Dr. Bernády György és Marosvásárhely urbanizációja

(Folytatás április 1-jei lapszámunkból)

A színházépítés ügyét Bernády is a magáévá tette, és többször a törvényhatósági bizottság elé vitte. A legtöbb vitát a helyszín véglegesítése okozta, amely végül is a főtér maradt. Az 1902-ben kiírt pályázatot Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek nyerték, de tervük továbbra is terv maradt. 1910. október 23-án véglegesítették a színház helyét, mégpedig az eredeti elképzelések módosításával, a főtér felső felét választották e célból. A terület tehermentesítésére elhatározták a Kossuth- és a Bem-szobor áthelyezését és a használaton kívül helyezett Bodor-kút lebontását. Mindebből csak a Bodor-kút eltüntetése vált valóra. A színház felépítése, pénzbeli fedezet hiánya miatt, lekerült a megvalósításra kerülő beruházások listájáról. Igaz, 1913-tól a Kultúrpalota nagyterme a színházlátogatók rendelkezésére állott.

Bernády művelődéspártoló tevékenysége rendkívül szerteágazó. Kulturális összejöveteleket szervezett, mozgósított, a tanácson keresztül támogatta a színügy-pártoló egyesületet, és rendkívüli művelődési eseményekkel kapcsolatosan akciókat kezdeményezett és irányított. Ezek közül a legkiemelkedőbbeknek II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának 200. évfordulója alkalmával rendezett megemlékezések tekinthetők. 1903. szeptember 29-én a kuruc szabadságharc kezdeteinek 200. évfordulója alkalmából a törvényhatósági bizottság rendkívüli megemlékező díszgyűlést tartott, ahol a főispán mellett dr. Kabdebó Ferenc emlékbeszéde is elhangzott. A díszgyűlésen elhatározták azt is, hogy 1907-ben, a fejedelem beiktatásának 200. évfordulója alkalmából, egy emlékoszlopot állítanak.54 És 1907. április 5-én az ünnepi díszgyűlést meg is tartották. Ezen az összejövetelen az elnöklő Bernády és Sz. Szakáts Péter törvényhatósági bizottsági tag beszélt.55 A szobrot a Kossuth Lajos (ma Călăraşilor) és az Arany János utca sarkán kialakított parkban október 29-én – Bedőházi János és dr. Fenyvesi Soma országgyűlési képviselők ünnepi szónoklatai mellett – felavatták.56 

Egypár évvel később, 1910-ben egy újabb szobor felállításának az ügye került napirendre, a Petőfi Sándoré. Hivatalos kezdeményezője a marosvásárhelyi Szépítő Egylet, de mögötte Bernády állt. Az egylet 1910. április 17-én fordult a városi tanácshoz a szoborállításhoz szükséges tér biztosítása ügyében. A tanács javaslatára a törvényhatósági bizottság április 20-i közgyűlésén jóváhagyja a kérést. Ekkor a plébániaépület, a Haller-ház és az Európa Szálló által bezárt területet elnevezték Petőfi térnek, és a szobor helyéül kijelölték a Széchenyi tér és a Marosvásárhelyi Takarékpénztár között létesítendő Petőfi parkot. Emellett a szoborépítés részére elkülönítenek 3000 korona hozzájárulást.57 Ezután megkezdődött az adománygyűjtés. A szükséges összeget, főként Bernády közbenjárására, a vállalkozóktól kapták. 1910. augusztus 11-én a Székely Napló szemrehányóan közölte, hogy a fővárosi lapokból kellett megtudnia, miszerint Bernády Petőfi-szobrot készül felállítani a vállalkozók adományaiból a város főterén.58 Az 1912 novemberére elkészült Petőfi-obeliszket az előre kijelölt helyen, a főtér északnyugati kijáratánál felállították. Az obeliszk bronzplakettjét Bernády megrendelésére Kallós Ede készítette. A leleplezési ünnepélyt november 26-án tartották.59 

A város művelődési életének a felemelése érdekében tett fáradozásait Bernádynak nem egy alkalommal nyilvánosan is megköszönte a város önkormányzati szerve, a törvényhatósági bizottság. Példaként csak egy méltatást említünk. 1908. január 15-én Tóthfalusi József református lelkész, bizottsági tag felszólalásában „örömét fejezvén ki azon tevékenység és eredmény felett – olvasható az ülés jegyzőkönyvében –, mellyel városunk az elmúlt negyedév alatt kultúrintézményei révén a nagy városok közé emelkedett, indítványozza, hogy a törvényhatósági bizottság úgy a városi polgármesternek, mint a városi tanácsnak fáradtságot nem ismerő és önfeláldozó munkásságáért elismerését és hálás köszönetét fejezze ki.”60 És fáradozásait a bizottság nemcsak ekkor, de több alkalommal is jegyzőkönyvileg megköszönte.

 

A politizáló polgármester

Polgármestersége alatt Bernády nyilvános politikai életet folytatott. Ismert tény, hogy politikai nézeteiben szabadelvűként Tisza Istvánhoz és pártjához állt a legközelebb. Akárcsak Tisza, Bernády is egyszerre volt megyőződéses híve a joguralomnak, a parlamentarizmusnak és az alkotmányosságnak. Ugyanakkor a korlátozott szavazati jog fenntartásáért rántott kardot, mert úgy vélte, hogy csak így biztosítható a nemzeti kisebbségekkel szemben a magyar szupremácia. 

Országgyűlési képviselői tevékenységétől megválva, köztisztviselőként nyilvánosan nem politizált, még akkor sem, amikor pártja helyi szervezetének a vezetője volt. Politikai befolyását csendben fejtette ki, rendszerint akkor, amikor a városi törvényhatósági bizottságban fontos döntéshozatalok előtt állottak. Ilyenkor előzőleg csendes összejöveteleken vagy társas vacsorákon megbeszélte párttársaival a szükséges lépéseket. De aktívan tevékenykedett választások idején, amikor a kampányok során a városi tisztviselőkar is korteskedett számára.

Amikor polgármester lett, programbeszédében kijelentette: „Mint egyik szerény polgára e városnak, politikai szabadságomat minden tekintetben megőrizem, de ígérem, hogy mint e város polgármestere, minden politikai párton felül állok, tisztán kizárólag a város közönsége érdekében fogok becsületesen és önzetlenül dolgozni.”61 Fogadalmához következetes maradt éveken át, és ha nyilvánosan politizálni kényszerült, nem a város érdekeinek a rovására tette, hanem a város előhaladása érdekében. 

Nyílt és aktív politikai fellépéséről nem is beszélhetünk 1906 elejéig, akkor is provokációra válaszolt. Még az országgyűlési képviselő-választások idején sem exponálta magát. Csak akkor lépett lényegében színre, amikor az 1905-ben indított és csak egypár évig megjelenő Szabadság című helyi ellenzéki újság (a Maros-Torda vármegyei függetlenségi és 48-as Kossuth-párti hivatalos lap) 1906. január 11-én durván letámadta. Nevét gyászkeretbe téve és halálhírét keltve, addig nem tapasztalt pocskondiázó szavakat zúdított rá. „Maros-Vásárhely szégyenfoltjáról, az erkölcsi halottról írunk ma, gazságának egyik ékes virágát téve szóvá” – kezdődik a névtelen cikk –, azt állítva, hogy Bernády a szorult helyzetbe került Független Székelység helyi lap vezetőségének megígérte, közbenjár kormánysegélyben való részesítésük érdekében (az alkotmányellenesnek nyilvánított Fejérváry-kormányról van szó), ha a Szabadság című lapot támadni fogja. Ezzel az állítással igazolva látták a polgármester polikai árulását és a „dara-bont-kormány” szolgálatába szegődését, és a legocsmányabb rágalmakat zúdították rá: „Bernády, az esküszegő, minden tisztességes ember megvetésére méltó polgármester, azt mondta, hogy ő nem politizál, hanem dolgozik és teremt. Mi mindig tagadtuk ezt, és nyíltan hirdettük, hogy a legnyomorultabb hazugok egyikével van dolgunk. […] Tegnap Önt még úrnak szólítottuk, s volt neve is. – Ma már halott, dög a társadalomban. S ha mégis megérdemel valamely megjelölést, úgy az csak egy szám lehet valamely fegyházban, amivel az ott lévő gonosztevőket jelzik.”62

De lássuk az előzményeket. Az 1900-as évek elején a magyarországi politikai helyzet ingataggá vált, ami károsan befolyásolta az ország előrehaladását. 1905. január 3-án a király feloszlatta az országgyűlést, és a választások után a kisebbségbe került Tisza-kormány lemondott. Június 18-án Ferenc József Fejérváry Gézát63 nevezte ki kormányfőnek, aki a parlamenti többséget mellőzve alakított kormányt. Ezt a rendek alkotmányellenesnek nyilvánították, és az ellenzéki pártokból alakult koalíció engedetlenségi mozgalmat indított ellene. Főként a vármegyék szegültek vele szembe. Nem voltak hajlandók elismerni a kinevezett főispánokat, és megtagadták az utasítások végrehajtását. Így cselekedett a Marosvásárhelyen székelő Maros-Torda vármegye önkormányzata és tisztviselőkara is. Marosvásárhely város már óvatosabb volt, még akkor is, ha bizonyos mértékig bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba. 1905 júliusában ugyanis a városi törvényhatósági bizottság csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, és megtiltotta a tisztviselőknek az önként befizetett adók elfogadását, a katonai belépési bizonyítványok kiállítását és a póttartalékosok állandó szolgálattételre való behívásáról szóló behívók kézbesítését.64 A határozatot a belügyminiszter megsemmisítette. A további lépések megtétele érdekében Bernády összehívta a városi pártalakulatok vezetőit, és megtárgyalta a helyzetet. A megbeszélésen elhatározták, hogy a határozat első részét, vagyis magát a határozatot továbbra is fenntartják, de annak második részétől, vagyis a határozatnak a tisztviselők általi végrehajtásától eltekintenek. A következő törvényhatósági bizottsági gyűlésen, december 18-án is megerősítették ezt a felemás eljárást, de a belügyminiszter ezt a határozatot is megsemmisítette.65 Következett egy újabb pártvezetői megbeszélés, amelyen Bedőházi János leendő országgyűlési képviselő írott javaslatot terjesztett az összejöttek elé. Ekkor tulajdonképpen az ellenkezés miatt várható királyi biztos kinevezésének fogadtatásáról tárgyaltak. A megbeszélés értelmében 1906. január 24-én elhatározták, hogy a tisztviselőket nem kötelezik az engedelmesség megtagadására, de a királyi biztos beiktatását a törvényhatósági bizottsági tagok bojkottálni fogják.66 

 

54MmNL, Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 83/1903. sz., 48–51.

55Ua. 87/1907. sz., 49–52.

56Uo. 402–403.

57Ua. 90/1910. sz., 154–155.

58Sebestyén Mihály 1910, 146.

59Uo. 176.

60MmNL, Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 88/1908. sz., 4.

61Székely Lapok, 1902. március 9.

62Szabadság, 1906. január 11. Köszönet Fodor Jánosnak és Diamantstein Györgynek az újság felkutatásában nyújtott segítségért.

63Br. Fejérváry Géza (Josefstadt, Csehország, 1833. március 15. – Bécs, 1914. április 25.) magyar nemes, katonatiszt és politikus.

64MmNL, Mvhely város lt, Közgyűlési jegyzőkönyvek, 85/1905. sz., 129–131.

65Uo. 170–171.

66Ua. 86/1906. sz., 22–23.

 

(Folytatjuk)