2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A demokraták együttműködésre és kemény vitákra is készülnek Trump kormányzatával

  • 2016-11-22 16:43:42

A demokraták együttműködésre, ugyanakkor kemény vitákra is készülnek Donald Trump kormányzatával – mondta Chuck Schumer, az amerikai szenátus kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának újonnan választott vezetője a CNN hírtelevízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában.

A demokraták együttműködésre, ugyanakkor kemény vitákra is készülnek Donald Trump kormányzatával – mondta Chuck Schumer, az amerikai szenátus kisebbségben lévő demokrata párti frakciójának újonnan választott vezetője a CNN hírtelevízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában.

A New York-i politikus – aki hosszú évek óta kiváló kapcsolatot ápol a szintén New York-i Donald Trumppal – azt fejtegette, hogy vannak olyan területek, amelyeken az azonos érdekek alapján ő kifejezetten támogatja majd Trumpot. Schumer a gazdaság élénkítését célzó intézkedések támogatásának fontosságát hangsúlyozta, leszögezve, hogy Trump gazdasági elképzeléseinek túlnyomó részét helyesli.

„Meglepő módon Trump elnökjelöltként nagyon haladó szellemű és népszerű javaslatokat fogalmazott meg bizonyos témákban” – mondta Schumer. Ezek között nevezte meg az érdekcsoportok (lobbik) politikai befolyásolási kísérleteinek véget vetni akaró terveket, az érvényben lévő kereskedelmi törvények lényeges megváltoztatását és a nagy infrastrukturális beruházásokat.

Az infrastrukturális beruházások megindítása egyébként a demokrata párti elnökjelölt tervei között is szerepelt. „Mi tehát kifejezetten arra késztetjük majd Trump elnököt, hogy azokon a területeken, amelyeken lehetséges, dolgozzunk együtt” – fogalmazott Schumer. Hozzátette: „Ha ezt nem teszi meg, akkor éppen a rá szavazó munkásrétegeknek tett választási ígéreteit szegné meg”.

Schumer ugyanakkor kitartott amellett, hogy a leendő elnök egyes nagyszabású terveinek megvalósítását a demokraták kifejezetten igyekeznek majd megakadályozni. Elsősorban az Obamacare néven ismertté vált egészségbiztosítási törvény és a Dodd-Frank-törvény néven ismert pénzügyi szabályozó törvény beígért visszavonásának megakadályozását említette. (A Dodd-Frank-törvény a többi között a pénzintézetek túlzott kockázatvállalását és nem megfelelő ellenőrzését volt hivatott szabályozni, igaz, a több mint kétezer oldalas törvénynek csak néhány cikkelye lépett életbe.) Schumer azonban azt is hozzátette: a demokraták valójában nem sokat tehetnek, nincs meg ugyanis a szükséges számú szenátoruk ahhoz, hogy megakadályozzák Trump terveinek megvalósítását.

Donald Trump vasárnap délután már Twitter-üzenetben reagált is Chuck Schumer nyilatkozatára. Azt írta: kedveli a „furfangos Schumert”. Aztán ezt a Twitter-üzenetet kitörölte, s egy újabbat írt helyette, amelyben ez állt: „Mindig jó kapcsolatot ápoltam Chuck Schumerrel. Messze okosabb, mint Harry R. és megvan a tehetsége ahhoz, hogy a dolgokat véghezvigye. Jó hír!”. Harry R. nem más, mint Harry Reid nevadai szenátor, aki mostanáig a szenátus demokrata frakciójának vezetője volt, ám egészségi okok és a kora miatt az év végén végleg visszavonul a politika világából. (MTI)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató