2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy hónappal a roncsautóprogram lejárta előtt elfogytak a fizikai személyek részére előkészített elektronikus értékjegyek

  • 2014-10-13 16:25:13

Október 13-án elfogyott az utolsó elektronikus értékjegy is, amelyet az ez évi roncsautóprogram keretében fizikai személyek részére készítettek elő. 

Október 13-án elfogyott az utolsó elektronikus értékjegy is, amelyet az ez évi roncsautóprogram keretében fizikai személyek részére készítettek elő. Amint tudjuk a gépjárműpark felújítását célzó programot áprilisban indították el, immár tizedik alkalommal, és 17.000 ilyen értékjegyet készítettek elő, amely révén 17.000 régi autót cserélhettek ki újjal. 
 
„Első alkalom, hogy ennyi idővel a program kifutása előtt már az utolsó értékjegyet is igényelték. Ez mindenképp annak tudható be, hogy az értékjegyek idéntől elekronikusak, illetve a Környezetvédelmi Alap informatikai rendszere révén mind az igénylők, mind a programért felelős hatóságok könnyen tudták követni a folyamatot. Ugyanakkor a program elmúlt tíz évében elért legjobb eredményben szerepe volt annak is, hogy a programot az autókereskedéseken keresztül bonyolítottuk le, illetve annak is, hogy az értékjegyeket nem osztottuk előzetesen le megyékre, hanem igény szerint kérhetőek voltak” – fogalmazott Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. 
A szaktárca a Környezetvédelmi Alap révén 119 millió lejt utalt ki azon fizikai személyek számára, akik régi autójukat újra szerették volna cserélni. Egy elektronikus értékjegy ára 6500 lej volt. Az első értékjegyet április 8-án, a program meghirdetése után egy nappal igényelték. 
„A Környezetvédelmi Minisztérium célja, hogy csökkentse az autók által okozott szennyezést, hiszen az jelentős mértékben befolyásolja a légszennyezést, és ily módin a lakosság egészségi állapotát is. Az idei év nagy sikere, de az elmúlt tíz év egésze is arra biztat, hogy év végére dolgozzuk ki a jövő évi roncsautóprogramot” – tette hozzá a miniszter. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató