Domokos Gézára emlékeztek

Domokos Gézára, a közösségéért kockázatot vállaló intézményvezetőre, a közéleti személyiségre, a párbeszédet szorgalmazó elnökre emlékeztek kedden délelőtt Sepsiszentgyörgyön. A Kriterion Könyvkiadó vezetője, az RMDSZ alapítója és első elnöke május 18-án töltötte volna a kilencven évet, nélküle a romániai magyar érdekképviselet sorsa nem így alakult volna, hangsúlyozták többen is. A Kovászna megyei önkormányzatnál tartott Esélyek 1989 előtt és után című emlékkonferencián az erdélyi magyar közélet három generációjának képviselői vettek részt.

Gondolatok találkozásának nevezte a konferenciát Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki a konferencia házigazdájaként elmondta: a centenárium évében támpontokat kerestek a háromszéki és az erdélyi magyarok számára, hogy milyen értékeket tett hozzá közösségünk az elmúlt ezer évhez Erdélyben és az elmúlt száz évhez Romániában. „A Híres háromszékiek a centenárium évében című sorozatunkhoz olyan személyiségeket kerestünk, akik nemcsak az erdélyi magyar közösség értékét növelték, hanem hidat is teremtettek a magyar és román közösség között, másrészt ismertek és elismertek itthon és az egész országban, nagyvilágban. Domokos Géza személyisége, munkája, irodalomszervezői tevékenysége, politikai habitusa okán mindenképpen az értékteremtő háromszékiek közé tartozik” – hangsúlyozta a tanácselnök.

Kelemen Hunor szerint Domokos Géza ahhoz az első nemzedékhez tartozó közéleti ember, amely már kisebbségi sorsban, az 1918-as impériumváltás után születik, amelynek a teljes felnőtté válása, szocializációja 1948-hoz kötődik. „Természetes, hogy 1948 után Domokos Géza és a teljes nemzedéke hol áll ideológiailag, miben hisz a második világháború után, milyen illúziói vannak, és milyenek nem lehetnek már ennek a nemzedéknek. Tulajdonképpen a Kós Károly-féle transzszilvanista hagyományt folytatja, ennek a képviselője” – mondta. 

Rámutatott: a cselekvési modellt, a talpon maradást, az építkezést, intézményépítést választotta, a kultúra területén látta legnagyobb szerepét, ezt tekintette a legbiztosabb támpontnak egy olyan időszakban, amikor román nacionalizmus, az etnikailag homogén nemzetállam ideálja megerősödik. „Közéleti és közösségi ember is volt. A vállalás-etika mindegyik transzszilvanista nemzedéket jellemezte, így volt ez Domokos Gézával is. Vállalta azt, hogy kisebbségi sorsban minden körülmények között a közösség élére álljon, vezesse, ami sokszor kompromisszumokkal is járt. Tudta, hol van a határ a kompromisszumkötésben. Senki nem neheztelt Domokos Gézára azért, mert írt valamit, vagy olyan kompromisszumokat kötött, amelyek kívülről nézve esetleg nem mindig voltak a legszebb színben feltüntethetők. Tulajdonképpen ez egy tudatos, az intézményépítés és a közösségi képviselet érdekében vállalt kompromisszum volt” – nyomatékosított Kelemen Hunor. 

1989 után senki sem rendelkezett azzal az intézményépítői, vezetői és szervezői tapasztalattal, valamint hálózattal, amivel Domokos Géza. Az RMDSZ első elnökeként is folytatta tehát a közösségépítést. „Sok mindent tudott, egyvalamit azonban nem: hogyan kell harcolni a hatalomért. Ahogyan képes volt visszalépni és váltani, megint azt a hihetetlen emberi kvalitását mutatja, ami nélkül az azelőtti több évtizedes munkássága sem elképzelhető. Tudta, mikor kell hátralépni” – hangsúlyozta a szövetség elnöke. Szintén Domokos Géza érdemének nevezte azt, hogy az RMDSZ-nek 28 év alatt nem kellett újragondolni az alapértékeket, „nem is kell újragondolni azokat, amíg a közösség helyzete alaposan át nem alakul” – tette hozzá.

Az emlékíró Domokos Géza nemcsak magáról ír, nemcsak azt magyarázza, mit miért tett, hanem olyan társadalmi kontextusba helyezi el döntéseit, amelyek tanulságként szolgálhatnak a következő nemzedékeknek. „Élete azt az időszakot ölelte fel, amely ennek a közösségnek az elmúlt száz esztendejében a legnehezebb volt. Nemzedékével közösen azokra a tartós értékekre épített, amelyek megtartották ezt a közösséget az elmúlt száz esztendőben” – összegzett Kelemen Hunor. 

