2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kékestetői hegyi befutón második Edward Dunbar diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen. A zárószakaszt Antonio Tiberi nyerte. Legjobb magyarként Dina Márton összetettben a 38. lett.

A 905 kilométer össztávú magyar körversenyt  sokan üdvözölték a falvakban és a városokban, volt, ahol a tűzoltóság is kivonult. 

Edward Dunbar, aki társaival az első négy szakaszon a sprinter Elia Vivianiért dolgozott, az utolsó versenynapon már az összetett megnyeréséért tekert. „Tudtam, hogy ehhez nyerni kell, vagy legalábbis az elsőségért küzdeni a szakaszon. Ahhoz, hogy elég nagy előnyt szerezzek, egy percig teljes erőbedobással kellett tekernem. Feküdt nekem, arra kellett odafigyelnem, hogy ne tekerjek sokat a vörös zónában” – értékelt.

„Ismertem a hegyet, ami sokat segített. Tudtam, hogy az utolsó  másfél-két kilométer a legfontosabb. Dunbar két kilométernél támadott, én nagyjából másfél kilométernél, az utolsót pedig teljes erőbedobással tettem meg, hogy utolérjem, ez sikerült is az utolsó harminc méterre” – értékelt az MTI-nek Tiberi. 

A hegyi pontverseny győzteseként a piros trikót a belga Aaron van Poucke (Sport Vlaanderen-Baloise) érdemelte ki, míg legjobb magyarként Dina fehér trikót vehetett át. „Nem mentem fel gyorsabban most, mint bármikor. Az egész versenynek más volt a ritmusa, mint az előző években, össze sem lehet hasonlítani” – mondta.


Eredményjelző

43. Tour de Hongrie magyar országúti kerékpáros körverseny, az összetett végeredménye:

1. Dunbar 20:38:43 óra

2. Rodríguez 23 másodperc hátrány

3. Battistella 28 mp h.

...38. Dina 2:31 mp h.

Az összetett győztese, az ír Edward Dunbar, az Ineos Grenadiers versenyzője 

a 43. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny eredményhirdetésén 

Kékestetőn 

Fotó: MTI/Komka Péter



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató