Csúcsról csúcsra

Pár hónapja Kerekes István különleges szépségű fotóalbumát s ennek megjelenése kapcsán a fotográfus művészetét, hangzatos sikereit méltattam a Múzsában.  

Pár hónapja Kerekes István különleges szépségű fotóalbumát s ennek megjelenése kapcsán a fotográfus művészetét, hangzatos sikereit méltattam a Múzsában. Elégtétellel jelezhettem, hogy a Mosonmagyaróváron élő fotós Marosvásárhelyről indult, itt érte el az első jelentősebb eredményeket a Marx József Fotóklub fiatal tagjaként. Azt is megjegyeztem, hogy számszerűen is számon tartott sikereinek sora egyhamar biztos nem szakad meg. A minap jelezte István, hogy megjelent a MAFOSZ-hírlevél, a Fotós Élet legújabb száma, és a lap 8. oldalán Egyedülálló eredmény a hazai fotográfia történetében címmel nagy hírű képéről, a Yelenáról olvashatók újdonságok. Internetes honlapok, Facebook-megosztások, bejegyzések is szertekürtölték a hírt, televíziós és sajtóinterjúk is elismeréssel szóltak arról, hogy a portré 2010 tavasza óta öt kontinens 33 országában 150 díjat nyert el. És mire ezt leírom, lehet, hogy az adat már el is avult. Mint az összkitüntetései száma is. Jelenleg arról tudunk, hogy 60 országban 785 díjjal tüntették ki a fotóit. Ez is magyarázza, miért Kerekes István lett az első magyar fotográfus, aki megkapta a Nemzetközi Fotóművész Szövetség által a versenyfotográfia terén adományozott legmagasabb szintű kitüntetést, a FIAP Kiváló Művésze platinafokozatát (EFIAP/platinum). Külön érdekesség, hogy a Yelena számos fotóiskolában tananyaggá vált. A napokban az MTV 1-es csatornája is megszólaltatta a fotóst. Ott Kerekes István arról is beszélt, hogyan talált rá alanyára, a varázslatos kis Yelenára. Tömörítve a történetet, visszaemlékezéséből mi most azt a változatot közöljük újra, amelyet a Magyar Nemzet tett közzé egy korábbi lapszámában:

„2009. június 18-a reggelén úgy indultam el Máramarosba egy siklóernyős barátommal, hogy hátha sikerül találni egy egyedi arcot. A kocsit az egyik faluban parkoltuk le, és megegyeztünk, hogy körülbelül két óra múlva találkozunk. (...) Talán öt perc sem telt el, amikor szól a telefon a zsebemben, a barátom hív, hogy ahogy egy ház kerítése mellett elhaladt, meglátott egy nagyon egyedi környezetben hintázó kislányt. A kislány az eresz alatt egy farakás mellett hintázott. Benyitottam, hátul a kertben a nagymama épp kapált, köszöntem neki, és megkérdeztem, készíthetnék-e pár fényképet a kislányról, ő meg úgy válaszolt nekem, mintha régi ismerős lennék, hogy igen-igen, természetesen. Ezután a hintázás közben dúdoló kislányt megkértem, hogy picit legyen szíves megállni a hintázásban, mert fényképezni szeretném. (…) Miután elkészült a kép, és a helyszínen visszanézegettem a felvételeket, ez volt az egyetlen a húsz-huszonöt képből, amelyen ez az érdekes, egyedi mosoly látható az arcán. Este az útról hazatérve és a képeket számítógépre letöltve, majd nyugodtan átfürkészve tudatosult bennem, hogy egyedi képet sikerült készítenem.”

A májusi Fotós Életből azt is megtudhatjuk, hogy Kerekes István az elmúlt hetekben Magyarországot képviselte a törökországi Izmirben, ahol a várost és környékét bemutató fotóprojekt részeként a szír és a kurd menekült-negyedekben élők mindennapjait örökítette meg. Előadást is tartott, és a fotózásra felkért 17 fotóművész és fotóriporter közül ő volt az, aki portrékat készíthetett Izmir egyik leggazdagabb üzletemberéről, a projekt támogatójáról.

Sok nagyszerű felvétel születhetett ott is, de valószínű, hogy még sokáig kell járnia a nagyvilágot és keresnie, kutatnia, amíg rátalál a titokzatos mosolyú ukrán Mona Lisája, Yelena párjára. Tehetségén, kitartásán biztos nem fog múlni.