2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Donald Trumpról lekerültek a „bilincsek”

  • 2016-10-12 16:15:39

  • MTI

Az amerikai republikánusok hivatalos elnökjelöltje, Donald Trump kedden egy Twitter-üzenetben bejelentette, hogy már nem tartja magát a párt jelöltjének.

Az amerikai republikánusok hivatalos elnökjelöltje, Donald Trump kedden egy Twitter-üzenetben bejelentette, hogy már nem tartja magát a párt jelöltjének. A pártban dúl a háború, egyre több szövetségi államban pártolnak át a demokratákhoz.
Egy hónappal a november 8-i elnökválasztás előtt, a sorsdöntő hetekre Donald Trump nem könnyítette meg a republikánusok helyzetét. Elsősorban is azzal, hogy új ellenséget talált magának: a republikánusokat.
Az ingatlanfejlesztő milliárdos kedden Twitter-özönnel szórakoztatta – vagy éppen keserítette el – az amerikai közéletet figyelőket. A demokraták örömmel regisztrálhatták, hogy Trump miatt egyre több szövetségi államban és egyre többen pártolnak át hozzájuk, republikánusok is.
„Olyan szép, hogy levették rólam a bilincseket, és most a magam módján harcolhatok Amerikáért” – fogalmazott egyik bejegyzésében Trump, bilincsnek minősítve a pártkötöttséget, amelyet republikánus vezető személyiségek ellene indított támadásai miatt immár semmisnek tart. Hozzátette: ezután demokrata párti ellenfele, Hillary Clinton ellen is a maga módján küzd majd. Trump kedden összesen öt bejegyzésben dorongolta le Paul Ryan republikánus házelnököt, „gyöngének” és „nem hatékonynak” nevezve őt, mert a wisconsini politikus hétfőn tudatta, hogy nem kampányol többé mellette. A támogatását szintén megvonó arizonai szenátort, John McCaint „nagyon bolond beszédűnek” minősítette, egyszer pedig azt üzente a Twitteren, hogy a demokraták összetartóbbak és lojálisabbak egymáshoz, mint a republikánusok.
Igaz: a republikánusoknál példátlan módon képviselők, szenátorok és kormányzók egész sora fordított hátat Trumpnak, vonta meg nyíltan is a támogatását tőle, miután pénteken a The Washington Post című lap az internetes oldalán nyilvánosságra hozta a nőkre tett trágár megjegyzéseit, amelyeket tizenegy évvel ezelőtt mondott s titokban rögzített egy kamera.
Döntésükkel a lázadó republikánusok lényegében jelezték: ejtik Trumpot. Csakhogy Twitter-üzeneteinek tanúsága szerint Trump nem hagyja magát és nem távozik harc nélkül, pontosabban anélkül, hogy ne akarná magával rántani a Republikánus Pártot. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató