2025. július 9., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Labdarúgás – megszűnt a felnőttférfi-csapat

A csődbe jutott marosvásárhelyi ASA utódjaként az élvonalba való visszajutást tűzte ki célul a marosvásárhelyi CSM férfi-labdarúgócsapata, amely rövid pályafutása alatt – egyetlen kupameccs kivételével, amelyen az ifik játszottak – minden hivatalos mérkőzését megnyerte: a 4. ligában és a feljutásért kiírt osztályozón is. A labdarúgócsapat volt az egyetlen, amely a nyáron új edzőt és igazolásokat jelentett be, a kispadra kinevezett Claudiu Şomfăleannak azonban már nem volt alkalma megkezdeni az edzéseket sem. A csapat utolsó nyilvános megnyilvánulásaként a játékosai nevében valaki közleményt jelentetett meg a Facebookon, azzal vádolva meg Péter Ferenc megyei tanácselnököt, hogy támogatja focipályák létesítését Marosszentgyörgyön, miközben a CSM-t nem, ezzel lehetetlen helyzetbe hozva a csapatot. A nyilvánvalóan politikai indíttatású, igen erős ferdítést tartalmazó közlemény megjelenése után néhány nappal érkezett a nem hivatalos hír – hisz a klub nem kommunikál a sajtóval –, hogy felbontottak minden szerződést a játékosokkal, a csapat pedig visszalép a 3. ligából.

Ami a gyerekcsoportokat illeti, egyes hírek a szülői hozzájárulásból való folytatásról, mások a csoportok felszámolásáról szólnak. 

Ugyanakkor a női csapat, úgy tűnik, megmarad, saját erőből teremtve elő a működéshez szükséges összeget. A csapatot alkotó hölgyek teljes egészében amatőrök, a kiszállási költségeket és játékvezetői díjakat a 2. ligában – nem nagy pénzről van szó – összekalapolják, mondta el Székes Károly, a csapat edzője. 

Kosárlabda – oda a folytonosság

A női felnőtt-kosárlabdacsapat megszűnik, ez biztos. A csapat menedzsere, Kiss István elmondta, hogy az utolsó fizetésének átutalását várja, ami után megszűnik a kapcsolata a klubbal. A női kosárlabdával nem, mert a Sirius három ifjúsági csapatát továbbra is működteti, egyelőre azonban nincs anyagi forrása arra, hogy felnőttcsapattal is jelentkezzen ismét a klub. Talán néhány év múlva, amikor a jelenlegi gyerekek felnőnek arra a szintre. Nagyon sokan azonban nagyon korán, a korábbiaknál sokkal korábban abbahagyják a sportolást – panaszolta, néha olyanok is, akiknek lenne tehetsége a folytatáshoz. Hogy a CSM keretében maradnak-e ifilánycsapatok, még kérdéses.

Teljes a bizonytalanság a férficsapat esetében. A szétesés első jeleként Sánta Szabolcs, a marosvásárhelyi kosárlabda egyik kiemelkedő szintű játékosa bejelentette, hogy Piteşti-re igazol. Hogy Martinić Voluntari-ban folytatja, azt korábban tudtuk, ám arról semmi hír, hogy mi lesz Kalvéval, akit még egyéves szerződés a CSM-hez köt, illetve a többi marosvásárhelyi játékossal. Szászgáspár Barnabás szakosztályvezető, a klub alelnöke a Rádió Gagának azt nyilatkozta, rövid időn belül kiderül, hogy megmarad-e egyáltalán a felnőtt-kosárlabdacsapat. Megpróbáltuk mi is elérni, de többszöri telefonhívásunkra sem válaszolt.

Teremlabdarúgás – ha nem lesz felnőttcsapat, nem lesz semmi

Nem szűnik meg a csapat – erősítette meg többször Kacsó Endre az utóbbi hetekben, a legújabb fejlemény azonban, hogy Vlad Ţipău bepanaszolta a klubot a szövetségnél a fizetése elmaradása miatt, és várhatóan ezt más játékosok is megteszik. Ebben a sportágban kötelező a felnőttcsapat működtetése, nem lehet kizárólag ificsapatot nevezni, így, amennyiben csak a fiatalok maradnak, azok is a felnőttbajnokságban fognak játszani. Teremlabdarúgásban augusztus végén döntenek a bajnoki rendszerről, egyelőre nagyon bizonytalan, hogy a marosvásárhelyi csapat hol fog játszani, sőt az is, hogy egyáltalán megmarad-e a teremfoci a városban.

Kézilabda – ifiszinten folytatják

Ifjúsági szinten működik a csapat tovább, az Olimpic struktúrájának felhasználásával, néhány szponzornak köszönhetően. A kézilabdacsapat ritka kivételként néhány információt megosztott a Facebookon, eszerint három nagyon fiatal tehetség érkezik: Ilinca Pop (16 éves kapus), Tania Coşarcă (16 éves irányító), Roxana Guţă (16 éves balszélső) és Luciana Bercea (17 éves bal átlövő). Azt is megemlítik, hogy a csapat átlagéletkora 18,2 év. Sajnos a sportban a fiatalság nem feltétel nélkül erény. Rejtély, hogy az Evi házaspár miként tudja megtartani Marosvásárhelyen a legnagyobb tehetségeket, de csak idő kérdése, hogy a legjobb neveltjeiket elszippantsák az anyagilag sokkal jobban álló konkurens klubok. Úgy tűnik, a kézilabdacsapat működni fog, a feljebb lépés azonban egyre jobban elhalványuló álomnak tűnik.

Vízilabda – elment az edző, és vele a csapat fele

A hivatalosan meg nem erősített hírek szerint Eduard Andrei edző távozott a klubtól, és a felnőttcsapat gerincét alkotó bukaresti tanítványait is magával vitte. Ilyen tekintetben nem világos, hogy képes lehet-e a klub a felnőttbajnokságban induló csapatot kiállítani, vagy harminc év utáni részvétel a szuperligában csak hirtelen fellángolás marad. A gyerekcsapatok esetében közölték a szülőkkel, hogy tagdíj fizetése fejében folytathatják a tevékenységet.

Röplabda – néma csend

Utoljára hagytuk ezt a sportágat, mert innen a legkevesebb az információ, noha a CSM elnöke, Constantin Copotoiu a sportágból érkezik. Vagy a volt elnöke, mert – szintén csak nem hivatalos információk szerint – időközben lemondott. Az edzéseket augusztus 5-én meg kellett volna kezdeni Predrag Zucović edző korábbi tervei szerint, utóbbi filozofikus jellegű Facebook-bejegyzései azonban arra engednek következtetni, hogy távolról sincs minden rendben. A csapat beiratkozott az októberben kezdődő bajnokságba, de kérdés, hogy ebben kizárólag a CSU Medicina kiválósági központjának kettős leigazolási ifijeivel indul, ha egyáltalán indul, vagy sikerül-e a bennmaradáshoz elég erős keretet összeszednie. Ez lehet ugyanis a maximális célkitűzés.

Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató