Egy emlékkiállítás elé

Azt, hogy Ady József kiváló művész, csak kevesen tudjuk. Hiába volt négy kiállítása életében, három Kolozsvárott és egy Kaposváron.

Ady József alkotása

„Mindig bekopogsz zárolt / álmomba, hátat fordítva / várod rajzoljak / neked arcot, / s a vonásokra csak görbe / váll, szomjas nyak szögei / utalnak, a háttered, mely / mint hajnal-máglya a / rádobott éjt, emészti tested, / s míg a gőzölgő homályba / olvadt alak csorog retinámra, / kérlelsz hagyjam szárnyaid a / francba, embert rajzoljak a / lapra... // s én nem teszem, nem tehetem, mert / megfagyott már a grafit-vér eremben.”

Ady András: Nagybátyám rajzolom. Cím nélküli képre

Ady József mostoha körülmények között dolgozik Kolozsvárott. Gép nélkül, mint egy bokszába kényszerült, bokszába zárkózott hadifogoly, evőkanállal nyomkodja le, készíti el linómetszeteit. Eddigi munkássága – számtalan grafika és akvarell – elfér fekvőhelyének ágyneműtartójában. (Novotny Tibor) * Otthagyta az ágyneműtartót, a zsebkendőnyi zárka szabadságot, s jött Százhalombattára, hogy megdöbbentő műveivel először arasson – későn jövő – kirobbanó sikert. Előéletéről annyit tudtam, hogy kortársai között ő volt az, akit a sors leginkább üldözött. A diktatúra szellemi, fizikai buldózere a tehetséges művészt a teljes fizikai kiszolgáltatottság, a nyomor árokszéléig sodorta. Amikor végre áttelepülhetett, már olyan magaszabta kényszerpályán élt, hogy a jó, a jobb sem segíthetett rajta. Betegen olyan igyekezettel látott munkához, mint aki tudja, rövid idő adatott arra, hogy életművét kiteljesítse. Ülni alig tudott, de rajzolt. Liber Miserorum, a nyomorultak (elesettek) könyve címet adta utolsó napjaiban készült rajzainak. (Takács Péter, 1991. december) * Ady József Erdélyben élte le fiatalságát, Magyarországon csak másfél év adatott neki a kiteljesedésre. Ennek következtében halálakor itt még nem ismerték, otthon, Erdélyben pedig – hiszen nem a Zsögödi Nagy Imre-féle piktúrát művelte – avantgárdként kicsit időszerűtlennek tartották: „nem erre van most szükség…” Ezért is kellett átjönnie. Mivel szellemi társai, azok, akikkel egy generációba tartozott, azok, akikkel „azonos jelentésű nyelvet beszélt”, már mind elhagyták az országot.

Azt, hogy Ady József kiváló művész, csak kevesen tudjuk. Hiába volt négy kiállítása életében, három Kolozsvárott és egy Kaposváron. A kolozsvári csendes helyi hírlapi reflexiókkal, a kaposvári még csendesebben telt el. Ez illett a művész életmódjához: befelé forduló, visszahúzódó ember volt. Ezért leginkább a hajdani marosvásárhelyiek ismerik értékeit. A vásárhelyi középiskolás évek után Kolozsvár következett, a főiskola. Itt Bretter György volt rá nagy hatással, s a körötte lévő majdnem kortársak: Tamás Gáspár Miklós, Szőcs Géza, Ágoston Vilmos. És a főiskola után jött a nyomor. Először egy pince, azután egy nyolc és fél négyzetméteres „lakás” (itt látogattam meg először s győződtem meg rajzainak, metszeteinek kvalitásáról, s műveit a csap alatt levő heverőjének ágyneműtartójából vette elő…) * Amikor elindult az exodus, nem tudott dönteni: maradjon, vagy jöjjön. „Súrlódás a semmi felé” – mondta, vagy „nem szabad akaratú döntések voltak ezek, hanem egyszerűen történelem” – ahogy Bergman mondja. Pár hónapos lendületes munka után kiderült, hogy már csak hónapjai vannak hátra. Alkotásaiban a kelet-európai értelmiség utóbbi évtizedeinek létállapota, kiszolgáltatottsága, kilátástalansága magas művészi szinten fogalmazódott vizuális üzenetté. * A nagy kérdés továbbra is megoldatlan: hogyan őrizhető meg a jövő számára az életmű úgy, hogy Ady József „fényes csíkját” azok is láthassák, akik, ha elveszítik üzeneteit, nem is tudhatják, mit veszítenek, de ha találkozhatnak vele, magasabbra helyezik majd, mint sok ma nagyrabecsült alkotóét. (Chikán Bálint: A halhatatlanság mulandósága, Budapest, 1992. február)

Ady József emlékkiállítása július 5-én, kedden 18 órakor nyílik a marosvásárhelyi Közművelődési Palota galériájában.