2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dél-koreai csellóművész nyert az Enescu-versenyen

  • 2014-09-22 16:26:13

A dél-koreai Eun-Sun Hong csellóművész nyerte meg az első díjat a bukaresti George Enescu nemzetközi klasszikus zenei verseny cselló kategóriájában.

A dél-koreai Eun-Sun Hong csellóművész nyerte meg az első díjat a bukaresti George Enescu nemzetközi klasszikus zenei verseny cselló kategóriájában. A szervezők hétfői közlése szerint a versenyző a döntőben Sosztakovics I. csellóversenyét játszotta. A nemzetközi zsűri – amelynek elnöke az andorrai Lluis Claret csellóművész volt – az amerikai Tony Rymernek ítélte a második díjat, harmadik díjat a szintén amerikai Sarah Rommel kapta. A 25 éves dél-koreai versenyző korábban megnyerte a világ egyik legrangosabb megmérettetésének tartott Csajkovszkij nemzetközi verseny második díját is. Az Enescu-verseny hegedű kategóriájában Stefan Tarara román származású német hegedűművész kapta ez első díjat a múlt héten. A zongora kategóriában szombaton rendezik a döntőt. A 100 ezer euró összdíjazású Enescu-verseny szeptember 6. és 27. között zajlik Bukarestben. A versenyre 240 résztvevő jelentkezett öt kontinens 36 országából hegedű, cselló, zongora és zeneszerzés kategóriában.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató