2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fotó: Mezey Sarolta


Veress László tíz éve szolgál a marosszentkirályi gyülekezetben, elődje Csáky Károly tiszteletes úr volt, akitől összeforrott, jó gyülekezetet vehetett át. Egy évtized alatt sok minden történt, ami a jelenleg 1500 lelket számláló közösség javát szolgálta.
– Tíz éve vagyok a gyülekezet lelkésze, azóta tapasztalom, hogy milyen csodálatosan vezet az Úristen. A lelkészi pályám során Segesváron, majd 12 éven át Olthévízen szolgáltam. Itt születtek a gyermekeink. Az elődömnek köszönhetően összetartó, elszánt, hitben és lélekben erős gyülekezetet kaptam. 2005 karácsonyán költöztünk be a parókiára, az új ingatlan építését elődöm idején 2002-ben kezdték el. A gyülekezet önerőből vállalta az építkezést, ahogyan a templom felújítását s most az új gyülekezeti ház építését is. A gyülekezeti házra nagy szükségünk van, mert a közösségi alkalmakat itt fogjuk megtartani. Szentkirályon a múlt század húszas éveiben is volt gyülekezeti terem, mostanra változtak az igények, korszerűbb épületre van szükségünk. Több esemény van, egyházi rendezvények, ifjúsági és nőszövetségi konferenciák, ezek nagyobb teret igényelnek, ennek függvényében képzeltük el a parókia és a templom közé ékelt gyülekezeti házat. A földszinten lesz egy nagy terem, az illemhelyek, a felső szinten pedig vendégszobákat képzeltünk el – mondta a gyülekezet lelkésze.
Az 1500 lelkes gyülekezet jellegzetes, eltér az erdélyi falvak hagyományos közösségétől, ugyanis a település dinamikus fejlődéséből adódóan az évek során 250 helységből költöztek be. Az ötvenes-hatvanas években 200 lelket számlált a közösség, aztán pár év alatt 1800-ra nőtt a létszám. Az új egyháztagokat szeretettel fogadja a gyülekezet, hogy mielőbb beilleszkedhessenek és második otthonra találjanak. Idén 23 keresztelő és húsz temetés volt. A megkeresztelt gyermekek közül hét roma nemzetiségű. Nagyon sok a fiatal házas, a gyülekezet átlagéletkora csökken. Volt olyan húsvéti istentisztelet, hogy a 300 jelenlevőből a templomban csak 50-en voltak 50 év fölöttiek. 
A gyülekezetben jól működik az ifjúsági csoport, Kelemen Attila tíz éve van ebben segítségre. A tiszteletes asszony, Veress Enikő a kántor, ő vezeti az énekkart is, hétköznap ő tart vallásórákat. Istentisztelet idején az óvónő és vallástanár, Májai Tímea tartja a gyermek-istentiszteleteket. 
– Kiváló munkatársaim vannak, akikkel jó együtt dolgozni. A visszajelzésekből kiderül, valóban jól érzik magukat együtt, közösségben az emberek. Mindig örülünk a visszajelzéseknek, egy kézszorításnak, egy bátorító szónak, s ebben sincs hiány. Jó az Istenre és emberekre építeni – fogalmazott Veress László tiszteletes úr. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató