A manipuláció, vagyis a mások megtévesztésének, átverésének, enyhébb formájában szédítésének gyakorlata és tudománya igen elterjedt foglalatosság manapság, különösen a politikában.
A manipuláció, vagyis a mások megtévesztésének, átverésének, enyhébb formájában szédítésének gyakorlata és tudománya igen elterjedt foglalatosság manapság, különösen a politikában. Elterjedtsége (részben) abból ered, hogy miután kitört a demokrácia, magyarosabban: a parttalan szófosás korszaka, megszaporodtak a manipuláció tudományát ún. kommunikációs szakokon oktató vállalkozások. Az ilyen szakon végzettek előtt megnyílt a végtelen tér. A közélet minden területén, a jól fizetett szóvivői állásoktól a mellébeszélés legkülönbözőbb változataiig, találkozunk művelőivel, amint igyekszenek rajtunk kipróbálni tudásukat.
A manipuláció akár elbűvölően szép is lehet, olyan, amit gondosan készítettek el, ahol a részletek jól illeszkednek, mintha a valóságban is összetartozók lennének, vagyis minden hitelesnek és harmonikusnak látszik. De olyan is van, amiről első pillantásra kiderül, hogy fondorlat, hiszen annyit se fáradtak vele, hogy ne fehér, hanem terepszínű cérnával férceljék össze… Egy ilyenről ejtenék néhány szót.
Amiért most szóba hoztam a dolgot, az az egyik hírtévében a fő műsoridőt kitöltő manipulációs kísérlet, amiben ezúttal reánk, magyarokra, itt és mindenfele, főszerepet osztottak. Miért? A magyarázata szerteágazó, nem megyek bele, ki-ki könnyen elboldogul vele. Ami világos, s hadd idézzem az 1969-es Tanúból Virág elvtársat, aki igen emlékezetes módon figyelmeztette Pelikán elvtársat, hogy „A nemzetközi helyzet egyre fokozódik!”. Most ilyen „fokozódással” van dolgunk nekünk is.
Végre: geopolitikai „tényezővé” váltunk! Egyenesen a „Moszkva–Budapest” tengelyen, ami itt a Kelet-Balkánon nagy ívű manipulácónak számít. Ami arról szólna, hogy a két főváros összefogott Románia ellen, s a (majdnem) Nagy-Románia létrejöttének századik évfordulója közeledtével a szétrombolásán munkálkodnak. Az „ügy” tálalását az általuk fogékonynak vélt célközönségre szabták, vagyis hülyének gondolták a románokat meg minket is. Ebből a valamikor tanultak szerint két változat következik: 1. A hülyéket mindenre rá lehet beszélni, vagy 2. A hülyéknek mindent be lehet beszélni – tertium non datur… Ami minket illet – az oroszokért ki a fene kezeskedik? –, a „gondolat” az lehetett, hogy mi, magyarok nap mint nap, reggeltől estig azon törjük a fejünket, hogyan ragadjuk el Erdélyt Romániától, a románok pedig ugyancsak reggeltől napestig ennek megakadályozásán fáradoznak. Hogy egyszerűsítsem a dolgot – nem mi vagyunk a hülyék, hanem azok, akik ki tudja hol (nem kerül nagy fáradságba rájönni) eltervezték a manővert. Még a meglehetősen önkényesen összehordott „érvek” láttán se ébredtek rá, hogy valójában a futóbolondok fejével gondolkoznak. Így lett aztán – szerintük – főbenjáró magyar vétek, mi több, egyenesen hazaárulás Székelyföld autonómiájának még a gondolata is. S akkor, persze, beszüremlettek a rémképükbe az elhíresült választási plakátok. Azt a változatot többször is bejátszották, amelyen a magyar nyelv hivatalossá tételét szorgalmazza az RMDSZ. Szóval, az Európai Unióban elfogadott, ajánlott autonómia meg nyelvhasználat igényét főbenjáró bűnként emlegették fel… (Csak zárójelben: a műsor a Bukarest–London „tengelyen” futott a CNN oltalma alatt – vajon ki fizette a cechet? Meg majd a későbbieket, mert, mint az est főmanipulátora elárulta, Amerikába utazik, hogy az ottani elnökválasztásról tudósítson.)
A „Moszkva–Budapest” víziójukba aktualitásként bekeverték a moldovai köztársaságbeli elnökválasztást, amely azzal az eredménnyel járhat, hogy esetleg oroszbarátnak mondott jelöltet választanak meg… Hogy ezzel mi dolga Budapestnek, nem derült ki. Ebben az „ügyben” történetesen nem Budapesttel kell megküzdenie Romániának, hanem Oroszországgal. Megkockáztatom: és Washingtonnal, hiszen a térségbeli geostratégiai választóvonalakat nem Románia nemzeti érdekeihez igazítják, s Amerikának nem hiányzik még egy, az ukrajnaihoz hasonló fiaskó…
Na és akkor Budapest, amelynek főbenjáró „bűne”, hogy időről időre támogatásáról biztosítja a határon túli magyarokat. Ez áll, akkor is, ha olykor ebben-abban áltatásnak, esetleg altatásnak (milyen szép is ez a magyar nyelv!) tűnik számomra ez a támogatás. Amikor azonban a „bűnösséget” valami konkrétummal is alá kellene támasztani, már nem Budapestről beszélnek, hanem a Jobbikról mint szélsőséges párt itteni megnyilvánulásairól. Érthető ez a kis logikai ficam, hiszen az uniós társsal könnyelműen „hivatalos” konfliktusba mégsem keverhetik Romániát. Ezt a mai magyar kormányzatot eléggé sandán néző Washington sem várhatja el, akkor sem, ha egy tévéadó áldatlan/áldásos szolgáltatásától könnyen elhatárolódhatnak, ha úgy adódik. Nem fog úgy adódni…
Úgy azonban könnyen adódhat, hogy ebből a velejéig piszkos mesterkedésből nem Moszkva vagy Budapest, hanem az RMDSZ húzza a rövidebbet. Moszkva aligha, Budapest meg kibír egy kis diplomáciai affért. Az akár fenyegetésnek is beillő műsor azonban, amennyiben az illetékesek a választási kampány idejére több ilyenre, esetleg hasonlókra is kaptak „megrendelést”, az erdélyi magyarok szavazási hajlamát is visszafoghatja. Vagy inkább a „csak azért is” reflexe működik majd? Végtére is, teher alatt nő a pálma… Ez lenne a hasznosabb változat, hogy képviselet dolgában nehogy hoppon maradjon az erdélyi magyarság.
*
P. S. Az „esemény” óta eltelt néhány nap, nehezen, de türelemmel kivártam, hogy mielőtt szóvá teszem, lássam, lesz-e folytatása. Ami „lett”, arra nem számítottam: csend, és más semmi! Hallgat a többszörösen kisebbségi elnök, hallgat Budapest, hallgat Kelemen Hunor, biztosan azért, mert Románia új alkotmányán töri a fejét, ami majd (ha fagy) minden bajunkat megoldja, hallgatnak a székely felvonulások szervezői, az árgus szemű diszkriminációellenes tanács úgyszintén, s meglepő módon csendórát tartanak a mindenféle színezetű acsargók-vicsorgók – kiket is soroljak még? Az oroszokat nem, mert ők utoljára akkor szólaltak meg érdemben velünk kapcsolatban, amikor a világháború után odaszóltak a „román elvtársaknak”, hogy a „magyar elvtársak” Erdélyben rekedt rokonainak szovjet mintára hozzák össze a Magyar Autonóm Tartományt. A „román elvtársak” siettek eleget tenni a „szovjet elvtársak” kérésének, majd amikor ezek kivonultak Romániából, a „román elvtársak”, a „magyar elvtársak” bölcs hallgatása mellett, haladéktalanul hozzáláttak a MAT fokozatos felszámolásához. Ez úgy tíz évbe került…
Szóval, amikor minket éppen földbe döngölnek egy rekordnézettségű szir-szar tévéadón, mélységes csend minden vonalon. A hallgatás szabadságának páratlan közéleti és közösségi élménye is megadatott nekünk… A szólás szabadsága maga a „zűrzavar”, elfajulva olyan, mint egy tömegverekedés, mindenki mindenki ellen. Ellenben a hallgatás szabadsága olyan, mint az éjszaka mélységes csöndje, amibe egy árva kóbor kutya sem vakkant bele. Legfeljebb egy, s az is csak halkan… Psz!
