2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egy élet a külhoniakért

  • 2014-12-17 16:14:11

Idén második alkalommal ítélték oda az MTVA Kós Károly Kollégium Médiadíját. A kitüntetéssel a májusban elhunyt Bornemissza Eszter életművét jutalmazták, a díjat férje, Balogh József vehette át.

Idén második alkalommal ítélték oda az MTVA Kós Károly Kollégium Médiadíját. A kitüntetéssel a májusban elhunyt Bornemissza Eszter életművét jutalmazták, a díjat férje, Balogh József vehette át.
 
Az erdélyi polihisztor születésnapján, december 16-án tartotta évzáró ülését az MTVA Kós Károly Kollégiuma. A találkozón adták át a testület Média Díját. A jeles eseményen részt vettek a Dr. Kós Károly Néprajztudós Közhasznú Alapítvány képviselői is.
Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotását és az ezereurós tiszteletdíjat idén a Magyar Televízió nyugalmazott vezető szerkesztője, Balogh Bornemissza Eszter (posztumusz) kapta. A kitüntetett május 13-án, 60 éves korában hunyt el, az elismerést az összejövetelen férje vehette át. 
A laudációt rendhagyó módon a kollégium tagjai egyenként fogalmazták meg. A méltatók kiemelték egykori kollégájuk szaktudását, emberségét, s a külhoni magyar médiáért végzett áldozatkész munkáját.
„A kitüntetést Eszter a négy évtizedes újságírói pályájával érdemelte ki – szólt a plakett átvételekor Balogh József. – Szűkebb pátriáját a történelem felosztotta, a szülőfaluja, Nagypalád Kárpátalján maradt. Emberségét, magyarságát e kis településnek és édesanyjának is köszönheti.”  Az újságírással Kárpátalján, a Kárpáti Igaz Szó napilap munkatársaként jegyezte el magát. Áttelepülése után neve két évtizeden keresztül összeforrott a határon túli tematikájú műsorokkal, mint a Nagylátószög, a Palackposta, a Vándorének, a Szórvány, a Kézfogás és a Határátkelő.
Munkáját számos kitüntetéssel honorálták, legutóbb 2012. augusztus 20-án a Magyar Érdemrend tisztikeresztje elismerésben részesült.
„Ezt a magas állami kitüntetést név szerint én kaptam – nyilatkozta Bornemissza Eszter az elismerés átvétele után. – Mégis úgy érzem, egy csapatnak szól. Számomra ők a magyar–magyar összefogás példaképei.” Kós Károly születésnapján a „csapat” ezen elismeréssel tisztelgett Eszter emléke előtt!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató