A dél-erdélyi reformátusság a II. bécsi döntés után

A L'Harmattan kiadónál megjelent kötet olvasmányos, olyan történelmi kort taglal, amely a II. bécsi döntés nyomán egy történelmi egység megosztásához vezetett.

A II. bécsi döntés után a dél-erdélyi magyaroknak egy kapaszkodójuk maradt: az egyház. Ennek az intézménynek kellett felvállalni az érdekképviseletet, az oktatást és a lelki gondozást. Ezt a kort mutatja be A dél-erdélyi református egyházkerületi rész története 1940–1945 között című kötet, amelyet a Borsos Tamás Egyesület ismertetett szerdán este a Bolyai Klubban. A szerző Nagy Alpár-Csaba, a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem Református Teológiai Tanszékének oktatója. A kötetet László Lóránt könyvtáros és Berekméri Árpád-Róbert levéltáros, hadtörténész mutatta be.

A könyv Nagy Alpár-Csaba doktorátusi dolgozata, amelyet Buzogány Dezső sugallatára írt meg. A téma hálás és kimeríthetetlen. A L'Harmattan kiadónál megjelent kötet olvasmányos, olyan történelmi kort taglal, amely a II. bécsi döntés nyomán egy történelmi egység megosztásához vezetett. A románságnak trauma volt, az észak-erdélyi magyarságnak siker, a dél-erdélyi magyarságnak kudarc. A terület megosztásával kettészakadt a református egyházkerület is, több mint 200 egyházközség a nagyenyedi székhelyű dél-erdélyi egyházkerülethez került, melynek esperese Nagy Ferenc volt. S bár a magyarok ideiglenesnek tekintették ezt az állapotot, sokan áttelepültek Észak-Erdélybe. A magyar állam nem hagyta magára az elszakított országrészt s az ott rekedt magyarokat, hiszen 1940–1944 között 4 millió pengővel támogatta őket – fogalmazott László Lóránt könyvtáros.

„Ezen a napon úgy zuhant ránk, bizakodó emberekre a történelem, mint valami megbotlott vak óriás a tehetetlen törpékre. Mérges is volt, hogy belénk botlott, úgy látszik. Oktalan dühében esetlenül kezdett csapkodni kezével-lábával.” Ezekkel a Kacsó Sándor-i gondolatokkal vezeti be Nagy Alpár-Csaba munkájának érzelmekkel telített, fájdalmas, de ugyanakkor az olvasót józan mérlegelésre késztető fejezetét a dél-erdélyi református magyarság világháború alatti szenvedéstörténetéről. Az „Oszd meg és uralkodj!” elvét előtérbe helyező nagyhatalmi önkény – mondhatni – előre látható következménye volt mindaz, ami a román területeken maradt magyarság nyakába zúdult az Erdélyt a történelemben egyedülálló módon megosztó II. bécsi döntés után. A tudatosan szított magyarellenes hangulat a „Nici o brazdă!” felkiáltáson nyugvó egységes román nemzetpolitika kudarca után fokozott erővel vette célba a kisebbségi sorban maradt nemzettársakat. A területvesztés miatt a magyarok kollektív bűnösségét fennen hangoztató román propaganda, a kölcsönösségi alapú nemzetiségi politika kudarca, az események kapcsán feltörő primitív nacionalizmus a román fél részéről olyan – indulatból fakadó – politikai, gazdasági és jogi döntéseket eredményezett, amelyek a dél-erdélyi magyarság identitástudatának elsorvasztását és másodrendű polgárokká süllyesztését célozta. A szerző három időszakra tagolva tárja elénk mindazokat az egyéni sérelmeket, amelyekkel a református egyház vezetőinek és tagjainak ebben az időszakban szembesülniük kellett. A leírtakból kitűnik, hogy a román fél „leleményessége” nem ismert határt. A brutális verésektől a kitoloncolásokig, az elbocsátásoktól a csendőri túlkapásokig, a megfigyelésektől a megalázó motozásokig, házkutatá-sokig minden megtörtént. Elég volt egy piros és egy fehér rózsabokor, egy templomfestés – amiben a román nemzeti érzelem megsértését vélték felfedezni – ahhoz, hogy valaki a rettegett hadbíróság elé kerüljön. Az egyéni tragédiák mellett részletes képet kapunk a közösségi élet tönkretételét célzó döntésekről is. Az ostromállapot-törvények bevezetését követően az egyházi, a magyar közösségi élet valósággal megbénult. Az egyházi intézmények működésének beszüntetése, a közösségi tevékenységek felfüggesztése, valamint a magyar nyelvű egyházi nyomtatványok betiltása a magyar kultúra és szellemi élet terén felmérhetetlen károkat okozott. Ezt a református magyarság gazdasági helyzetének tönkretétele tetőzte.

A könyv zárófejezete az Erdélyi Református Egyházkerület újraegyesítésének folyamatát eleveníti fel. A kötet hiánypótlónak tekinthető az erdélyi magyar történetírás terén – mondta Berekméri Árpád-Róbert levéltáros.

– Főhajtás kíván lenni ez a könyv azok előtt, akik a helytállás példáját mutatták meg a magyarságnak. A múlttal való szembenézés meg kell történjen. A történelmi tények tudatában most már meg kellene békélni ebben a színes Erdélyben! – fogalmazott a szerző a könyvbemutató hallgatósága előtt.