Kár és fáj az, hogy Domokos Géza 90. születésnapja emlékezést jelent, és nem vele való párbeszédet – mondta köszöntőjében a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökeként Markó Béla, aki az emlékkonferencia révén nemcsak emlékezni szeretne, hanem röviden elemezni is azt, amit úgy fogalmaztak meg, hogy esélyek 1989 előtt és után. Fontosnak nevezte, hogy több generáció és többféle gondolkodó ember ül a teremben, hiszen „annak feltétele, hogy együtt lehessünk, nem az, hogy mindenben egyet is értsünk, mint ahogy annak idején Domokos Gézával is voltak vitáik sokaknak, de visszatekintve el kell ismernünk, hogy legfőbb emberünk volt hosszú időn át, nélküle valószínűleg nem úgy alakult volna az erdélyi magyar érdekképviselet sorsa, ahogy alakult. Nekem is lehetnek vitáim az utánunk jövőkkel, nekik lehetnek vitáik velem, a lényeg az, hogy ugyanazt a jövőt akarnánk mindnyájan biztosítottnak látni. Ehhez viszont szükség van nemcsak emlékezni a múltra, hanem valamiképpen meg is ismerni a múltat, amelyről úgy gondoljuk, hogy ismerjük, de aztán később kiderül, hogy nem ismerjük teljes mélységében” – tette hozzá a volt szövetségi elnök. 

„A mi kultúránk a Petőfi-magatartásból vétetett. Tagadhatatlan, hogy a magyar író, költő, értelmiségi, tanár foglalkozás a történelem viszontagságai folytán sosem engedhette meg magának, hogy a könyvtár szobájába zárkózva csak annak éljen, amire a tehetsége predesztinálta. Erdélyben ez még inkább így volt, fontos volt rögzíteni a dilemmákat, hogy mi van velünk. Kós Károly Kiáltó szava határozza meg azt a magatartást, amit 1918 után az értelmiség magáénak vallott Erdélyben, ami arról szól, hogy önállóan kell cselekednünk, önállóknak kell lennünk itt, nincs, amire várunk, magunknak kell talpra állnunk, intézményeket építenünk és működtetnünk” – emelte ki Markó Béla. 

Domokos Géza már nagyon korán vállalta az építői szerepet, de az ő pályája olyan szempontból is példaértékű, hogy nincs mentség azok számára, akik mindvégig együtt haladtak azzal a nacionálkommunista rendszerrel, amely asszimilálni akart, falvakat rombolni, a nyilvánosságból kiszorítani a magyar nyelvet, az iskolákat pedig egymás után számolta fel: „Domokos Géza pályája bizonyítja, hogy lehetett tisztességesnek maradni, lehetett intézményt működtetni, könyvet adni olvasóknak, olyat, ami identitásunkban megerősített és megtartott. És az ő pályája mutatja, hogy nincs mentség azok számára, akik hasonló helyzetben nem vállalták a tiltakozást” – sorolta Markó Béla. 

„Teljesen természetes, hogy 1989 után ő volt a legalkalmasabb, az az értelmiségi, író és kiadóvezető, aki az RMDSZ élére állt. A dilemmák folytatódtak, mégpedig: vállalni-e azt, amiért Domokos Géza kiállt, hogy politikai eszközökkel bukaresti parlamenti politikába be nem illeszkedve, de integrálódva az ottani közéletbe próbálunk a helyzetünkön változtatni, vagy nem érdemes Bukarestbe menni, meg kell keresni a radikális eszközöket. Az akkori események – a marosvásárhelyit is beleértve – nyomán kristályosodott ki, hogy igazuk volt azoknak, akik azt mondták, hogy a politikai eszközöket kell megkeresni. Elindultunk egy úton, ami nagymértékben köszönhető az ő személyiségének” – adott hangot meggyőződésének a volt szövetségi elnök. 

Novák Csaba Zoltán szenátor történészként, kutatóként vázolta Domokos Géza életpályáját, a hatvannyolcasok generációjának vállalásait, a hatalom és értelmiség viszonyát, a rendszer által felkínált intézményes integráció lehetőségeit, majd a hetvenes években az illúziókkal való leszámolást. Ezt követően egyre szűkebb lesz a tere az értelmiségnek, ennek ellenére ebben az időszakban sikerült magas szinten működtetni a Kriterion Könyvkiadót, az ő munka és életfelfogásának köszönhetően. Mint mondta, a nyolcvanas években Domokos Géza hálózatemberként működött, a Kriterion több volt könyvkiadónál, pótolta és betöltötte azt az űrt, amit a romániai magyar intézmények leépítése hozott, tehát egyenes volt az út az 1989 utáni érdekképviseleti munkához. Novák Csaba Zoltán egy szekuritátés jelentésből vett idézettel mutatott rá Domokos Géza egyéniségére: „merész és diplomatikus ember, aki bravúrokra is képes”. 

Az életmű fontos szegmense az emlékírói tevékenység, emlékirataiból elevenített meg két részletet Nemes Levente színművész. Domokos Péter, a Kriterion Könyvkiadó alapítójának fia édesapja szellemi eleganciáját hangsúlyozta, közösségi összefogást szorgalmazva. 

Az emlékkonferencia Zágonban folytatódott, a Mikes Kelemen Kulturális Központ udvarán felállított Domokos Géza-mellszobornál, ahol a helyi közösség nevében Kis József polgármester, majd Markó Béla köszöntötte az egybegyűlteket.

„Mi, zágoniak tiszteletünket fejezzük ki Domokos Géza előtt, aki a nagy zágoni elődök nyomán haladva írói, fordítói és politikai munkásságával példát mutatott nekünk a felelősségteljes, kitartó hűségről. Köszönjük, hogy mindezt szívvel-lélekkel tette, nem feledve Zágon közösségét, ahonnan származott, ahová mindig szeretettel jött, és végül hazaköltözött. Mi sem felejtjük, emlékét szívünkben hordozzuk” – fogalmazott Kis József, Zágon polgármestere. (RMDSZ-tájékoztató)