2019. november 13., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Hóka menti Aranykút polgármestere felakasztotta magát. Az ügy nem rendítette meg alapjaiban Aranykút politikai felépítményét, ugyanis a polgármesterek ebben a havasalji kisvárosban rendszerint úgy fejezték be fényes-foltos karrierjüket, hogy felakasztották magukat. Hálából – na jó, kegyeletből –, mindenikről utcát neveztek el, aminek végül a Kötélmente negyed nevet adományozta a városi tanács. Ezzel két dolgot is jelzett a névadó géniusza: a kötél mentette meg a szégyentől/babéroktól, illetve: mind a kötél mentén fejezték be dicső vagy dicstelen éle-tüket.

Ilyenkor rendszerint a település az önkormányzati választások lázában kezdett parázslani, elkezdődtek a választási előcsatározások, kombinációk, pezsgések, találgatások, tippelések, suttogó propagandával igyekeztek a különböző pártok maguknak híveket, elámítottakat, becsapottakat, korrumpáltakat vagy támogatókat, bizonytalan csodálókat szerezni. Lelkükön pecsétet ütött a szenvedély, a pártoskodás átkos-üdvös szuronya belecsavarozódott álmaikba és beszédükbe.

Az időközi választások kiírása olyan megszokottá vált Aranykúton, mint más településeken az illegális szemétlerakás vagy a fagyhalál a szibériai tigrisek körében. A kiírást követően még a nagyobb londoni fogadóirodákban is jegyezték az aranykúti választások kimenetelét, rendszerint egy a tízhez arányban. Hiába, Aranykút a britek körében ugyanolyan ismert volt Gold Fountain néven, és sokan nyaraltak is itt az ötvenes évek végétől, olyan egzotikus helynek tekintették India és Pakisztán elvesztése óta, mintha Távol-Keletre utaztak volna többszörösen terhelt túlélőpogyásszal. De csak tíz oddsot ért el. Ami azért nagyságrendekkel jelentősebb, mint a teljesen ismeretlen Bikafalva esete, amire még egy vak tehén sem fogadna Nagy- vagy Kis-Birtanniában, a gyarmatokról nem is téve említést.

A legutóbb felhúrkolódott polgármesterről kiderült, hogy rendszeresen eljátszotta – hála londoni kapcsolatainak – a Bad Chance fogadóirodánál (Ballantines Street SW1) a város pénzét, amelyet egy árvaház építésére gyűjtögettek, közadakoztak kb. negyedszázad alatt, és éppen abban az esztendőben érte volna el a kívánt mértéket, vagyis ki lehetett volna írni bátran a közbeszerzési pályázatot, és a legolcsóbb ajánlattevőnek már ki is tudták volna egyenlíteni – a befutó kamatokkal együtt – az összegszerűen benyújtott igényét a munkálatok befejezésekor. Ám ezt a pénzt hiába keresték, a város takarékkönyvében az állott, hogy a pénzt, amit a R... bankban őriztek, apránként leemelték és átutalták egy londoni címre. A hatóságok nem közölték a nagyközönséggel – azaz a kisváros felnőtt lakosságának a közügyek iránt érdeklődő törthányadosával – mekkora összegről is van szó, de többen is tudni vélték (7-8 városatya és a Papp-Péter Arzén teremszolga), hogy hatvanezer euró veszett oda. Ebből, az elképzelések szerint, egy kétszintes, manzárdos, pincés, hűtő- és pánikkamrás árvaházat lehetett volna építeni, ahonnan az árvák és lelencek mint szakképzett puhafa-esztergályosok és minigolfozók jöttek volna ki 16 éves korukban korengedélyes pótérettségivel megfejelve. 

A korábban regnáló polgármesterek vagy szerelmi bánat, csalódás, kiábrándulás, vagy tehetetlenség (szexuális, társadalmi, cselekvési, magánéleti, művészi), csonka telefonszámok, helyesírási hibák megengedhetetlen gyakorisága, közírói válság és elhamarkodott döntések, veleszületett elmebeli rendelleneségek (melyeket a megválasztásig sikerült titokban tartani), kudarcba fulladt vadkendertermesztés és egészségi állapotuk, látásuk rohamos megromlása, tisztánlátásuk váratlan javulása miatt váltak meg önkezükkel az élettől.

Midőn az idei jelöltek sorában nők és férfiak egyaránt vetélkedni kezdének a közönség kegyeiért, a választók voksaiért, már szép tavasz volt. A parkok platánfáira kitűzték a város színeit girlandokból, törzsükre felrajzszegezték a természetvédők bánatára a jelöltek arcképét. Az iskolákban osztogatni kezdték a mézespogácsát és a madártejet, holott amíg a polgármester kormányzott, és szóba sem jöhettek a választások, csupán hétnapos egyszerrágott kiflit és vadmacskatejet kaptak a lurkók elsőtől nyolcadikig. A Központból kiküldött, a választás tisztaságára vigyázó dr. Berengár Danglár Putyi nem tűnt túlságosan szemfülesnek, és a szükséges tapasztalatoknak is híján volt, csupán egyszer vett részt egy izmiri parlamenti választáson, ahol a kifogásolt mozzanatak listába szedésétől a török hatóságok eltekintettek, ugyanis amikor ezzel az ötletével előállt, ráaadásul videófelvételek létezését is elárulta, a törökök egyszerűen az anatóliai fennsíkon bőségesen található útilapukészletből hat-nyolcszázat kötöttek a talpára (a biztonság kedvéért), feltették a Turkish Air egyik gépére (VIP osztály) és hazaküldték a Tembelica menti Központba.

