2019. augusztus 18., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtöki kimenő

Az idei magyar érettségi tételek között az egyik feladat éppen a címben jelzett ügyről kért véleményt „a megmérettetésre váró” (vágyó?) ifjaktól. Írásban. Persze nem idehaza, itt majd később kezdődik el a szokásos, már-már rendőrségileg és nemzetbiztonságilag is jegyzett felhajtás. Szóval Magyarországon faggatózott ez ügyben a tanügyi főhatóság. Sejthető, hogy mi húzódik meg a háttérben: tanuljunk avagy ne idegen nyelveket? Tudnunk kell legalább egy uniós vagy unión kívüli, avagy brexites nyelvet, vagy elég az ősöktől reánk maradt, ápoltan szakadt (mint a minapi vadonatúj farmer), szépségében páratlan anyanyelv?

Az egyes országokban más-más tendencia érvényesül a szinkron elfogadottságát illetően. Sőt az egyes társadalmi csoportok – műveltségfüggően – más és más véleményt fogalmaznak meg, igyekeznek érvényesíteni. Ami a nemzeteket illeti, Németországban vagy az Államokban nagyítóval kell keresni az olyan filmeket, amelyek nem németül és nem angolul, hanem az eredeti nyelven hangzanak el a moziban. Feliratozva avagy szörnyűbb változatban: alámondással. (Mint azt minekünk, idősebbeknek tapasztalni adatott a vad és félillegális videókorszakban.) Vannak olyan tévétársaságok, amelyeknél ugyanazt a filmet megtalálod eredeti hangzással és feliratozva is. A választás a nézőn áll.

Másutt, mint Romániában is, a filmeket nem szinkronizálják, hanem felirattal látják el. Ezzel szemben szeretik a szinkronúszást, és kötelező a szinkrontolmács a diplomáciai érintkezésben állam- és kormányfői (miniszteriális) szinten. Még akkor is, ha Klaus a johannita lovag sax.

Vannak aztán egészen különleges esetek, amikor a tévében magyarra szinkronizálják elsősorban az angolul hadarókat, alatta viszont megy a román felirat vagy az angol eredeti betűzött változata. Ebből aztán főleg a számnevek és káromkodások (trágárizmusok) terén nagy a differenciáltság. A számnevek tekintetében az egyes nyelvek közötti különbség, egész pontosan a szótagszám határozza meg az eltérést az eredeti összeg (évszám) és a magyarított változat között. Gyakran halljuk, hogy ötszáz, de az angolban 511... A káromkodások esetében a magyar egyre gátlástalanabbul fordít, legfennebb kiírja, hogy 12 éven felü-lieknek ajánlja megtekintésre, feltételezve, hogy e korig tartóztatja meg magát a család a durva kifejezésektől, ha apu rásújt a kezére a nagy kalapáccsal, akkor kiegyezik a basszussal. Románul a feliratban az eufónia a domináns (=erkölcsösre szinkronizálva), a nemi aktusra történő szóbeli serkentés legfeljebb egy francia betegségnek nevezett szifiliszre utalás lesz: „a franc essen belé!”. Óvjuk az ifjúság lelkét- és fülét, ameddig csak lehetséges. Úgyis az utcán, különösen a közlekedésben már egészen barátok vagyunk. Trágárságbarátok.

Ami a személyes életvitelemet illeti, én nem vágyom megmérettetésre (évek óta kerülöm a mérleget), de azért van véleményem. Sőt volt a maitól lényegesen eltérő. Ifjabb koromban, mint jövendő szellemi munkás, természetesen az eredeti nyelven akartam hallani a filmet, és bőszen olvastam a rossz minőségű, sárgán ugráló, fehéren a fehér szöveget, sőt így sajátítottam el számos államnyelvi kifejezést, amire a továbbiakban szükségem volt foglalkozási ártalomból kifolyólag. A képeket viszont elég felületesen rögzítettem, és végeredményben, mikor véletlenül alámondásos változatot fogtam ki Pesten a moziban (vagy újra megnéztem), teljesen új látványnak tűnt az alkotás egésze. Mert a sok szövegközpontúsággal a látvány 60%-a veszett oda, pedig a filmet éppen a látványért készítik több százan a végén futó, senki által nem méltatott főcímlista tanúsága szerint. Legalábbis ezt hallottam illetékes köröktől.

Igen, ismertem vagy felismerni véltem kép nélkül is a klasszikus nagy színészek hangját. Jean Gabin, De Niro, Gina Lollobrigida vagy De Vito hanghordozását. Mára megváltozott a véleményem. Egyrészt sokkal kényelmesebb hallgatni és szürcsölni a filmet, mint olvasgatni. Arra ott van a könyv, a papíralapú, az idegen szöveg – a szakma művelésében –, ott a számítógépen elősorjázó szótöbblet. Vagy a hírlapok, folyóiratok.

Minden valószínűség szerint a szinkron elfogadottsága attól függ, mennyire tisztán mulattató a szemüveged, és mit élvezel inkább. Az igazi persze, ha olykor utánaolvasol az alul futó szövegben, hogy megértsd, amit rosszul vagy egyáltalán nem is hallottál.