Ebadta lehetőségek

Fülöp Csilla kutyaterapeutával a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő (Cseperedő) és Szent Ágnes Rehabilitációs Központja által szervezett nyári programok egyikén találkoztunk Marosvásárhelyen. A szakember játékos foglalkozásokat vezetett terápiás kutyája, Szellő segítségével a fent említett központokat látogató kisgyermekes családok számára. A mozgalmas, izgalmas és látványos aktivitások után arról beszélgettünk a szakemberrel, miként hatnak az állatasszisztált tevékenységek, a terápiás folyamatok a normál és az eltérő fejlődésű gyerekekre. De szó volt arról is, hogy hogyan érdemes közelíteni egy kutyához, illetve ajánlott-e a gyerekeknek házi kedvencként ebet vásárolni.

– Kérlek, mutatkozz be!

– Fülöp Csilla vagyok, gyógypedagógus az alapképzettségem, de az állatasszisztált tevékenységek terén is dolgozom. 2013-ban egy olyan képzést végeztem Magyarországon, ahol megtanultam terápiás kutyákat kiképezni. Amikor levizsgáztam, már volt egy kutyám, „akivel” hosszú éveken át önkénteskedtünk, tapasztaltunk, gyakoroltunk. Azóta más kutyáim is vannak. Az egyik terápiás kutyám, amelyikkel általában dolgozom, Szellő hétéves. Hamarosan neki is újabb vizsgát kell tennie. A kiképzésnek az a lényege, hogy a kutyus minél több ingerrel találkozzon, minél stabilabb legyen. Az állat együtt vizsgázik a felvezetőjével. Én a korábbi vizsgahelyzetekben nem gyógypedagógusként voltam jelen, hanem a kutya felvezetőjeként. Fontos, hogy az állat csak olyan tevékenységeken vegyen részt, amelyek még kellemesek számára. Ugyanakkor meg kell lennünk győződve afelől is, hogy a gyerekek biztonságban vannak mellette.

– Hogyan tudsz segíteni az embereken a kutyaasszisztált tevékenységek révén, illetve mi a különbség a kutyaasszisztált tevékenység és a kutyaterápia között?

– Az állatasszisztált tevékenységek körébe minden belefér, ami arról szól, hogy egy kicsit is egy térben legyünk egy állattal. Az a lényeg, hogy a gyerekek vagy a felnőttek elfogadják még egy élőlénynek a jelenlétét, és őrá is külön figyelmet szenteljenek. Ezenkívül próbálok minden ilyen alkalmat valamilyen pedagógiai célzattal levezetni. Ebben az esetben, mivel szülők voltak jelen pici gyerekekkel, az volt a célom, hogy megmutassam a szülőknek, miként segítsék gyerekeiket a kutyákkal való megfelelő barátkozásban, ismerkedésben úgy, hogy ne legyenek balesetek, és minél jobban elkerüljük a negatív tapasztalatokat. Körülbelül erről szól az állatasszisztált tevékenység. Itt nincsenek külön kitűzött célok, az egyetlen elvárás az, hogy jól érezzék magukat a résztvevők. Az állatasszisztált terápia során viszont ugyanolyan fejlődési ütemterv van, mint amilyet egy általános terápia során kitűzünk. Ott jó, ha jelen van közben a szakember, aki egyébként is foglalkozik az érintett felnőttel, gyerekkel vagy csoporttal. Ezeken az alkalmakon mindig vannak mérések, eredményeket nézünk, tehát ugyanolyan terápiás tevékenységnek minősül, mint a többi típusú terápia. Én ebben a helyzetben együttműködöm a terapeutával, és segítem az ő munkáját. A kutya általában egy hidat jelent, egy plusz kapcsolódási lehetőséget, mert főleg a gyerekek könnyebben megnyílnak egy ilyen helyzetben. De a felnőttek is. Vannak olyan kutatások, amelyek igazolják, hogy fiziológiailag jó hatással van ránk, ha kutyát simogatunk. A szívverés és a légzés normalizálódik, de már a pupillavizsgálatok is kimutatják, hogy ilyenkor sokkal jobban érezzük magunkat. Miközben a kutyát simogatjuk, oxitocin szabadul fel a szervezetünkben. Tulajdonképpen egy lehetőség arra, hogy a gyerek mindinkább megnyíljon. Ez nem azt jelenti, hogy minden helyzetben ez a tökéletes módszer. Terápiák hosszú sora áll rendelkezésünkre, és minden alkalommal a gyerek szükségleteinek legjobban megfelelő módszert kell megtalálnunk. Az élőlények jelenléte nagyon megkönnyíti a munkánkat. Viszont vigyáznunk kell, ne rendeljük őket teljesen alá a céljainknak. Figyeljünk az állat biztonságára és a közérzetére is.