Chambordy Ábel helyi választási szaktanácsadó azt javasolta, hogy a csalások, trükkök, csúsztatások, álságok kivédésére Aranykút lakóit névsor szerint kell beengedni a két választóhelyiségbe, azokat a multik által fenntartott két iskolaközpontban rendezték be. Délelőtt szavazzanak azok a választópolgárok, kiknek keresztneve megegyezik vezetéknevük kezdőbetűjével, valamint a kerekes székesek, a hendikeppel élők és meteropaták, délután pedig a lakosság további része, és mindaddig maradjanak nyitva a szavazóhelyiségek, ameddig az utolsó önként jelentkező is belép, hogy leadja voksát. Ezután vigyék ki a mozgóurnát az összes olyan intézménybe (kórház, dologház, fegyház, fogház, csigaház, mérlegház, abház), ahol a megjelenni képtelenek tartózkodnak és tengődnek. Így senki sem maradhat ki indokolatlanul. Ekképpen az abház kisebbség is be lesz vonva Aranykút közéletébe. Nem lesz okuk panaszt tenni Genfben vagy az ENSZ más közeli kirendeltségén, nem fognak ott lihegni a nyakukba a jogvédők és a helszinkisek egész éjjel, az exitpol eredmények is jobban mérhetőek, hitelesebbek lesznek.

A legesélyesebb jelöltnek Bélapáthy Áriel látszott, aki maga mögött tudhatta – igaz, emberei alaposan megdolgozták a közvéleményt, a sajtót és a közintézetek városi dolgozóit – a legtöbb aranykúti polgárt és polgárasszonyt, polgári fiatalt és kispolgári nyugdíjast. Különösen a nyugdíjasokra számíthatott, akiknek száma évről évre többült (s ebben Aranykút sem volt kivétel, az országos átlagba könnyedén belesimult), akiknek Bélapáthy Ariel stábja vadonatúj sakktáblákat vagy rulettasztalokat adományozott. Ezért nem sajnálták a fáradságot: hónapokon át keresztül-kasul járták a város zöldövezetét, parkjait, strandjait és öregotthonait, feljegyezték az állandónak látszó nyuggerkompániákat, és azoknak névtelenül odaadományozták az elmefejlesztő és szerencsejátékszereket. Mégis a város minden lakója tudta, kiktől is származnak ezek a fontos idő- és unaloműzök. Azok a nyugdíjasok, kiknek a végideje elérkezett, de még a választások előtt elhaláloztak, sokkal jobb kedvvel és szerencséjükbe bízva hagyták itt az árnyékvilágot.

Dánglár Putyi nem emelhetett kifogást e helyi szövésű és ihletésű praktikák ellen, ugyanis szája, torka, magán- és köznyeldeklője állandóan tele volt első osztályú kézműves sörrel, amit a város egyik titkos sörfőzdéjében ugyancsak hatszáz éve szökretizált recipe szerint főztek Pilsenből hívott főzőmesterek, kóstoltak német sörnagyok és hordtak ki bécsi sörkocsisok. Dánglár Putyi a legfinomabb rimákban turkálhatott, és a legjobb csülkök és ódalasok is raktárában, hütőpultjában, kampóin függtek-sorakoztak, kis üzletet nyitottak neki, mely hús- és hentesáruval bőségesen ellátva várta vevőit. Mondanunk sem kell, hogy azok is mind Áriel barátunk ügynökei voltak, akik egy másik hűtőházba vitték a csülök- és ódalasárut, ahonnan harmadnap visszahordták a boltba készletfeltöltés címén. Ugyanaz a hat-hétszáz euró forgott körbe-körbe a bolt-vásárlók-hűtőház között.

A választás az előre megtervezett rend szerint zajlott. A kerekes székek nyikorogva tolattattak fel a rámpán és gördültek le a szavazat leadását követően, a névsor hibátlanul működött – különbséget tettek az Ü és Ű között, az abházoknak kis cseréptetős abházakat adtak ajándékba, midőn kiléptek a fülkéből, és visszakapták személyi és lakcímkártyájukat vagy menekültstátusukat igazoló irataikat. De elég volt egyetlen és pillanatnyi félrenézés, figyelmetlenség, és valaki(k) az ellenlábas jelölt, Dágobert Meredisz Mária nevét igenlő szavazólapokat dobott(-tak) be a mindkét helyiségben álló urnákba. Mikor és kik tették, soha nem derült ki. Egyesek a hirtelen kijózanodó Központi Ellenőr kezét (cinkosait?!) sejtették emögött, mások viszont esküdtek arra, hogy Áriel egy társaságban kijelentette volna – meg nem erősített hírek szerint – , hogy nem is kíván Aranykút első embere, kormányzója, mindenes kisistene lenni. Ugyanis bármi is történjék mandátuma idején vele, hozzátartozóival, a tanáccsal vagy a várossal, a hagyományt lábbal tiporva esze ágában sincs önkezével véget vetni életének. Ő szereti, sőt imádja az életet, az állandó változást, zajlást, habzsolja a hercehurcát és Hurca Hercét, szép csinos és ingerlően fiatal nejét.

A szavazatszámlálás harmadnap késő délig tartott. Áriel hívei a szavazatok kétszeri újraszámlálását kérték és érték el, külföldi számlálókat hívtak táviratilag Aranykútra. A BBC is kiszállt a helyszínre. Ám akárhogyan is számlálták, kézzel vagy digitálisan, elektronmikroszkóppal, királyvízzel és hazugságvizsgáló poligráffal, az eredmény mindannyiszor Dágobert Meredisz Mária javára virított. Bélapáthy Ariel, mondják, elbujdosott, nevet változtatott, kék kontaktlencsét viselt ezentúl, és Argentínában marhapásztor lett. Az öngyilkosok sorát pedig éppenséggel D. Meredisz Mária szakította meg végleg.

Harmath István: Filozófus