Ébresztő a magyar közösség számára

Hétfőn Budapesten, a Magyarság Házában tartottak konferenciát Kisebbségvédelmi kezdeményezés a határon túli magyar közösségekért és a magyarországi nemzetiségekért címmel, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet, a FUEN és a Rákóczi Szövetség szervezésében. Az eseményen a miniszterelnökség nemzet-politikai államtitkársága és a magyarországi nemzetiségek is képviseltették magukat. 

A tanácskozáson Vincze Lóránt, a FUEN elnöke kijelentette: A Minority SafePack közel áll a sikerhez, most már nem kérdés, hogy meglesz a hét tagállam, amely teljesíti a küszöböt, és realistán nézve a számok dinamikáját, az látszik, hogy meglehet az egymilliónál több aláírás is, de ehhez az utolsó tartalékokat is hasznosítani kell, főleg, ami Magyarországot illeti, ahonnan még 80-90 ezer aláírásra lenne szükség a biztos sikerhez.

– Melyik az a hét ország, amely elérte a „küszöböt”? – kérdeztük a FUEN elnökét,

– Románia, Magyarország, Szlovákia, Lettország, Dánia, Spanyolország, Horvátország.

– Legutóbbi beszélgetésünk során azt mondta, hogy talán kilenc olyan ország is lesz, amely összegyűjti a számára megszabott aláírásokat. Meglesz a kilenc, vagy marad a hét?

– Még nem fejeződött be az aláírásgyűjtés. Jön még Bulgária, Szlovénia, ezek biztosak. Lehet, hogy Ausztria, Lengyelország, Olaszország és Litvánia is teljesíti a „normát”. 

– Ennek függvényében biztosra vehető, hogy meglesz az egymillió aláírás? 

– Az egymillió aláírás attól függ, hogy Magyarországról begyűl-e a szükséges 80-90 ezer.

– És ha nem?

– Erről ne is beszéljünk.

– A tanácskozáson ön felhívta a figyelmet, hogy Erdélyben a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében született elutasító alkotmánybírósági döntés tükrében még inkább látszik, mekkora szükség van európai kisebbségvédelmi standardokra. 

– Az alkotmánybírósági döntés gyakorlatilag pontot tesz egy folyamat végére, ami a katolikus iskola létrehozásának mindenáron való ellenzését jelentette a román állam részéről, hiszen kezdődött az önkormányzaton, aztán a helyi igazságszolgáltatásban meg a bíróságon, majd, miután a parlament kedvezően viszonyult hozzá, az alkotmánybíróság megakadályozta. Azt gondolom, butaság volna nem látni emögött egyfajta előre megtervezett szándékot. Ez pedig azt mutatja, hogy szükség van ezeknek az ügyeknek az intézményes bemutatására az Európai Unióban, hiszen miközben Románia folyamatosan azt próbálja bizonyítani, hogy a kisebbségvédelem itt modellértékű, tulajdonképpen arra szolgáltat nagyon sok példát, hogy hogyan „kaszálja el modellértékűen” az őshonos kisebbségek jogos követeléseit az iskolaalapítástól az orvosi és gyógyszerészeti egyetem magyar karán át a kétnyelvű utcanévtáblákig, az anyanyelvhasználatig a közigazgatásban és nagyon sok más területen. 

Tíz éve folyamatos visszarendeződésnek lehetünk tanúi, a román állam nemcsak a párbeszédet utasítja el, hanem a meglévő jogszabályokat sem alkalmazza a romániai magyarság esetében. Azt gondolom, hogy ez egyfajta ébresztő kell legyen a romániai magyar közösség számára is, hogy valami nem működik, a dolgok nem mennek jó irányba, valamit változtatni kellene.