Csíkszereda – Eger – Marosvásárhely

„Egy ember értéke abban lakozik, hogy mit ad, és nem abban, hogy mit képes összeszedni.” Albert Einstein, a zseniális fizikus szavait a magyardécsei nyolcosztályos általános iskolában idézték egy esős őszi napon, amikor két város, Eger és Marosvásárhely Rotary Clubjainak képviselői nyújtották át a bentlakás konyhájának a felszereléséhez szükséges adományokat. 

A falu iskolája mellé azért kellett az internátust kialakítani, hogy a környező szórványtelepülésekről származó gyermekek segítségével fenntartsák az osztályonkénti kötelező létszámot, s ezáltal megőrizzék Beszterce-Naszód megye egyetlen önálló magyar tannyelvű iskoláját. Balla Enikő magyar és vallás szakos tanárnak, az iskola igazgatónőjének az egri küldöttséget vezető dr. Sipos Mihály, a Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Szakkollégium igazgatója adta át az 1,2 millió forint értékű adományt. A marosvásárhelyi Rotary Téka Club részéről Kiss Sándor vállalkozó, a múlt évi elnök erősítette meg az ígéretet, hogy hűtőkamrát és elszívóberendezést szerelnek fel a készülő konyhában, amint azt a munkálatok lehetővé teszik. 

Kitartóan hulló esőben a marosvásárhelyi Rotary Téka Club három tagjával, Kelemen Lászlóval, Náznán Jenővel és Kiss Sándorral utaztunk október végén Magyardécsére. Bevallom, örvendtem a meghívásnak, hiszen évek óta rendszeresen hallok a faluról, de gyakori mezőségi kalandozásaim ellenére sem értem el odáig. Pedig a marosvásárhelyi napipiacon Martonos Katalin, a vásárlók Kati nénije, aki a décsei gyümölcs fáradhatatlan népszerűsítője, évről évre hív a „cseresnyevásárra”. Mivel a gyümölcstermesztéssel foglalkozó színmagyar falu nagy ünnepére nem jutottam el, ő mindig hűségesen beszámolt a rendezvényről. A décsei cseresznye, alma, körte, szilva ízét azonban ismerem, ezért nagy örömmel olvastam dr. Nagy Endrének, Erdély kiváló gazdasági szakértőjének, az erdélyi magyar mezőgazdasági szakoktatás építőjének az önéletírását. Ebben nagy szeretettel ír Magyardécséről is, ahol a Szolnok-Doboka megyei Gazdasági Egylet titkáraként az 1911-es években gyakran megfordult segítséget, tanácsot adni. „Legkedvesebb munkateréről” megjegyzi, hogy 2000-nyi lakójával (1911-ben) úgy trónol Bálványosváralja fölött a hegytetőn, „mint koponya a vállak hegyén, mint vár a sziklán”. 

Megemlíti, hogy a hagyomány szerint a falu lakossága az 1600-as évek végén Udvarhely környéki telepesekkel keveredett, erre vall „modora, viselete és nyelvjárása is”. Lakói ősi gyümölcstermesztők. Református papjuk, a múlt század elején Décsén szolgáló Sófalvy Károly „népbarát és gyümölcsész” volt, megszerzett minden új nemes gyümölcsfajtát, és ellátta a helybelieket oltványokkal, oltóvesszővel, segítette a kártevők elleni küzdelemben. Ahogy a dési Gazdasági Egylet is, amelynek a titkára volt.

„Décse folyton tanul az Egylettől, Décse dolgozik, Décse kereskedik.” Ülteti, szaporítja szakadatlan a gyümölcsfákat. Beültetik a szántóföldeket, a legelőt, az északi hajlá-sokat, akárcsak a délieket, hogy „kifogjanak” a kései fagyokon, s különböző időszakokban virágozzanak a fák. Két fő terményük a cseresznye és az alma, s mivel tudják, hogy a cseresznye az erdőirtáson terem, oda ültetik. Ezt példázandó Nagy Endre elmesél egy történetet is arról, hogy a décseiek az 1912–13-as éhínség idején 150 holdas erdőt vásároltak, és rövidesen, amikor újból arra járt, a kitermelt erdő helye már be is volt ültetve cseresznyecsemetével. Minden érési idejű és fajtájú cseresznyét termesztettek, s Nagybányától Kolozsvárig az észak-erdélyi települések piacaira éjszaka is szakadatlan dübörgő szekerekkel szállították a gyümölcsöt. A cseresznyeszüret a múlt század elején is nagy ünnep volt, amelyre rengeteg vendég gyűlt össze minden vidékről, hogy megkóstolják az édes, ropogós, piros, sárga, fekete cseresznyét, az aradi nagyszeműből pedig – amint az önéletírásból kiderül – Nagy Endre vitt először oltóágat.

A cseresznyemajálist, amelyet 1893-ban ünnepeltek először, a falut hajdan birtokló Bethlen gróf szervezésében, az idén a 120. alkalommal tartották meg Magyardécsén. A falu közigazgatásilag Árpástó községhez tartozik, amelynek élén polgármesterként a décsei Martonos Tamás áll. Az ünnep a református templomban tartandó istentisztelettel kezdődik, amit szabadtéri kulturális program követ, este pedig bállal zárul. A fiatalok fonják a cseresznyekoszorút, s a lakosság adományából összegyűlt cseresznyéből a falu központjában bárki a kedvére fogyaszthat. 

„Elégedett, boldog, békés, intelligens nép a magyardécsei. Haj, ha száz ilyen falu lenne Szolnok-Doboka megyében!… Gyermeklétszám családonként hat-nyolc. »Ki szedné le a cseresznyét, ha nem lenne a sok gyermekünk?« Ez volt az általános vélemény. Az iskola pont annyira szent előttük, mint a templom…” – jutok el a Nagy Endre-idézettől a máig, amikor a lakosság megfogyatkozásával az iskolás gyermekek száma is annyira leapadt, hogy 2010-ben veszélybe kerültek az önálló osztályok. Pedig a décsei azon kevés iskolák közé tartozik, ahol 16 helyben élő fiatal pedagógus dolgozik, jelentős értelmiségi réteget képviselve a faluban, és gyermekeik az iskola tanulói. Az árpástói vegyes iskolában is működik magyar tagozat, de nem akarták onnan elcsalni a diákokat, hogy a községközpontban se szűnjön meg a magyar oktatás. 

Ezért a vicei szórványbentlakást működtető Bástya Egyesülettől kértek segítséget az önálló osztályok és az iskola nehezen kiharcolt jogi személyiségének a megőrzésére. Mivel a falu szigetnek számít az őt körülvevő települések között, és az iskola szétesése a beolvadás kezdete lett volna, a Bástya Alapítvány egy lakást bérelt, amelyet alkalmassá tettek kilenc gyermek befogadására. A kollégium működtetésében a falu lakói is melléjük álltak. A 2014–15-ös tanévben már 11 gyermeket kellett elszállásolni, ezért úgy döntöttek, hogy az iskola üres szárnyát átalakítják bentlakásnak, 18 szálláshelyet és egy 50 férőhelyes ebédlőt és konyhát alakítva ki. A décsei iskola időközben saját kisbuszt kapott, amivel szállítani tudják a gyermekeket. A pedagógusok közössége létrehozta a Scola Alapítványt, ennek keretében próbálják az álmot, azaz a korszerű bentlakás befejezését valóra váltani. Abban reménykednek, hogy a bentlakás és az étkezde működésével növelni tudják az iskola vonzerejét.

Addig is nagyon sokat vállalnak a tanítók, tanárok, akik délután foglalkoznak a bentlakó gyermekekkel. A bentlakó diákoknak, ha szükséges, ruhát biztosítanak, karácsonykor ajándékcsomagot, s a továbbtanulásukat is támogatják.

A segítségnyújtás útjai gyakran kifürkészhetetlenek. Az iskola igazgatónője, támogatókat keresve, Lászlófy Pált, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének a tiszteletbeli elnökét is megszólította. A Csíkszeredában élő tanár az ügy fontosságára való  tekintettel a régi barátság alapján az egri dr. Sipos Mihály iskolaigazgatóhoz fordult, aki pedagógusként és a helyi Rotary Club vezetőjeként átérezte, hogy támogatni kell azt a szórványvidéken működő iskolát, ahol a gyermekek még anyanyelvükön tanulhatnak. Több száz kilométert utazott, hogy megnézze, mire van a legnagyobb szükség. Októberben két társával, dr. Herczeg László orvossal és Molnár László közgazdásszal hozták el a Rotary Club adományát, az értékes konyhafelszerelést. 

Ha kételkedsz abban, hogy sok jó ember van, tégy valami jót, és meglátod, sokan fognak követni – idézte az átadáskor Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának szavait, és nem véletlenül, hiszen az egri Rotary Club értesítette marosvásárhelyi partnerszervezetét, hogy Magyardécsén segítségre van szükség. Így jutott el a hír Csíkszeredán és Eger városán át Marosvásárhelyre, és született meg a helyi Rotary Téka döntése, hogy hűtőkamrával, kályhával és elszívóberendezéssel járulnak hozzá az épülő konyha felszereléséhez. Kiss Sándor ezenkívül 180 gyermekfogkefét és fogkrémet is vitt az iskolába, és a diákokkal a szájápolásról folytatott párbeszéd után adta át a csomagot az igazgatónőnek.

Lászlófy Pálnak, dr. Sipos Mihálynak és Kiss Sándornak Balla Enikő megköszönte, hogy érdemesnek tartották támogatni az iskolát, abban reménykedve, hogy a távolból érkezők példája mozgósítóan hat a helyi közösségre is, hogy minél hamarabb be tudják fejezni és működőképessé tudják tenni a túlélést biztosító internátust. 

„Összefogás. Együvé tartozás. Ez lenne a legfontosabb a szórványban élő magyarság számára” – mondta az idei cseresznyefesztiválon a polgármester. Ennek eredményét láttuk megvalósulni a gyümölcsfákkal, gyümölcsösökkel körülvett faluban, ahol az ősz színes, játékos kedvét megpróbálta csapzott, egyforma szürkévé mosni a kitartóan hulló eső.