2019. november 21., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Esztendő kereke

Nincs is annál jobb játék, mint közösen fejteni a kukoricát, s közben hallgatni a mesét, majd a lefejtett szemek között turkálni, a csuszából pedig tornyot építeni – olyan belefeledkezéssel tették mindezt a jobbára kisiskolás résztvevők a Maros Megyei Múzeum néprajzi és népművészeti részlegének október 26-i rendezvényén, hogy öröm volt nézni. Akárcsak a lányokat, akik csutkababát, egy másik asztalnál pedig rongybabát készítettek. A Márton-napi lúd sem hiányzott, ami körmöcskére tekert puha fonalból nyerte el formáját, a sütőtök-golyó körül pedig elsősorban a fiúk szorgoskodtak. 

Az ötlet a Hagyományok Házától származik, s a néprajzi részleg munkatársai a Világló Egyesület lelkes önkénteseivel szervezik meg évente hat alkalommal Esztendő kereke címmel a gyermekeknek szóló játékos ismerkedést a népszokásokkal, népi gyermekjátékokkal, amelyek az adott időszak jeles napjaihoz kötődnek. A cél az, hogy az aktuális ünnepekhez fűződő szokásokat megismerjék, majd otthon is kipróbálják, amit a múzeumban szervezett alkalmakkor tanultak. 

Mivel az ősz a szüret ideje, egy kis szüreti mulatsággal indult a rendezvény. A foglalkozásokra élő zenekart is hívnak, tájékoztatott Virginás Tar Emese, a néprajzi részleg muzeológusa. A gyermekek megismerkedtek a Márton-napi népszokásokkal, az András-napi hagyományokkal, s ennek az időszaknak a csemegéjéből, a sült tökből nem töklámpást, hanem kekszreszelékkel és dióbéllel vegyítve, kókuszba forgatva, ízletes édességet készítettek. A rendezvény – amelybe nagy élvezettel kapcsolódtak be a gyermekeket elkísérő szülők is, és rongybabát készített kislányával az apuka –, kóstolóval ért véget, majd a résztvevőket szőlővel és meleg teával kínálták meg. Annyira játékosan tartalmas, szórakoztató alkalom volt, hogy aki ráérzett az ízére, a következőt sem fogja kihagyni.