2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Simán, gördülékenyen zajlott tegnap a Maros Megyei Tanács ülése. A szállítási licencekre vonatkozó tervezet egyetlen pontja kivételével valamennyi határozatot elfogadta a testület.

Az erőszak elleni kampány keretében óvodások ajándékozták meg a megyei önkormányzat képviselőit (Fotó: Mezey Sarolta)


Simán, gördülékenyen zajlott tegnap a Maros Megyei Tanács ülése. A szállítási licencekre vonatkozó tervezet egyetlen pontja kivételével valamennyi határozatot elfogadta a testület. A tanácsülést Ciprian Dobre tanácselnök vezette, az alelnökök nem vettek részt a munkálatokon.

Kis meglepetéssel kezdődött az ülés, amikor kis óvodások vonultak a terembe, és minden jelenlevőnek szimbolikus ajándékot – összeragasztott gombokból álló kitűzőt – osztogattak azzal a céllal, hogy az erőszak bármely formája – legyen az testi, családon belüli, szóbeli erőszak – ellen tiltakozzanak. A gyerekek az óvónők kíséretében érkeztek. E bevezetővel kívánták jelezni: fontos az erőszak elleni fellépés. A tanács ennek jegyében elfogadta a Sabin Motora csendőr-felügyelőség és a testület közötti további együttműködésről szóló határozattervezetet, amely tulajdonképpen az Érthetően a csendőrségről elnevezésű, tavaly elkezdett együttműködés folytatását jelenti. Jóváhagyták a Marosvásárhelyi Televízióval (TTM) való együttműködést is, amely egy népszokásokat és karácsonyi énekeket bemutató műsor VIII. kiadásának létrehozását jelenti.

Elfogadták a tanács szerkezeti felépítésére vonatkozó státusjegyzék módosítását. A beruházási és közbeszerzési osztályon hat állásból kettő megüresedett, ezeknek a tanácsadói állásoknak a besorolását magasabb kategóriájúra változtatták.

A tanács rábólintott az alsóidecsi öregotthon II. pavilonjának részleges felújítására vonatkozó határozattervezetre is. A beruházás értéke közel 540.000 lej.

A tanácsnak öt menetrend szerinti különjárat engedélyezéséről kellett döntenie. Az egyik Erdőszentgyörgy–Egrestő, a másik Szásznádas–Egrestő, a harmadik és negyedik Marosvásárhely–Vidrátszeg (ipari park), az ötödik pedig a Dicsőszentmárton–Cserged–Marosvásárhely közötti járatra vonatkozott. Az utolsó kivételével – amelyet 11 igen, 7 nem szavazattal és 15 tartózkodással utasítottak el – négyet elfogadott a testület. Tatár Béla tanácsos azzal érvelt, hogy ezen az útvonalon közlekednek járatok, újabb járat jóváhagyásával „megduplázzák” azokat, és ez a meglévőknek illojális konkurenciát jelent. Tatár Béla azt is elmondta, hogy a kombinát szakszervezete kérte ezt a járatot, nem a munkaadó, s ilyen alapon bármely szervezet, egyesület kérhet menetrend szerinti járatot, figyelmen kívül hagyva a megyei járatlicenceket.

A tanácsülésen nem került szóba, de egy ismertetőt juttattak el a tanácsosokhoz, amelyben szóvá teszik, hogy a Rózsák tere 5. szám alatt, az Apolló-épületben található Lacto bár – mai nevén Ballada vendéglő – december elsejéig érvényes bérleti szerződését nem szándékszik megújítani a megyei tanács. A marosvásárhelyiek által kedvelt vendéglőt, amely 35 éve működik itt, ezzel megszüntetnék, aminek a helyi közösség látná a kárát.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató