta át a dolgozatomat irodalomból... Ez a nő íratott be az egyetemre, és neki „köszönhetem”, hogy ’közgarázdászként’ mehettem nyögdíjba, a fene ette volna meg ezt az egész kurva vilá...

Abban a percben elveszik a villanyt. Mit tehetnék, lejövök a képernyőről.

Sümi Laji nem észleli a változást, tovább nyüszíti a világba az ő rettenetes világbaját és kozmikus nyomorúságát.

Nem ülök hozzá, csak szembe – hadd lám, mi lesz. Fél egy. Félek. Egyszer, évekkel korábban, a Dácia sörözőben megpróbáltam együtt érezni egy hasonlóan kivert kutyaként kezelt közemberrel – aztán alig sikerült elmenekülnöm.

Sümi Laji nyomja a sódert, engem nem láthat, mert én ugye, képernyős vagyok, a kis kávézó töküres.

Az áramszünet csendjében űri áldásként: hirtelen felhangzik az új házasok nászindulója. Tám, tám tárámtámtámtám, táárám, tátám tám.

Lefagyok, újólag, számítógépileg s képernyőileg – megint s megint. Csippcsiripp, néma érzékelővé degradálódom.

Besétál a kábelkocsmába egy admirális hölgy; anno kiváló termés lehetett, mert az arca tele kismillió briliáns, pompázatos rücsökkel.

Sümi Laji feláll, vigyázzba vágja magát.

Aztán a korábban még fényes, most töküres képernyőre vigyorintva, mint aki megütötte a főnyereményt az ötös lottón, elrikkantja magát:

„Hölgyeim és uraim, ez az a nő. A feleségem!”