Dimenzióváltás csengőszóra

• 2013-09-10 16:01:34

• Nagy Székely Ildikó

Virágcsokrot szorongató, vasalt inggallért, makrancos copfot igazító felnőttkezek, ide-oda röpködő gyerektekintetek, ünnepi köröket leíró szavak és egészséges, vidám háttérzaj – madártávlatból bizonyára így fest majd az idei szeptember tizenhatodik napja.

Suba Mónika pszichológus

Virágcsokrot szorongató, vasalt inggallért, makrancos copfot igazító felnőttkezek, ide-oda röpködő gyerektekintetek, ünnepi köröket leíró szavak és egészséges, vidám háttérzaj – madártávlatból bizonyára így fest majd az idei szeptember tizenhatodik napja. De milyen belülről, a visszaszámlálást talán már hetek, hónapok óta megkezdett család kulisszái mögül nézve a változás? És mit tehetünk annak érdekében, hogy a becsengetéssel jelzett új életszakaszban kicsik és nagyok már az első perctől otthon érezzék magukat? Mindezekről Suba Mónika pszichológussal beszélgettünk.

– Kezdjük talán az óvodába indulókkal… Mikor a legjobb megtenni ezt a lépést?

– A pszichológia nem igazán dolgozik az óvodaérettség fogalmával, pedig annak jelentősége korántsem mellőzendő. Természetesen nem lehet általánosítani arra vonatkozóan, hogy hány éves korára felel meg az óvodai élet felté-teleinek a kisgyerek, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a kicsik négyéves korukra tudnak könnyebben kilépni a biztonságos családi környezetből, és így értelemszerűen ebben a korban a beszoktatás is problémamentesebb. Tudom, hogy sok családban nincs lehetőség kivárni a tökéletes rajtot, de ahol kistestvér van, akivel az édesanya amúgy is otthon marad, érdemes halasztani. Én a rövid programú óvodai oktatás híve vagyok, a napközis nyolc óra alatt ugyanis nagyon kifárad a gyerek, de ahol mindkét szülő dolgozik, és nincs a közelben nagyszülő, nem marad más választás. Az óvodakezdést illetően az sem mellékes, hogy minden óvodaérett gyerek mögött egy óvodaérett felnőttnek kell állnia, ha ugyanis a szülő nem képes az elengedésre, az a gyereknek is nehézséget okoz.

– Gergő fiaddal ti is idén teszitek meg a nagy lépést. Hogyan készültök?

– Gergő hároméves, úgyhogy mi most egyelőre csak megpróbálkozunk az ovival, és ha nem megy, szüneteltetjük egy darabig. Napközis csoportba írattam, de addig, amíg a kistestvérével otthon maradhatok, délben mindig hazaviszem. Választhattuk volna ideiglenesen a rövid programú csoportot is, de azt szerettem volna, hogy ugyanazok a pedagógusok foglalkozzanak vele a későbbiekben is, akiket most megismer, az óvónőváltás ugyanis igen megviselheti az apróságokat.

– Az iskolatáskás gyerkőcök talán még nagyobbat lépnek, mint az újdonsült óvodások.

– Én úgy gondolom, mindkét váltás nehéz, bár az óvodakezdés gondolatával a szülőknek valamivel nehezebb megbirkózni, mint a gyerekeknek. Az iskolai becsengetéssel elkezdődő új életrendszer viszont az iskolaérett gyermeket is kimeríti, éppen ezért ezután jóval több pihenést igényel, mint korábban. A diákléttel járó rutin komoly kihívás a gyermeknek, aki az iskolakezdés után még jó ideig óvodás marad. Sajnos, a hazai iskolák intézmény- és korántsem gyerekközpontúak. Egy jó pedagógus viszont megőrizheti, továbbviheti azt a biztonságos légkört, amelyet a gyerek az óvodában megszokott.

– Mi a véleményed az előkészítő osztályról, segíti-e ez az iskolássá válás folyamatát?

– Én bizonytalanságot érzek az előkészítő osztályok körül. Egy év telt el a „nulladikosok” beiskolázása óta, ennyi idő alatt nem gyűlt össze kellő pedagógusi tapasztalat a „hogyan tovább?”-hoz. Úgy gondolom, az előkészítősök oktatása még sokáig kísérleti fázisban marad, bár hosszú távon lehet, hogy megkönnyíti az átmenetet az óvodai és iskolai világ között. Az én harmadikos gyerekeim viszont nem végeztek előkészítőt, mégsem okozott különösebb gondot az első osztály.

– Szerinted mennyi időt kellene egy elsősnek otthon házi feladatok készítésével eltöltenie?

– Semennyit. Nem véletlen, hogy Hollandiában egyáltalán nincs házi feladat. Mint sok másban, abban is igazat adok Vekerdynek, hogy az iskola a gyerek dolga. Jó lenne, ha mi, szülők, ellen tudnánk állni a kényszernek, hogy otthon tanítgassuk, bepakoljuk helyette a másnapi tanszereket. A magánórákat, illetve a versenyszintű sportolást sem tartom jó ötletnek első osztályban. Az újdonsült elsősöknek ugyanis az otthoni szabad játékra van a legnagyobb szükségük.

– A kisdiákok ünneplése közben gyakran megfeledkezünk az ötödikbe indulókról, pedig ők is nagy kihívás előtt állnak.

– A mai iskolarendszerben valóban drasztikus változás az, amikor a serdülővé cseperedő gyerek kikerül az évek során megszokott, megszeretett tanító védelme alól, és egyszerre több pedagógus igényeinek kell megfelelnie. Ebben a helyzetben az osztályfőnöké a kulcsszerep, nagymértékben rajta múlik a korábbi négy évben már kialakult osztályközösség megőrzése, alakítása. A Waldorf-iskolákban az osztálytanító öt-nyolcban is végigkíséri a diákokat, ez jelentősen megkönnyíti a váltást. A tapasztalat azt mutatja, hogy a hagyományos rendszerben oktató tanárok nagy része nem ismeri a tanulókat, nincs tudomása elképzeléseikről, gondjaikról.

– Mennyire viseli meg a kisdiákból lett gimnazistát a megváltozott minősítési rendszer, a jegyekkel történő osztályozás?

– Én nem hiszek a minősítésben, az ugyanis nem a tudást tükrözi, hanem csak azt, hogy az adott pillanatban milyen teljesítményre volt képes a diák. Ezt pedig a tanár hangulata, viselkedése is nagymértékben befolyásolhatja. Az pedig, hogy a jegyek a középiskolába való bejutásban szerepet játszanak, külön stresszfaktornak számít. Ezt a stresszhatást kellene a szülőknek csökkenteni úgy, hogy a megfelelő határokat betartva biztassák, ösztönözzék tanulásra a gyereket.

– A kilencedik osztály mintha minden generáció számára vonzóbbnak tűnne.

– Igen, a középiskolás létformát az áhított szabadságként élik meg a diákok. Ebben az életkorban egyébként a jogaikért is jobban ki tudnak állni. Az új osztályközösségbe való beilleszkedés okozhat némi nehézséget a tizenéveseknek, ugyanakkor viszont megadatik számukra az újrakezdés, a tiszta lappal indulás lehetősége.