– Hogyan segíti a fogyatékkal élők fejlődését a kutyaterápia? Hogyan hat rájuk, ha kutyus van jelen?

– Ez a fejlődési szinttől vagy a terápia céljaitól függ. Volt már olyan eset, hogy a gyerek nagyon félt a kutyától, de nem önmagában a kutya jelentette a problémát. A gyerek félt a kiszámíthatatlan helyzetektől, és számára az összes állat ebbe a kategóriába tartozott. Ilyenkor, amikor valakinek fóbiája is van, azt kell figyelembe venni, hogy a gyerek a lehető legstabilabb ilyen (félelméhez kapcsolódó) ingerrel találkozzon először. Volt rá példa, hogy egy hatalmas tornaterem két ellentétes sarkából ismerkedtünk a kutyával, majd eljutottunk odáig, hogy megsimogassuk. De számos más esetben is hasznos a kutya. Például van most egy kislány, akivel gyakrabban találkozunk. Észrevettük, hogy spasztikus az izomzata, tehát nem tudja kontrollálni, hogy mikor szorítson, engedjen, és minden érzelmi töltet hatására befeszül az izomzata. Amiatt, hogy nagyon örül, amikor meglátja a kutyát, hiszen nagyon szereti, az egyébként is kontrollálhatatlan teste még szabályozhatatlanabbá válik. De mivel gyakran találkozunk, már érezzük, hogy picit hamarabb elmúlik ez a görcsös állapot. A kislány próbálkozik, hogy jobban fel tudja emelni a fejét, meg tudja fogni a kutya számára előkészített jutalomfalatot. Ezek egészen apró, de számunkra hatalmas lépések.

– Ebben a pár napban kutyaasszisztált foglalkozást tartottál normál fejlődésű és fogyatékkal élő gyerekek számára. Hogyan hatott a kutya jelenléte a két csoportra?

– Az első napon a célcsoport a speciális fejlődésű gyerekeké volt, és jelen lehettek a családtagok is. Érdekes módon a gyerekek mintha egy picit impulzívabban reagáltak volna a kutya jelenlétére. Különféle válaszok érkeztek, viszont én úgy gondolom, hogy mindenik család nagyon együttműködő volt. Ha a gyerek esetleg távozni szeretett volna a teremből, de végül mégis végigkísérte a folyamatokat, az is hatalmas eredmény volt. Úgy láttam, a családtagoknak is jót tett, hogy részt vehettek egy közös programon. Sokszor felfigyeltem arra, hogy az emberek – függetlenül attól, hogy egészségesen vagy eltérően fejlődő gyerekről beszélünk-e – szeretik leosztani a feladatokat: majd valaki megtanítja a gyerekemet beszélni, úszni, viselkedni stb. De nem számolnak azzal, hogy nekik is meg kell tanulniuk, hogyan segítsék gyermekeiket ezekben a folyamatokban. A családtagok jelenléte tehát mindkét helyzetben nagyon fontos volt. A speciális fejlődésű gyerekeknél azt éreztem, hogy a szülők nagyon hálásak, amiért a gyerekük meg tudott felelni az adott szituációban. A normál fejlődésű gyerekeknél pedig azt érzékeltem: a szülőknek természetesebb volt, hogy a gyerekük meg tudott felelni. Nagyon érdekes, mert én kívülről látom, hogy a szülő hogyan fordul a kutyához, és ahhoz képest a gyerek miként teszi ezt. A speciálisan fejlődő gyerekeknél nagyobb az eltérés. A normál fejlődésű gyerekek általában szinte ugyanazt a képletet hozzák, ugyanazt a bátorságot, amivel a szülő mer megnyilvánulni egy ilyen helyzetben. Persze, nem mindig. Hatással vagyunk a gyerekeinkre, ezért is jók az ilyen közös tevékenységek.

– A figyelemzavarral és hiperaktivitással élő, eltérő fejlődésű gyerekek többségét nyugtatta a kutya.

– Esetükben azért működik jól az állatasszisztált terápia, itt beszélhetünk akár lovakról is, mert önfegyelemre tanítja őket az állat. A gyerekek részéről eleinte nincs még teljes bizalom. Nem tudják, mi fog történni, mi lesz az állat reakciója. Az emberek között a gyerekek talán már valamennyivel jobban kiismerik magukat, de az állat egy új inger számukra. Főleg a lóval szemben, minthogy méretes állat, van a gyerekek részéről egyfajta önmegtartóztatás. Még azok a gyerekek is, akik hátrányos helyzetű környezetből érkeznek, és gyakoribb körükben az állatok bántalmazása, vagy azok a gyerekek, akiknek cikázik a figyelmük, és nem tudják kordában tartani a viselkedésüket sem, arra törekszenek, hogy ne bántsák vagy ne ingereljék az állatot. És ez nagyon jó.

– Hogyan érdemes közelednünk egy kutyához?

– Nem mindegy, hogyan közelítünk. Nagyon fontos, hogy tiszteletben tartsuk: ha van a kutyának gazdája, kérdezzük meg, felvehetjük-e a kapcsolatot az állattal. Nagyon sok minden nem látszik egy kutyán. Lehet, hogy éppen fáj a foga, a forgója, dühös emiatt, vagy talán egyszerűen csak fél a közelítéstől, ezért a kapcsolatfelvétel mindenképpen megér egy kérdést. Ha a gazdi nyitott, és tudja, mi az eljárás, még segíteni is fog: megsimogathatod, de ne a farkánál, hanem a fejénél, nem szereti, ha a hátát paskolod stb. Mindenképpen fontos tehát, hogy megkérdezzük. Ha lehet, hagyjuk, hogy a kutya megszagoljon minket, és lássa, melyik irányból közelítünk hozzá. Emellett jó lenne, ha minden felnőtt és gyerek megtanulná olvasni azokat a jeleket, amelyek veszélyre mutatnak. Például, amikor egy kutya egy picit előreengedi a fülét, de támadóállásban van… Viszont ezeket a jelzéseket nagyon nehéz felismerniük azoknak, akik nem ismerik a kutyát, vagy nem tartanak állatot. Ezért fontos a kommunikáció a gazdával. Ha ezeket a lépéseket betartjuk, rengeteg balesetet elkerülhetünk. Ez a legfontosabb, amit tudni kell egy kezdeti találkozásnál. Aztán a gyerekek odáig is eljutnak a kutyával való barátkozásban, hogy megetessék. Megtanítom őket arra is, hogy ezt miként tegyék. De talán az a legfontosabb, hogy a szülő megértse: ahogyan ő viszonyul a kutyához, úgy fog majd viszonyulni a gyereke is.

– Vásároljon-e a szülő kutyát a gyereknek?

– Nagyon sokan megkeresnek ezzel a kérdéssel. Én nem is tudom… Itt most tegye mindenki a szívére a kezét, és gondolja végig, milyen életmódot folytat. Mert még számomra is, aki azt hiszem, elhivatott vagyok a témában, sokszor feszültségforrás a kutyatartás. Ez egy nehéz hivatás. Pluszgondoskodás. Felelősséggel jár. Úgy gondolom, nagyon kevés esetben tud egy tizennégy éven aluli gyerek gondot viselni egy kutyára. Bizonyára vannak nagyon kötelességtudó gyerekek, és vannak helyek, ahol ez működik. De tizennégy év után szélesedik a gyerekek érdeklődési köre, sok feladatuk lesz, változnak az életükben a prioritások, fontosabbá válnak a barátok. Akkor már nem lehet tőlük elvárni, hogy a kutya legyen az első helyen. Tehát a szülő magának választ kutyát. Olyan kutya nincs, amelyikről ne kellene gondoskodni, sétáltatni, bármekkora kertje legyen is az embernek. A kutyának feladatot kell adni, vigyázni kell rá, és mozgásban kell tartani, mert ezek hiányában leépül. Nemcsak fizikai, hanem mentális feladatot is kell neki adni. Ez egy hatalmas felelősség. Úgy érzem, hogy hozzáértőként is nagyon sokszor nehéz mindezt elvégezni. Egyik ismerősöm mesélte, aki állatmenhelyen dolgozik, mennyire törekednek arra, hogy a kutyák megfelelő helyekre kerüljenek. Előzetesen lehetőséget adnak a jövőbeni gazdáknak, hogy kipróbálják magukat ebben a szerepben, többször meglátogathassák, sétálni vihessék a kutyát. Megadnak minden segítséget, próbálnak minden eszközt, játékot, ketrecet biztosítani, szerződést kötnek, és még így is az esetek többségében a kutya visszakerül hozzájuk. Azt mondta, ennek valószínűleg mi lehetünk az okai, akiknek jól nevelt kutyáink vannak, mert az emberek egy ideális helyzetet látnak, amire ők is vágynak. Viszont ebbe rengeteg munkát kell befektetni, anyagi megterhelés is lehet, mert egy kutyának az alapkiképzése nem olcsó mulatság, és ezenfelül az orvosi ellátása sem. Szóval, ez egy nagyon komplex kérdés. Nem olyan könnyű, mint amilyennek tűnik, de nagyon szép, az biztos. És igazából, ha mi is normálisabb életet élnénk, és közelebb lennénk a természethez, ha alapjában véve természetesebb körülmények között élnénk az életünket, akkor sokkal könnyebb lenne. Viszont azzal az igazsággal szembe kell néznünk, hogy többnyire városi életmódot folytatunk, akár falun, akár városban élünk, és ezt egyeztetni egy állat igényeivel teljesen más, mint amikor együtt keltünk és nyugodtunk a természettel.