2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

December elején érkezik az IMF küldöttsége

  • 2014-11-20 16:55:11

December elején érkezik Romániába a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság közös küldöttsége, amely a román kormánnyal a jövő évi költségvetés-tervezetről fog tárgyalni.

December elején érkezik Romániába a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság közös küldöttsége, amely a román kormánnyal a jövő évi költségvetés-tervezetről fog tárgyalni.

A kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik a főbb politikai szereplők és a közvélemény részéről, hogy terjessze a parlament elé az állami költségvetésről szóló törvénytervezetet. Többek között Traian Băsescu hivatalban lévő államelnök és Klaus Johannis megválasztott elnök is felszólította a kormányt, hogy mielőbb álljon elő a tervezettel.

A pénzügyminisztérium közleménye szerint az IMF-küldöttség december 2. és 10. között lesz Romániában. Ez a látogatás nem a megszokott felülvizsgálati vizit, amikor áttekintik a Románia által vállalt reformkötelezettségeket és azok gyakorlatba ültetésének mértékét, hanem ezúttal kizárólag az állami költségvetés-tervezetről lesz szó – közölte a minisztérium.

A tervezetet azért is előzi meg nagy várakozás, mert a vasárnapi elnökválasztáson győztes ellenzék szerint a Victor Ponta miniszterelnök vezette kormány adóemelésre vagy a közkiadások drasztikus visszafogására kényszerül.

Băsescu szerint azért sürgős a tervezet beterjesztése, mert a vállalatok és a lakosság sem tudja, hogyan tervezzen 2015-re, főleg azért, mert nem tudják, lesz-e adóemelés.

Az Európai Bizottság november elején figyelmeztette Romániát, hogy adóemelésre vagy kiadáscsökkentésre szorul, különben a kiadások jelenlegi szintje, valamint több, már elfogadott adócsökkentés mellett az államháztartási hiány elérheti a bruttó hazai össztermék (GDP) 2,8 százalékát. Románia 1,4 százalékos hiánycélban állapodott meg nemzetközi hitelezőivel 2015-re.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató