Csejd és Tófalva helytörténete

Nemes Gyula tevékenysége modellértékű lehet – szerencsés módon a helytörténet lett a kedvtelése. Idejét és energiáját a tágabb szülőfaluja – Nagyernye és környéke – templomai, temetői történetének megismerésére fordította – vélekedik az előszóíró László Márton levéltáros történész.

„Megismerni népünk, nemzetünk történetét legkönnyebben szűkebb hazánk – szülőfalunk, kistérségünk – hely- és régiótörténetén keresztül tudjuk – vallja a szerző. – Csejd és Tófalva történetét igyekeztem beilleszteni a magyar nép s egyben a székelység históriájába. Remélem, ezzel sikerült egy kis fehér foltot is eltüntetnem a helytörténet-kutatások hatalmas térképéről. És azt is, hogy ugyanakkor sikerül e kis falvak megfogyatkozott, törzsökös lakóit a jó értelemben vett lokálpatriotizmus vírusával megfertőznöm. Úgy talán nehezebben válnak meg dédapáiktól örökölt jussuktól, és nehezebb szívvel szakadnak el ettől a térségtől.”

Nemes Gyula tevékenysége modellértékű lehet – szerencsés módon a helytörténet lett a kedvtelése. Idejét és energiáját a tágabb szülőfaluja – Nagyernye és környéke – templomai, temetői történetének megismerésére fordította – vélekedik az előszóíró László Márton levéltáros történész. Eddigi munkájának eredménye már ismert, hiszen társszerzője dr. Nagy Lajos Ernye-monográfiájának, szerzője (Szakács Ferenccel) Székes falukönyvének is. Ez a harmadik monográfia már teljesen önálló munka, „kiváló teljesítmény egy olyan személytől, akinek a kutatás nem főfoglalkozása, hanem csak kedvtelése, és aki a jelen (köz)feladatait is felvállalja: mint szülőfaluja református egyházközségének főgondnoka, szervezőmunkájával építi közösségét. Mi, akik (részben) a helytörténetírással (is) foglalkozunk, azt reméljük a falumonográfiáktól, hogy egyrészt hidat képezzenek a jelen és a múlt között a jövő felé: a ma embere is ismerje meg – és ezáltal érezze sajátjának – a települését, és gondozza, építse tovább azt a falut és azt a közösséget, amelynek elődei is tagjai voltak. Az iskolát, a templomot, amelyet ősei építettek, ápolja tovább mai utóda. A kőkereszt, mely ősei nyughelyét jelöli, ne enyésszen el az utód közönye miatt, a templom, melyet őse épített, ne ürüljön ki, és ne is váljék rommá. És legfőképp: a közösség, mely saját falusbíróin keresztül évszázadokon át önmagát igazgatta, olyan vezetőket válasszon, akik a közjó szellemében a falu, a közösség érdekében munkálkodnak.” (Nemes Gyula: Élet a Virgó vize mentén. Adalékok Csejd és Tófalva monográfiájához. Megjelent a Mentor Kiadó gondozásában, Marosvásárhely 2011)